Érdekes vallomást tett a Microsoft a videojáték-világgal kapcsolatban.

Amióta bejelentették, hogy a Microsoft az Activision felvásárlását tervezi, a vállalat kénytelen bizonyítani a szabályozó hatóságok előtt, hogy az akvizíció nem okoz tisztességtelen versenypiaci előnyt a vállalat számára. A Microsoft egyik stratégiája, hogy megpróbál úgy tenni, mintha ez nem lenne nagy dolog, és nem befolyásol senkit és semmit. Az év elején például a vállalat azzal érvelt, hogy „az Activision Blizzard által fejlesztett és kiadott videojátékokban nincs semmi egyedi, ami miatt aggódnia kéne a rivális videojáték-forgalmazóknak. Ohh, akkor a Call of Duty valójában nem a világ egyik legjobb, legismertebb és legjövedelmezőbb játéksorozata?

Úgy tűnik, folytatva ezt a tendenciát, a Microsoft most azt mondta a brit versenyhatóságnak, hogy

a Sony gyakran jobb minőségű játékokat készít, mint az Xbox.

„Amellett, hogy a Sony a domináns konzolgyártó, a Sony egy erős játékkiadó is. A Sony nagyjából akkora vállalat, mint az Activision, és közel kétszer akkora, mint a Microsoft játékkiadói üzletága” – mondja a Microsoft az Eurogamer cikke szerint. A vállalat emellett a PlayStation és az Xbox exkluzív játékok mennyiségének különbségére is rámutatott:

„2021-ben több mint 280 exkluzív cím jelent meg a PlayStationre, közel ötször annyi, mint Xboxra”.

„A Sony több exkluzív játékkal rendelkezik, mint a Microsoft, amelyek közül sok jobb minőségű. […] Mind a Sony, mind a Nintendo exkluzív játékai a legkelendőbbek közé tartoznak Európában és világszerte. A Sony jelenlegi exkluzív tartalma olyan kiemelkedő címeket foglal magában, mint a The Last of Us, a Ghost of Tsushima, a God of War és a Spider-Man” – tették hozzá.

Ezzel valószínűleg azt akarják mondani, hogy a Sony-nak például nincs miért aggódnia, hiszen úgyis jóval a Microsoft előtt járnak. Persze arról megfeledkeznek, hogy ha például a Call of Duty exkluzív lesz, akkor megfordulhat a helyzet. Hogy ez az érv mennyire állja meg a helyét, azt még nem tudni – jelenleg ugyanis attól tartanak, hogy a felvásárlás végül meghiúsul.

Erről már írtunk is:

Örülhet a Sony: A Microsoft csúnyán bebukhatja az Activision Blizzardot

 

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

×