A GTA V a napokban kapta meg a ray tracing effekteket, amitől olyan lett a játék, mintha tegnap jelent volna meg.

Még mielőtt a szuperérzékenyek megsértődnének a címen, gyorsan leszögezném, hogy nyilvánvalóan nem gondoltam halálosan komolyan, hogy a Grand Theft Auto V grafikai tupírozgatása miatt egyre kevesebb, vagy egyáltalán nem volna szükség a következő installációra. Csupán viccesen utaltam rá, hogy az ilyen modernizálásokkal újra és újra kitolják az egyébként zseniális, de jövőre már 10. éves ötödik rész élettartamát, azzal együtt pedig odázzák a hatodik megjelenését.

Mert igazából annak, hogy a GTA V újgenerációs ráncfelvarrást kapott a közelmúltban nem pont az az oka, hogy még mindig pörögnek az eladások, hanem pont fordítva: azért kapkodják még mindig millióan a Rockstar remekét (leginkább az újoncok), mert stúdió és a kiadó még mindig lélegeztetőgépen tartja. Mondjuk ez kicsit olyan, mint a tyúk vagy a tojás esete, hiszen láthatóan erre bőven van igény, a játékosok örülnek az újdonságoknak, és azt is el kell ismerni, hogy valóban jól sikerültek.

Mint most, a GTA V legutóbbi, immáron már a ray tracing technológiát elhozó next-gen frissítése, amely egészen elképesztő látványorgiát hozott, mintha egy teljesen új játék lenne. A megújult fényhatások, úgy az árnyékok, na meg a különböző felületek tükröződése bőven annyi pluszt hoznak a többgenerációs programba, amitől az kifejezetten frissnek hat. Pont annyira, mint vele párhuzamosan a The Witcher 3, ami szintén a napokban kapta meg az ingyenes PS5-Xbox Series X tuningot. 

Ennek azonban meg is van az ára. A GTA V a fidelity módban pompázik az RT-effektekben, ami azt jelenti, hogy 30 FPS-re van korlátozva a képfrissítés. Ettől eltekintve azonban valóban hihetetlen az új látvány, így még azoknak is érdemes visszatérnie Los Santos utcáira, akik az elmúlt években már jobban kiismerték azt, mint a valódi lakhelyüket.

Így néz ki egymás mellett az eredeti és a ray tracinges GTA V:

Ezt is érdemes elolvasnod:

Kiderült a GTA eredete: Egy dínóval rombolhattunk volna a városban

 

×