Bizonyára minden játékos észrevette már, hogy az esetek túlnyomó többségében konzolon – ha nagyságrendekkel nem is, de – valamelyest drágábbak a videojátékok, mint PC-n. Szinte mindegy is, hogy melyik címről van szó, legyen az kisebb költségvetésű független, vagy nagyobb büdzséből készült presztízsjáték, a Microsoft, a Sony és/vagy a Nintendo játékgépein szinte garantáltan többet fognak elkérni érte, mint számítógépen.

De vajon mi ennek az oka?

Nos, ennek megválaszolásához, hogy kicsit árnyaljuk a dolgot, érdemes visszatérni az alapfogalmakhoz. Játékkonzolnak általában, de inkább mindig, azokat a kütyüket értjük, melyeket videojátékozáson kívül nem nagyon lehet másra használni.

Persze a modern masinák már egy csomó más médiaszolgáltatásra alkalmasak, például lehet velük internetezni, vagy streamingen filmet és sorozatot nézni, esetleg zenét hallgatni, de más egyébre, mint munkára (programozásra, modellezésre, szerkesztésre, bármilyen home office-képes melóra) már nem alkalmas. Ezzel szemben a PC-t a játékon túl millió és egy dologra be lehet fogni, mármint a fentebb sorolt tevékenységeken túl is.

A játékkonzolok első generációját 1972-től, azaz a 8 bites Magnavox Odyssey megjelenésétől számoljuk, azóta pedig kilencen vagyunk túl – úgy nagyjából. Ez idő alatt nagyon sokat változtak a gépek, szebbek, karcsúbbak, néha rondábbak lettek, a technológia fejlődésével pedig tudásukban is gyarapodtak.

Ezért is lehet meglepő, hogy az áruk ezzel arányosan lecsökkent.

Igen ám, de a játékok rájuk sosem voltak kimondottan olcsók – annak ellenére sem, hogy mához 15 éve nem nagyon mozdultak a 60 dollár/eurós sávból. Igaz, ezt a lemaradást pont tavaly kezdtek el egységesen 10 dollárral/euróval ~ 3500-4000 forinttal behozni, vagyis egy újabb megjelenésű konzolos játék már-már 30.000 forintba is kóstálhat.

Viszont, a 80-as és 90-es években nem volt annyi játékos, mint manapság, így a potenciálisan „alacsony” eladáshoz mérten kellett belőni a játékok árát is, hogy még véletlenül se legyen veszteséges a biznisz. Csakhogy az akkori játékok előállítási költségei ezzel arányosan voltak karcsúbbak: kevesebb ember, kevesebb munka, úgy pedig idő kellett egy program elkészítéséhez, míg most több száz, néha ezernél főnél is nagyobb csapatok évekig, dollármilliók ráfordításával dolgoznak egyetlen játékon.

A Grand Theft Auto 5 fejlesztéséhez állítólag például 265 millió dollárra volt szükség, míg a Halo Infinite elkészítésére már több mint 500 millió dolláros költségvetés állt rendelkezésre.

A kiadók pedig nagyon szeretnék, ha ezek a játékok sikeresek is lennének, így nyilván olyan árcédulát csapnak a dobozra, amelytől remélik, hogy bizonyos (optimális) mennyiségű eladás után bevételt is generál. Ezt egy ideig lehetett tartani 60 dolláron, de a fejlesztési költségek drasztikus növekedésével ők is kénytelenek voltak emelni. Igaz, a konzolos játékok általában még így is drágábbak.

Csak általában, ugyanis van, hogy egységes árat húznak a játékokra. A Hogwarts Legacy például minden platformon 23.990 forintba kerül, ezzel szemben a Star Wars – Jedi: Survirorért PC-n 23.990 forintot, konzolon viszont 27.990 forintot kérnek. Szóval általában az utóbbi a jellemző.

És itt kanyarodunk vissza az alapokhoz. Régen, ha valakinek játszani támadt kedve, az esetek túlnyomó többségében konzolt vett magának. Sokáig ugyanis a PC-re elsősorban nem játékgépként, vagy játékra egyáltalán alkalmas masinaként tekintettek; Super Mario-féle cuccra is a 90-es évek elejéig kellett várni, amikor is John Carmack egy éjszaka rájött, hogyan tudná reprodukálni a Nintendo remekének dinamikus működését.

Ez viszont szintén a 90-es években, az FPS és a gyors akciójátékok felbukkanásával alaposan megváltozott. Ennek hatására a PC lett a „master race”, vagyis az a platform, amin minden szebben és jobban fut. Elegánsan levágva a témát itt kell beemelnem a kalózkodás megjelenését is, ami a PC, mint játékplatformmal együttesen terjedt el. A játékok másolásvédelmét konzolon meg lehetett oldani (mondjuk sokan így is tudtak mókolni a cartridge-ekkel), PC-n viszont játszi egyszerűséggel kerülték ezt meg, így elég volt csak egyszer megvenni valamit, mehetett is a nagyüzemi kalóz-terjesztés.

Ez később egyébként a konzolos piacnak is odavágott, ahová a játékok fejlődésével újfajta technológiákat és adathordozókat kellett beemelni. A méltán népszerű PS2, az első Xbox, de még az Xbox 360 is hírhedt volt a warezról. Több maszek játékbolt a pult alól, jócskán az eredeti ár alatt adta még a legújabb címeket is, így a kiadóknak az elsődleges céljuk az volt, hogy meggyőzzék a vásárlókat arról, hogy bizony az eredeti az tényleg sokkal jobb.

Ha viszont az drága, na, hát úgy nehéz.

Valahol itt kezdődött a konzolos warez

Szóval elsősorban ezért nem emelkedtek a játékárak az elmúlt években, és nem puszta szívjóságból. Mostanra viszont annyira erős a másolásvédelem (mármint konzolon), és annyira elterjedt szabadidős szórakozás a videojáték, hogy már egy percet sem kell aggódniuk azon, hogy a megemelt árakon rájuk fog rohadni a portéka.

PC-n viszont ezt még az idejekorán szupercsillagharcosnak kikiáltott Denuvóval sem sikerült elérni, és bár a piac ott is soha jobban virágzik, de bőven benne van a pakliban, hogy egy keményebb drágulás után a játékosok könnyek nélkül visszaszoknak a torrentre.

De ez csak az egyik, a számos, összefüggő ok közül.

A másik, de talán fontosabb ok, amiért egy konzolos játék általában drágább mint egy PC-s az az, hogy a platformok tulajdonosainak licencdíjat kell fizetni. Bizony, a kisebb indie fejlesztőknek és a nagyobb kiadóknak is fizetnie kell a Sony-nak és a Microsoftnak azért, hogy a termékét az ő masináikon is értékesíthesse. (Ja, és ezért egy csomó kritériumot is teljesíteniük kell.) Ilyen PC-n nincs.

Aztán az eladásokból le-le is csípnek potom 30%-ot, ergo egy játék eladása után az alkotók/kiadók mérhetően kevesebbet nyernek, mint PC-n. Ezt csak a dobozos kiadásokkal lehetne kicselezni, de a játékosok döntő többsége (kb. 80%-a) már digitálisan vásárol, aztán az olyan apróságokkal, mint a gyártás és szállítás még nem is foglalkoztunk. Ezért is van például, hogy egy dobozos játék ára a boltokban sokkal nehezebben megy le, mind mondjuk a PS és az Xbox Store-ban (és még a kereskedőknek is alig van rajta haszna).

Ezt a konzolos platformok azért tehetik meg, amiért például az Apple: mert a saját platformjaikon nincsen konkurenciájuk, és nem is engednek be rá senki mást. Vagyis a játékterjesztést 100%-ig ők végzik.

De ennek is megvan az miértje.

Az olyan játékplatformok, mint a PS, az Xbox vagy a Nintendo azért nem enged be semmilyen konkurens boltot, mert a nyereségük jelentős részét itt termelik ki. Mivel a konzolok az idők folyamán olcsóbbak lettek, azokat szinte már áron alul, sokszor veszteségesen teszik a boltok polcaira. Egy PS5 szintű PC összerakása például minimum háromszor annyiba kerülne, mint felmenni a Leet Shopba és megvenni a Sony gépét.

Ezt a veszteséget pedig kizárólag egyetlen helyen, a digitális boltjaikban tudják mérsékelni, de inkább nyereséggé konvertálni. A játékeladások – mint mondottam – döntő többsége digitális formában történik, ami nyilván kellemes a platformgyártóknak, de a kiadásaik ellenére a szolgáltatásaikkal – korábban az Xbox Live és a régi PS+, most a Game Pass és az új PS+ – is sok bevételt generálnak.

Szóval dióhéjban ezen egymással szorosan összefüggő okok miatt drágább egy videojáték konzolon, mint PC-n. És ez aligha fog megváltozni. Cserébe viszont egy számítógép összerakása sokkal költségesebb mulatság, egy csúcsgép sokszor több százezer, nem ritkán egymillió forintra is rúghat. Ebben a kontextusban pedig talán a drágább játékok ellenére is megérősebb konzolon játszani.

(Borítókép: IGN)

Ezt is olvasd el:

Ezzel a 28 kult-klasszikus videojátékkal teljesen INGYEN játszhatsz