Bár a kritikusok nem különösebben tartják sokra, vagy emlegetik a legnagyobb sci-fik között a Csillagközi Inváziót, a nézők számára mégis egy kultikus, legendás, filmalkotás. És bizony nekik van igazuk: Paul Verhoeven és Ed Neumeier valóban egy korszakos mesterművet alkotott, ami abszolút és minden tekintetben megelőzte a korát.
Aztán persze jöttek a folytatások is, amikről jobb inkább nem tudomást venni, meg volt néhány videojátékos adaptáció, melyekről szintén érdemesebb rövid úton megfeledkezni. Az 1997-es mozinál tökéletesebben semmi nem tudta adaptálni Robert A. Heinlein 1959-es futurisztikus regényét, pedig az emberiség kolonizációs ambíciói miatt kirobbant kvázi galaktikus háború adná magát a stílusokon átívelő videojátéksorozatnak.
Nos, remélhetőleg ezzel a máig kiaknázatlan lehetőséggel fog majd tudni élni az Offworld Industries, ami a kult-klasszikus film 25. évfordulójának alkalmából bejelentette a Csillagközi Invázión alapuló FPS-üket.
A Starship Troopers: Extermination – igazodva az eredetihez – egy többszemélyes, azaz kooperatív akciójáték lesz, amiben 12 játékos küzdhet vállt vállnak vetve a folyamatosan özönlő óriásbogárrajok ellen. A játékban viszont nagyon fontos lesz a kommunikáció, ugyanis a játékosok nem közvetlenül együtt, hanem négyfős csapatokban kell összedolgozniuk a túlélésért.
Nyersanyagokat kell gyűjteni, bázist kell építeni, azt különböző védelmi eszközökkel és fegyverekkel ellátni, a végső cél pedig kijutni a bogárlepte planétáról. A játékosok különböző képességű (érts. kasztú) karakterek közül választhatnak majd, aszerint, hogy épp harcolni, védekezni, vagy felcserkedni szeretnének. Természetesen bogárból is többféle lesz (Drone, Warrior, Gunner, Plasma Grenadier, Tiger Elite), melyek más és más módokon próbálják kinyírni a hőseinket.
Ebből pedig már nagyjából sejthető, hogy a bejárható térképek is kifejezetten nagyok lesznek. Ezért is lesz fontos a csapatok közötti kommunikáció, ami szó szerint hatalmas távolságokat hidalhat majd át. ezt állítólag segítendő egy újfajta pingrendszert fejlesztettek ki, hogy az is részt vehessen a csapatmunkában, akinek például nincsen vagy nem működik a mikrofonja.
2024.02.10. - Az eredeti AMD Athlon (vagy más néven Athlon Classic) 1999-ben jelent meg a piacon.…
2024.02.10. - A Microsoft műhelyében nem állt meg a munka az elmúlt időszakban sem. Az…
2024.02.10. - A Warzone Season 2 frissítése rendesen átrendezte a játék metáját. Ahogy az lenni…
2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…
Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…
2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…