Az ismerős címeket még akkor is fáj ilyen listákon látni, ha jó ideje hozzájuk sem nyúltunk, hiszen régi emlékek kötődnek hozzájuk, szóval olyan a megszűnésükről olvasni,
mintha a szemünk előtt tépnének ketté egy gyerekkori családi fotót.
A GameStar szintén sajnálkozik a szebb napokat látott multiplayerek lekapcsolása miatt, ám elismeri, amit mind kénytelenek vagyunk belátni: örökké egyik sem működhet, de legalább kis közösségek tovább élvezhetik őket, az eutanázia után is.
Ahogy korábban az EA Games, most az Epic is rászánta magát, hogy leállítsa azoknak a játékoknak a szervereit, amelyekkel már kevesen játszanak, vagy valamiért nem férnek bele a cég átalakult prioritásai közé. 2023. január 24-től összesen húsz game háttértámogatása szűnik meg, mivel a vállalat már csak az egységesített barátrendszert, a voice chatet, a szülői felügyeletet és a szülői hitelesítést alkalmazó Epic Online Servicest szeretné üzemeltetni.
Az alábbi címek multiplayerei tehát lassan eltűnnek, ám lokálisan, vagy saját szerveren tovább mehet velük a hentelés, ha nagyon ragaszkodunk hozzájuk:
Az elkeserítően sok Unreal címhez egyébként van egy jó hírünk is: bár így, ahogy most elérhetőek, meg fognak szűnni, az Epic arra készül, hogy Unreal Tournament 3X címmel ingyenesen újra elérhetővé teszi a harmadik epizódot. Persze az Epic Games Store-ban kell majd keresni.
Gábor János 2024.02.14. - Mivel a VOID Interactive Ready or Notja mostanra teljes pompájában elkészült…
2024.02.14. - Úgy tűnik, hogy ami a Sony nagy zászlóshajó franchise-jait illeti, kicsit csöndes pénzügyi…
2024.02.14. – Manapság már szinte minden számítógépben találhatunk SSD-t. Egykor még méregdrága volt egy kisebb…
2024.02.14. - Olyan dolog történt, amire nem számítottam. A Microsoft bemutatott egy egyedi Xbox kontrollert,…
2024.02.14. - Ha szereted a kalandjátékokat, akkor biztosan hallottál már Lara Croft nevéről. A Tomb…
2024.02.14. - Teljesen megértjük azokat, akik számára óriási csalódás volt a 2022-es Saints Row reboot.…