Összesen 21 jelenleg futó és még be sem mutatott tévésorozat kerül át az HBO Max-ról új streaming szolgáltatóhoz, ami a nagyvonalú bevásárlással
megmentette a törléstől a magyar A besúgót is.
Az európai műsorok eltűntetése nagy vihart kavart a közönség körében és nyilván az alkotók háza táján is, hiszen többezer ember megélhetése függhet attól, hogy megmarad-e egy egyébként népszerű sorozat. A hazai dráma és azon kívül még 20 HBO Max Europe produkció a hozzánk jövő hónapban érkező SkyShowTime-on válik elérhetővé – vette észre a Telex.
Mint ismert, az HBO épp fuzionálgat a Warner Bros. Discovery-vel, és a megegyezés több tucatnyi – a közönség szerint nem túl logikus – műsortörléssel járt. A valószínűleg anyagi okokból elkaszált sorozatok közül ezek a címek válnak ismét elérhetővé a Sky-on:
„A kilenc új és jelenleg futó műsor mellett az HBO Max tizenkét sikeres sorozatának több évada is kizárólag a SkyShowtime-on lesz elérhető márciustól”
– közölte a szolgáltató. A Comcast és a Paramount birtokában lévő, nálunk 2023 februárjától elérhető SkyShowTime talán minden eddig látottnál gazdagabb kínálatot tesz le az asztalra, hiszen egyenként is több tucat produkciós és műsorgyártó cég tartozik alájuk, a Syfy-től az Universalon és a Dreamworkson át a CBS csoportig. Persze itt jelennek majd meg először az Universal Studios és a Paramount Pictures legfrissebb mozifilmjei is.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…