Tiszta konzol, rendes gamer, ez a mottónk.

A féltve őrzött bajtársad, a konzolod számára is legalább olyan fontos a higiénia, mint neked. A nem túl rendszeres fürdéstől ugyanis nemcsak büdös leszel, hanem sokkal vonzóbb is a különböző bogarak számára, míg az emberi társaság messze el fog kerülni. A tisztátlan konzol problémái bár alapvetően térnek el, de nem kevésbé lehetnek zavaróak, például

  • ha nagyon koszos, akkor azzal arányosan lehet hangosabb is
  • ha pedig hangosabb, akkor az már jelzi a nem megfelelő hűtést,
  • a túl meleg pedig nemcsak a konzol teljesítményét befolyásolhatja, hanem a várható élettartamát is.

Szóval takarítsd!

Szerencsére nem kell annyira nagyon pedánsnak lenni. Ha alapvetően nem sok a lakásban a szálló por, és viszonylag szellőztethető helyiségben áll a masina, akkor elég csak 3-6 havonta átnyalni, ha viszont úszol a lakótárssá avanzsált porcicákban, akkor érdemesebb ennél gyakrabban.

Hogyan tartsam tisztán a PlayStation 5-öt?

A Sony mérnökei külön figyeltek arra, hogy a PS5 (mind a digitális – lemezolvasó nélküli, mind a lemezolvasós gép) viszonylag könnyen kipucolható legyen, és azok is meg tudják tenni, akik nem különösebben értenek az ilyen bütykölős dolgokhoz. Ettől függetlenül persze nagyon oda kell figyelni, hogy mit és hogyan csinálunk – például egy korsó sört, de lehetőleg még kakaót vagy bármilyen más folyadékot se nagyon öntsünk bele, de ugyanígy fontos, hogy minden csavart a jó helyre rakjunk vissza.

Ezek fogak kelleni hozzá:

  • jó, ha van egy PS5-öd,
  • egy T8-as és egy laposfejű csavarhúzó,
  • érdemes beszerezni egy mikroszálas törlőkendőt, egy finomszálas, nem túl durva ecsetet, illetve egy porszívót.

Na és honnan fogod tudni, hogy itt az ideje nagytakarítani? Nos, már az Xbox Series X takarító tutorialban is elmondtam, szóval csak ismételni tudom magam: egyrészt szó nélkül meg kellene csinálnod, másrészt jelölöd az okostelód naptárjában. Mármint halál komolyan érdemes rendszeressé tenni a dolgot, ne feltétlenül várd meg azt a napot, amikor a szeretett géped egyre hangosabban próbál porszívóért könyörögni.

Ne légy lusta dög! Függően attól, hogy hol tartod, néhány hetente-havonta állj neki takarítani.

1. Az első dolog a konzol áramtalanítása, szóval rántsd ki a PS5-ból az összes kábelt, de főleg a tápkábelét.
2. Ha ezzel megvagy, akkor mindenképp szereld le a talpat, ehhez fog kelleni egy laposfejű csavarhúzó.
3. Ezután szépen simogatva fektesd vízszintesbe a masinát, majd szépen vetkőztesd le.
4. Itt érdemes vigyázni  – de nem megijedni, és egy óvatos, de határozott mozdulattal lepattintani a burkolatot.
5. Ha ez az első alkalom, akkor mindenképp nézz meg róla egy videót, utána már menni fog. Egyébként mindig kezdd óvatosan a széleinél, majd próbáld letolni, de tényleg óvatosan, mert a peckek letörhetnek. Illetve a végén ne ijedj meg, ha a folyamatban megkarcolódik a gép, ha ennél óvatosabb vagy, nem fogod levenni.
6. Ha sikerült leapplikálni mindkét oldaláról a műanyagot, akkor fordítsd át erre az oldalára(mindegy melyik PS5 modell):

7. A belső burkolaton látható bemélyedések pont azért vannak, hogy bele tudj porszívózni, szóval légy oly kedves, és tedd meg, utána pedig mikroszálas törlővel is átmehetsz rajta egyszer.
8. Ha pedig már úgyis ott van a kezedben a porszívócső, akkor a gép oldalán látható „recéken” is beszippanthatsz vele.
9. Ezután fordítsd át a gépet a másik oldalára. Itt ugyan nem találsz lyukakat, de sokkal nehezebb dolgod nem lesz.
10. Az alábbi képen látható takarót óvatosan szedd le (ez a Digital Edition esetében jelentősen kisebb):

11. Ha készen vagy, akkor néhány kábelt fogsz látni, de nyugi, nem bomba, egyiket sem kell elvágnod.
12. Húzd ki a ventilátorhoz legközelebb esőt, azt amelyikről lerí, hogy hozzá tartozik.
13. Ezután a csillagcsavarhúzó megfelelő méretű fejével tekerd ki a ventilátort bent tartó fémborítás csavarjait, majd emeld le.
14. Csak kapd ki a ventilátort, és alaposan törölgesd át egy tiszta mikroszálas kendővel, de használhatsz finomszálú ecsetet is – vagy mindkettőt is akár.
15. Ha ezzel is megvagy, akkor pucold ki az üresen álló helyét is.
16. Töröld át mikroszálassal a belső borítást, aztán rakd vissza a ventilátort, a kábelét dugd be ahonnan kihúztad, és a fémburkolatot is rögzítsd a pici csavarokkal.
17. tedd a helyére a fekete takarót is ügyesen.
18. A fehér, fekete, vagy akármilyen színű külső borítás belsejét is érdemes alaposan áttörölgetni, ugyanis ide is tonnányi por képes tapadni.
19. Ha ezzel is megvagy, akkor már csak helyezd vissza mindkét oldalára, szereld vissza a talpat, dugd be a kábeleket, és pöröghet is God of War! Vagy a Horizon. Vagy bármi.

Nehezen tudod elrontani, és az egész nem tart tovább 15-20 percnél, a rutinos takarítók akár hamarabb is végezhetnek. Az Xbox-szal szemben viszont jó hír, hogy ha a fenti módon pucolod ki a masinát, akkor nem lőttek a garanciának, azt csak akkor fújhatod, ha a belső borítás alá is be akarsz kukkantani. A takarítást pedig ne halogasd, mert valóban kitolhatod vele a PS5 várható élettartamát.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Megkérték az AI-t, hogy képzeljen el 100 videojátékot – elképesztő képek születtek

×