Úgy tűnik, hogy Elon Musk egyre rosszabb helyzetbe kerül, miután felvásárolta a Twittert. Sajnos ezt leginkább a felhasználók szenvedhetik el.

A napokban igen érdekes és nem éppen jó hírt olvashattak az iPhone tulajdonosok a Twitter kapcsán. Ahogy arról a
The Guardian is beszámolt, Elon Musk azzal vádolja az Apple-t, hogy az azzal fenyegetőzik, hogy

eltávolítja a Twittert az App Store-ból, indok nélkül.

A Twitter új tulajdonosa azt is elmondta, hogy az iPhone gyártója leállította a Twitteren a hirdetéseket. Ezzel kapcsolatban nyilvánosan tette fel a kérdést: „a technológiai óriás gyűlöli a szólásszabadságot?” Musk nemrég nyilvánosan, a Twitteren hozta nyilvánosságra a lehetséges App Store-tiltást.

„Az Apple azzal is fenyegetőzött, hogy leveszi a Twittert az App Store-ról, de nem árulja el, miért”.

Musk szerint a Twitter tartalmak moderálása jelent problémát az Apple számára. Nemrég Musk visszaengedte azokat a Twitterre, akiket korábban gyűlöletbeszéd, kihágás, vagy egyéb súlyos szabályszegés miatt tiltottak ki. Valószínűleg ez nem tetszett annyira az Apple-nek, ami úgy tűnik, bizalmasan közölt valamit a Twitterrel.

A hónap elején a Twitter korábbi biztonsági vezetője, aki Musk 44 milliárd dolláros (36,8 milliárd forintos) felvásárlását követően mondott le, arra figyelmeztetett, hogy az Apple és a Google alkalmazásai közül is lekerülhet a Twitter. Ez nyilvánvalóan felhasználók milliárdjaitól zárná el a Twittert, ami nem hozná jó helyzetbe a közösségi oldalt. Az Apple irányelvei szerint a vállalat elutasíthat minden olyan alkalmazást, amiről úgy gondolja, hogy túllép egy határt.

A hónap elején Phil Schiller, aki az Apple App Store-t vezeti, törölte Twitter fiókját, ami azt jelentheti, hogy Musk üzleti kapcsolata az Apple-lel kezd feszültté válni.

De mi lenne, ha tényleg nem lehetne többé letölteni a Twittert az App Store-ból? Felhasználók millió nem csatlakozhatnának a platformra. A kérdés persze az, hogy ez a felhasználóknak vagy Elon Musknak nagyobb veszteség?

Ezt láttad már?

Kihagyhatatlan frissítés? – Ezekkel az újdonságokkal érkezik az iOS 16.2

 

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

×