Holnap hivatalosan is elrajtol a Warzone 2.0 és Modern Warfare II első szezonjának Reloaded frissítése. Nem leszünk híján az újdonságoknak, hiszen kapunk egy friss fegyvert, visszatér az ikonikus Shipment map is. A fizetős játék tulajdonosai örülhetnek a Raid játékmód megjelenésének, ám a Warzone rajongóknak sincs oka szomorkodásra.
Két új játékmód már biztosan érkezik az elkövetkezendő hetekben. Az egyik ezek közül a már többször említett Rocket League „másolat”, a Warzone Cup. A másik LTM is ismerős lehet, hiszen az eredeti Warzone kliensben már többször is élvezhette a közösség. A Mini Royale nevet fogja majd viselni, a szabályok is meglehetősen egyértelműek lesznek majd.
Nézzük is, hogy mit tud a Mini Royale!
A játékmódban a klasszikus battle royale élmény köszönt majd vissza ránk, némileg átalakított köntösben. Ha a fejlesztők követik az elmúlt évek hagyományait, akkor megfelezett játékosmennyiség lehet majd egy időben a pályán. Ez önmagában nem is lenne izgalmas, sőt, de szerencsére Al Mazrah jóval kisebb szeglete áll csak a játékosok rendelkezésére. Összességében egy izgalmasabb, dinamikusabb Warzone 2.0 élményben lehet majd részünk:
A megjelenés pontos időpontja egyelőre ismeretlen, ám azon sem lepődnénk meg, ha már az első napokban élesítenék a fejlesztők.
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…