Egy újabb ígéretes programmal bővült a hazai játékfejlesztés egyre színesebb palettája.

A legnagyobb AAA-s fejlesztésekkel természetesen még nem fogják felvenni a harcot, de egyre éledezni látszik a magyar játékfejlesztés. Egyre másra bukkannak fel az érdekes projektek: egy fiatal független fejlesztő például Trianon-bosszú FPS-t kalapál, míg mások a The Sims-sorozatnak állítanának konkurenciát – a felsorolást pedig nagy örömünkre még napestig folytathatnánk.

Ez a napokban-hetekben pedig még tovább bővül egy egészen ígéretes alkotással, a nem kevés retro hangulatot árasztó űrhajós sci-fi roguelike Fabular: Egyszer régen, a téridőben című csodával.

A programról azon túl, hogy magyar, azt érdemes tudni, hogy egészen fantasztikusan fest, és őrületesen gyors.. Szinte minden képkockáját ki tudnánk akasztani a falra, már ha lenne időnk nyomni egy képernyőmentés gombot az ellenséges űrhajók és lövedékeik kerülgetése közepette.

A Fabularról már csak azért sem szeretnék többet pötyögni, mert Grath és Stöki a Chechpoint egy egészen friss etapjában megszólaltatták magukat a fejlesztőket, a Spiritus Games csapatát, akik részletesen mesélnek szinte mindenről (is), illetve a játék Steam-adatlapján szinte minden lényegi infót be lehet magolni. Így az izgi űrcsatázás előtt érdemes meghallgatni az adást, majd ha kellően rápörögtünk, akkor azonnal venni az irányt a Valve boltjába.

Fontos azonban itt is megemlíteni,

hogy a Fabular egyelőre a korai hozzáférés keretében alakulgat, és ez egy évig egészen biztosan így is marad. A játék készültéhez egy jelképes beszállót is elkérnek, amit 15 euróban, azaz most körülbelül 6200 forintban állapítottak meg. Ezzel viszont mi is hozzájárulhatunk a fejlesztéshez, sőt, a visszajelzéseinkkel még tökéletesebbé segíthetjük.

A Fabular készültét egyébként mindenféle közösségi felületen: Facebookon, Twitteren, de még TikTokon is nyomon követhetjük. Érdemes is!

Ezt is érdemes elolvasnod:

Amikre büszkék lehetünk! – 19 remek MAGYAR játék, amire érdemes várni

 

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

×