Rettentően vártam a Striking Distance Studios új játékát, a The Callisto Protocolt, ugyanis olyan legendás cím köthető a fejlesztőkhöz, mint a Dead Space.

Számomra mindig is kiemelt fontosságú volt a “horror műfaj”. Nem csupán a filmeket és könyveket szeretem a témában, a videojátékokhoz is nagy örömmel nyúlok. Hatalmas kedvencek a Penumbra, illetve az Amnesia sorozatok, de talán mind a mai napig a legjobbnak az Alien: Isolationt, na meg a Dead Space játékokat tartom.

Ezért is volt akkora durranás számomra, amikor kiderült, hogy a Dead Space eredeti alkotói ismét összeverbuválódtak és úgy döntöttek, újabb horror játékot készítenek. A stílusa lenyűgöző volt a Dead Space-sorozatnak, így közel biztos voltam abban, hogy ez eltolhatatlan a The Callisto Protocol esetében.

 

Az a probléma ezzel, hogy a “hype” túlságosan magasra helyezi azt a bizonyos lécet, amit a fejlesztőknek meg kell ugraniuk. Vagyis hát, ezt a lécet mondhatjuk, hogy maguknak rakták ilyen magasra anno.

A Dead Space egy rettentően komor, sci-fi horror volt, ami természetesen valahol az űrben játszódott. A harcrendszer bőven elfogadható volt, a nyomasztó környezet, hanghatások és jump scare-ek pedig állandóan libabőrössé tették az ember hátát. A feladat fel volt adva tehát, lássuk, hogy a The Callsto Protocol fel tudott-e nőni a szellemi elődjéhez!

Mintha ezt már láttam volna valahol?

Az első dolog, ami végigszalad az ember agyán a Callisto Protocol elindítása után, hogy ez a játék bizony mocskosul gyönyörű. Részletgazdag, a modellek tűélesek, ráadásul a karakterek olyan szépen ki vannak dolgozva, hogy az ember nyugodt szívvel hihetné, hogy egy filmet néz. A motion capture véleményem szerint nagyon jól sikerült, nincsenek elcsúszó hangok, a mimika, valamint az ajakmozgások pontosak, végre egy játék, ami nem zökkenti ki a játékosokat ezekkel az apró, de attól még kellemetlen nüanszokkal.

Van viszont sablon bőven, már a játék bevezetője során is. A szemkápráztató grafikát egy meglehetősen elcsépelt sztori rántja az égből a földre gyakorlatilag percekkel a játék kezdete után. Adva van egy űrbázis – ebben az esetben űrbörtön -, amit gonosz űrlények/űrvírus támad meg, kirobbantva egy hatalmas káoszt, na meg temérdek pánikot. Főhősünk persze az egészet átaludta, hála némi fizikai kínzásnak és kimerültségnek, így természetesen sem a főszereplőnek, sem a játékosnak nincsen halvány lila fogalma sem arról, hogy egészen pontosan mi is történik. Marad tehát a közös felismerés, valamint az ismeretlentől való félelem.

Ami viszont abszolút lecsapta a biztosítékot az agyam izgatottságért felelős központjának, az a “szörnyek” melletti másik veszélyfaktor, a mesterséges intelligencia. Először ezen a ponton kellett megállítsam a játékot, venni néhány nagy mély levegőt és elfogadni, hogy már nincs új a nap alatt. Az Alien filmek már 30 évvel ezelőtt tökélyre fejlesztették ezt a beállítást, volt félelmetes ismeretlen űrlény, na meg a technológia, ami idővel az ember ellen fordul. Itt a robotok, mint biztonsági őrök funkcionálnak, vagyis a rendfenntartás a feladatuk. A hatalmas káosz közepette nem tudnak különbséget tenni támadó és az életéért küzdő ember között, így persze ámokfutásba kezdenek. Mi pedig nem tehetünk ellenük semmit, csak lopakodhatunk.

Ez volt az Alien Isolation egyik legfőbb játékeleme, s megmondom őszintén, nem örülök, hogy ismét találkoznom kellett vele.

Nem azért, mert nem jó, vagy ilyesmi (az Alien esetében például megvolt a helye, elvégre a filmek világában játszódik), hanem mert valami “újra” vágytam. Így a Callisto Protocol máris egy repetitív, bujkálós horrorrá vált, ami emlékeim szerint a Dead Space soha sem volt.

Játékmenet

Ha valaki The Witcher-szintű tartalommennyiségre vágyik, az azonnal mondjon le a The Callisto Protocolról. A játék normal nehézségi szinten körülbelül 10 óra alatt könnyedén végigjátszható, s ebbe talán még a minimális (elvégre túl sok lehetőséget erre nem kaptunk) bolyongás is benne van a Black Iron börtönben.

A rövid játék egyébként nem mindig baj, temérdek olyan címmel találkoztam már, ami túl volt húzva, ez pedig rányomhatja a pecsétjét a játék megítélésére. A kevesebb néha több – az egyik kedvenc mottóm, s szerencsére a Striking Distance Studios is ezt vallotta most.

Ha most valakinek felcsillant volna a szeme, annak elárulom, hogy nem a történet kiemelkedő dinamikája miatt örültem a rövid játékidőnek, ugyanis az is önmagában megér egy misét (természetesen részletezni ezt nem fogom, mert erősen spoileres lenne), hanem azért, mert a játék harcrendszere talán a legrosszabb, amivel valaha találkoztam.

Érthetetlen, hogy hogyan tudott végigcsordogálni egy kreatív folyamaton ez az egész és végül bekerülni a végleges formulába.

blank

Nagy meglepetés volt számomra, hogy a kontroller bal felső gombjával (PS5-ön L1, Xboxon LB) kellett sprintelni. Rég nem játszottam olyan játékkal, amiben gombbal kellett sprintelni, többnyire arra ma már a bal joy alatti gombot szokták alkalmazni a fejlesztők. Később kiderült, hogy miért nem a joy alá került a futás, ami persze instant ki is borított.

A harcoknál kulcsszerepet játszik bal joystick, ugyanis nem térben mozgathatjuk a karakterünket, hanem onnantól kezdve, hogy valami, vagy valaki ránk támadt, a megfelelő időzítéssel kitérhetünk a támadások elől és visszatámadhatunk. Sőt, ha jókor rántjuk hátra a sticket, akkor védeni is van lehetőségünk. Támadni a jobb ravasszal (PS5 – R2, Xbox – RT) lehet, szintén indokolatlan okokból, elvégre mostanában az R1/RB szokott a játékokban ezért felelni.

A fejlesztők akkorát akartak újítani, hogy lényegében több évnyi fejlesztést vágtak ki ezzel a rendszerrel a kukába. Nem tudom elképzelni azt a szcenáriót, hogy ezt valaki őszintén élvezi. Adva van egy gyönyörű játék, ami képes lenne a horroraspektussal nagyot alkotni, erre hozzárendelnek a fejlesztők egy olyan játékmenetet, amit nemes egyszerűséggel nem élvezet használni.

blank

Onnantól kezdve pedig, hogy frusztrálóan izzadságszagú az egész, lehet a Callisto Protocol mögött egy  irodalmi Nobel-díjat érő írás, a színészek lenyomhatják életük alakítását és a PR csapat összehozhatja a világ legjobb reklámkampányát, a játék a végén akkor is pofára fog esni.

Legszívesebben itt le is zárnám a tragikus játékmenet kitárgyalását, viszont ez még talán megvédhető azzal, hogy “túlságosan is befásult vagyok”, vagy hogy “nem adtam elég időt annak, hogy ténylegesen megszeressem és megértsem a rendszert”. Oké, adva van ez a hajlongós, védekezős, visszatámadós “izé”, ami tegyük fel akár még jól is működhet egyetlen ellenfél esetében. Na, de mi van akkor, ha egyszerre többen is jönnek? Melyik támadást fogom elkerülni? A távolsági lövésekre is külön tudok reagálni a karakteremmel, vagy csak a közelharci csapásokat tudom elkerülni, s időközben imádkozhatok, hogy a távolról érkező sebzés nem talál be?

A helyzet az, hogy itt ez a rettentően kreatív harcrendszer saját magát öli meg. Karakterünk technikailag csak egyetlen dologra tud koncentrálni, így ha többen is ütnek, szinte garantált a halál, s később is csak a jó öreg RNG-re bízhatjuk magunkat, hogy kijutunk-e a szorult helyzetből.

blank

A hatodik fejezet ocsmány lezárása során például egy szűk területen kell megküzdenünk egy nagyobb ellenséghullámmal. Rettentően frusztráló az egész, egy pillanatig sem látványos, vagy szórakoztató, s sok esetben egyetlen ütés garantálja a halálunk, ugyanis egy pillanat alatt bekaphatunk több ütést is, ha valamit rosszul csinálunk.

Teljesítmény és pálya dizájn

Ha már lúd, legyen kövér! Bőven elfért volna még egy-két hónap ráncfelvarrás a fejlesztési folyamat során, ugyanis a The Callisto Protocol lehetséges, hogy szép, de bizony néha-néha meginog a teljesítménye. Többször is tapasztaltam teljesítménycsökkenést, szaggatásokat a túlzsúfolt jelenetek során. A címet PS5-ön teszteltem, de még a Sony konzolján is érződött mindez, nemhogy PC-n, ahol tudjuk, hogy vas és vas között is hatalmas különbségek lehetnek. Elnézve a fórumokat, ez egy általános probléma, viszont jó eséllyel mindezt pár frissítés orvosolni tudja majd.

blank

Mivel a pálya dizájnról sem tudok ódákat zengeni, úgy gondoltam összemosom a teljesítményről alkotott véleményemmel és egyetlen fejezetben tárgyalom a kettőt. Ahogy a teszt elején is írtam, a The Callisto Protocol egyik legnagyobb erénye a látvány. A karakterek, a részletek, ordít róla, hogy újgenerációs játékról van szó. Így tehát a pálya dizájn látványelemeire sem lehet panasz. Szépen fel vannak építve a jelenetek, kevés olyan helyszínnel találkoztam, ami unalmas, egysíkú lett volna. Az atmoszférát kellemesen kialakították a fejlesztők, tényleg úgy érezzük magunkat, mint egy hatalmas űrbázison, ahol bármi, bármikor megtörténhet.

Maga a játék egyébként lineáris, nem sok szabad területünk van felfedezni, ami bizony felüdülés néha az open-world játékok korszakában. Rettenetesen változatosnak nem nevezném a nagyobb területeket, viszont nem is tudtam ráunni a környezetre, szóval jó munkát végzett a Striking Distance.

Verdikt

A The Callisto Protocol megmarad egy hatalmas, meg nem érett reménységnek. A hype hatalmas volt körülötte, játékosok tízezreit ejtette rabul, viszont csalóka volt mindez, hiszen emiatt mindenki a kultelődöt, a Dead Spacet várta vissza. Sajnos az nem jött, jött viszont egy üres, elcsépelt történet és egy gyomorforgató harcrendszer, szemkápráztató látványba és megingó teljesítménybe csomagolva.

A horror szerelmesei végül is tehetnek vele egy próbát, de összességében nem tudnám nyugodt szívvel ajánlani senkinek a The Callisto Protocolt. Nagyon kár érte…

blank

Összefoglalás

A legrosszabb rémálmom – The Callisto Protocol teszt


Szerzői értékelés

5

A The Callisto Protocol megmarad egy hatalmas, meg nem érett reménységnek. A hype hatalmas volt körülötte, játékosok tízezreit ejtette rabul, viszont csalóka volt mindez, hiszen emiatt mindenki a kultelődöt, a Dead Spacet várta vissza. Sajnos az nem jött, jött viszont egy üres, elcsépelt történet és egy gyomorforgató harcrendszer, szemkápráztató látványba és megingó teljesítménybe csomagolva. A horror szerelmesei végül is tehetnek vele egy próbát, de összességében nem tudnám nyugodt szívvel ajánlani senkinek a The Callisto Protocolt. Nagyon kár érte…

Látványos, szép játék

Minőségi motion capture

Tragikus harcrendszer

Teljesítmény problémák

Elcsépelt történet

Kiszámítható jump scare-ek

Olvasói értékelés

0
shop.leet.hu
×
blank