Megérkeztek az első mérések.

Míg az AMD és az Nvidia a felsőbb teljesítmény- és árkategóriákat célozza, addig az Intel más úton jár. Októberben egyre több teszter és weboldal kapta kézhez az Intel Arc A750 és A770 videókártyákat. Azt már régóta lehetett tudni, hogy valahol az RTX 3060 szintjén mozognak majd az újdonságok, ám a független tesztekig csak sötétben tapogatózott az iparág.

Azóta ez már megváltozott. Abban szinte teljes egyetértés volt a bejegyzések és videók szerzői között, hogy alapvetően nem lőtt teljesen mellé az óriáscég. A hardver korrekt, a teljesítmény / dollár mutató is meglehetősen kellemes. A szoftveres oldal azonban hagyott némi kívánnivalót maga után, főleg a DirectX 11 vagy régebbi címek esetében. Az Intel akkor azt ígérte, hogy ezen is dolgozni fognak.

Kiderült, hogy mi a helyzet másfél hónap után!

A PCWorld csapata vette górcső alá az immár friss drivereken futó kártyát. Több cím is sorra került, mind például a Total War: Troy, a Horizon: Zero Dawn vagy épp a Cyberpunk 2077. FullHD felbontáson meglehetősen kellemes javulást mértek a benchmarkok, 10-15%-okról beszélhetünk. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy az elmúlt hónap driver javításai működnek, ám messze még a cél. Egyrészt a kártyák európai és hazai elérhetőségén is még van mit javítani, ahogy a szoftveres hibák gyomlálása sem állhat meg még egy ideig.

Pénzt és PS5-öt is nyerhetsz, és csak játszanod kell a PlayStationön

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

×