Összeszedtük neked, hogy a gaming iparban milyen fontos változások és újítások érkezhetnek az újévben. Íme, a 2023-ban várható legnagyobb bejelentések – top 5:
A Microsoft nem csak az ActiVision-nal és a Sony-val járt haláltánca miatt állandó szereplője a gamer sajtónak, hanem az Xbox Cloud Gaming szolgáltatás Samsung tévékbe építése és egy játékstreamelő megoldás, a Keystone projekt miatt is. Utóbbit Phil Spencer Xbox-császár jelentette be a The Verge podcastjában, ahol elárulta: „drágább, mint amire számítottunk”, ezért parkolópályára áll.
A leállítás – ellentétben a Google hamarosan kimúló Stadiájával – nem tűnik végérvényesnek, sőt, inkább neveznénk lassított projektnek, mivel a Samsung-gal még mindig együttműködnek. És vajon miért bíznak a játékstreaming korábban már bebukott modelljében? A válasz alighanem a hatalmas saját játékkatalógusnak köszönhető. Nekik bőven van mit kínálni, már az első naptól kezdve, és ez komoly fegyvertény.
Az Insider Gaming nagy összegben fogadna rá, hogy a Sony még 2023 első felében bejelenti a következő „következőgenerációs” konzolt, és szeptemberben piacra is dobja.
Az új, frissített PlayStation 5-ben azért lehetnek ennyire biztosak, mert a gyártó nemrég bejelentette a 2023-as pénzügyi évre vonatkozó terveit. Ezek szerint 30,5 millió eszköz értékesítésére számítanak. Mindent egybevetve egy lemez nélküli, a jelenleginél gyorsabban és olcsóbban gyártható-szállítható darab sokszorosítása tűnik a legvalószínűbbnek.
A Steam Deck bejelentésével egyre avíttabbnak tűnő Nintendo Switch-nek kell, hogy legyen valamilyen új alternatívája, amivel az újévben jó eséllyel elő is fognak állni.
Jelen pillanatban mérget vennénk rá, hogy a japán gyártó egy Switch 2-es készülékkel – pontosabban annak beharangozásával – fogja felkavarni az állóvizet. Mi 2023 márciusára tippelünk: az eredeti Switch akkor lesz éppen hatéves, és ez alkalmat ad az utódja bejelentésére. Legalábbis akkor, ha jót akarnak, mert a konkurencia egyre nagyobb nyomás alatt tartja őket.
Nyakunkat rá, hogy ez a szappanopera 2023-ban véget ér, és aligha lesz kielégítő vége bárki számára. Egy ekkora cégfelvásárlás persze problémákkal és bonyolult folyamatokkal jár – még akkor is, ha nem nyomja fel a Sony a világ gyakorlatilag összes gazdasági versenyhivatalánál.
Nehéz még csak következtetni is arra, hogy milyen vége lesz a fúziónak (ha létrejön egyáltalán), de kötve hisszük, hogy a Microsoft küzdelem nélkül megadja magát a Sony hisztijének. Úgy gondoljuk, lesz még pár csavar a történetben és szinte biztosak vagyunk benne, hogy az év közepére eldől az ActiVision, illetve a Call of Duty franchise sorsa.
Hát ez az: élő ember nincs, ami megmondaná, hogy mikor jelenik meg a világ legvártabb játéka, hiszen azon is évekig ugráltunk, hogy most akkor készül, vagy nem készül.
Készül. Ez volt 2022 egyik legfontosabb híre a gaming világban, viszont azóta új totót nyitottunk: oké, de MIKOR? Erre az elevenbe vágó kérdésre szerintünk kizárt, hogy nem kapunk választ az újévben, mert a Rockstar Games-en hatalmas a nyomás, így időről időre muszáj lesz valamit megosztania a fejlesztés állapotáról és a premier – legalább lehetséges – időpontjáról. A hozzáértők egyébként kizártnak tartják, hogy 2024-2025-nél előbb piacra kerülne.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…