Call of Duty

Kutyát nem érdekli a DMZ? – Sokan még fizetnek is, hogy ne kelljen játszani

Lehetséges, hogy a DMZ játékmód megjelenése a tipikus: túl szép, hogy igaz legyen kategória. Amikor bejelentették, hogy a Warzone 2.0 mellé egy Escape from Tarkov-szerű játékmódot kapunk, a rajongók többsége nagy ujjongásban tört ki. Való igaz: úgy is hangzott, hogy nagyon jó lesz, sajnos azonban már az első gameplay videók után kiderült, hogy nem mindenkit nyűgözött le, amit látott.

Egyesek például a játékon belüli piacrendszer hiányát emelték ki, és nem igazán volt tiszta, hogy mi is a célja a játékmódnak. Úgy tűnik, hogy a csalódottság a megjelenést is érinti,

egyesek már pénzt költenek inkább a játékra, csak hogy ne kelljen játszani a DMZ-vel.

A Metro beszámolója szerint mindez az M13B Assault Rifle miatt van, amit a DMZ módban lehet feloldani egy kihívással. A fegyver aztán elérhetővé válik a Modern Warfare 2-ben és a Warzone 2-ben is. A kihívásban a játékosoknak le kell győzniük a Chemistet a Radiation Zone-ban, ezzel kimenthetővé válik a fegyver.

Mivel nem mindenkinek van kedve játszani a DMZ-vel, most a fegyver sorra tűnik fel eBay-en, így bárki pénzért megvásárolhatja azt, hogy a játékban feloldja. Sokan ezt hajlandók is megtenni, csak hogy ne kelljen játszani.

Úgy tűnik tehát, hogy elindult a fegyver online kereskedelme, aminek célja a gyors pénzkereset mellett az, hogy megkönnyítse a játékot azok számára, akik nem akarnak DMZ-zni. Bár ebből egyértelmű, hogy maga a DMZ mód nem valami népszerű, közben maga a Warzone 2 Battle Royale szárnyal.

A hírek szerint 5 nap alatt elérte a 25 millió játékost, a cikk írásának pillanatában pedig több mint 257 ezren játszanak (és ez csak a Steam).

Neked tetszik a DMZ mód?

Apropó, fegyverek?

 

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

DV

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

4 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

4 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

4 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

6 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

7 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

8 óra telt el azóta...