Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Microsoft nem fogja tudni megvásárolni magának a világ egyik legnagyobb játékipari szereplőjét.

Az év egyik, ha nem a legnagyobb és legsokkolóbb játékipari történése volt, amikor a Microsoft szinte a semmiből bejelentette, hogy 68,7 milliárd dollárért kilóra megveszi az Activision Blizzardot – úgy a Kinget. Ez azt jelenti, hogy a redmondi gigavállalathoz kerülne az összes stúdió és szellemi tulajdon, ami a játékóriás tulajdonában van, többek között olyan sikercímekkel, mint a World of Warcraft, a Diablo, a Call of Duty, a Crash Bandicoot vagy a Candy Crush.

Mivel ekkora akvizícióra a szórakoztatóipar ezen szegletében soha korábban nem volt példa, az engedélyeztetési folyamat is különösen, a szokottnál jóval hosszabb és alaposabb, amelyet az egész világon piaconként külön-külön vizsgálnak. Ahhoz, hogy az egyesülés ténylegesen végbe is mehessen, mindenkinek egyhangúan zöld utat kell adnia, máskülönben hiába a felajánlott valag pénz, a Microsoft nem húzhat semmit sem a portfóliójába.

A szempontok pedig nagyon egyszerűek: a versenyhatóságok megvizsgálják, hogy milyen hatással lenne a piacra az egyesülés. Ha úgy látják, hogy drasztikus mértékben nem sérülne a szereplők között a verseny, tehát a Microsoft/Xbox nem tesz ezzel szert versenyelőnyre, illetve nem válik ettől megkerülhetetlen monopóliummá, akkor rábólintanak, ellenkező esetben azonban esély sincs a felvásárlásra.

Ezért is ágál annyira a Sony, amikor mély aggodalmát fejezi ki a játékosok szabadsága és élménye miatt, amit szerinte ez a bartel különösen veszélyeztet. Az persze már más tészta, hogy a Nintendo mellett ők az egyetlenek, akik kizárólagos exkluzivitással adnak ki játékokat – emiatt pedig minden évben ők a játékipar piacvezetői is. Mindenesetre egy alapos vizsgálatnak abszolút van helye, főleg olyan esetben, mikor ekkora, szinte felfoghatatlan értékek cserélnének gazdát.

A Politico azonban most azt lebegtette meg, hogy az Activision Blizzard – Microsoft üzlet akár kútba is eshet, az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) ugyanis egy komoly trösztellenes pert fontolgat a redmondiak ellen.

A portál szerint az FTC már jövő hónapban eljárást indíthat a vállalat és az akvizíciós szándéka ellen – ha megszavazzák. Egyelőre ugyanis még csak fontolóra vették a dolgot, de sem szavazás nem indult róla, de az érintett feleket sem tájékoztatták még róla. Ha azonban megtörténik a cégek rémálma – amire nem kis esély van, akkor akár a teljes felvásárlást megtorpedózhatják, függetlenül a világ összes többi szabályozójának döntésétől.

“Minden olyan felvetés, hogy az ügylet versenyellenes hatásokat eredményezhet, teljesen abszurd. Ez a fúzió a játékosok és az amerikai játékipar javát fogja szolgálni, különösen mivel egyre keményebb külföldi versennyel kell szembenéznünk” – nyilatkozta az Activision Blizzard szóvivője. “Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy továbbra is együttműködünk a szabályozó hatóságokkal világszerte annak érdekében, hogy a tranzakciót lehetővé tegyük, de nem fogunk habozni, hogy szükség esetén harcoljunk a tranzakció megvédéséért”

Természetesen nem az FTC az egyetlen, amely ennyire árgus szemekkel figyeli a Microsoft ténykedését. Nem olyan rég az Egyesült Királyság és az Európai Unió versenyhatóságai is több körben vizsgálódnak, sőt, a britek még trösztellenes vizsgálatot is indítottak a vállalattal szemben. Ezek a vizsgálatok ugyan még nem jutottak eredményre, a Microsoft úgy tűnik, ezeken a piacokon talán jobban áll, mint hazájában.

De ez szinte mindegy is, hiszen ha a három régióból akár csak az egyikben megvétózzák az ügyletet, akkor a két megacég nem egyesülhet. Az akvizíció egyébként 2023. juliusban záródna, ha a szabályozó hatóságok addig nem jutnak eredményre, akkor újra kell tárgyalni az üzletet.

via – Politico

Ezt is olvasd el:

A lázadás és a Star Wars legfényesebb reménysugara – ANDOR KRITIKA

 

shop.leet.hu
×
blank