Páratlan ajándékkal készültünk azoknak, akik az agyvérzést elkerülendő, inkább sosem fejeztek be bizonyos game-eket, mert annyira nehezek.

Biztosan te is jártál már úgy, hogy próbálkoztál-próbálkoztál, de csak nem sikerült befejezni valamelyik játékodat, így inkább hagytad a fenébe, mielőtt szétvág az ideg. Nos,

ezzel nagyon nem vagy egyedül!

A játéktörténelem számtalan olyan game-et kiizzadt, amit egy idő után jobb volt abbahagyni – legalább a családi béke kedvéért, hiszen a sokadik alkalommal is elhalálozó gamer idegesítőbb, mint cigiről leszokott főnök az első hétfőn. Nem te vagy a hibás: akadnak játékok, amiket tényleg annyira perverz módon raktak össze, hogy a gamerek alig fejezik be őket. Ez persze remek trükk a fejlesztőktől, hogy jó sok órát ölj bele a művükbe – na de olyan áron, hogy a végére senki ne álljon veled szóba, akivel egy fedél alatt élsz?!

Ismerős összeállítás jön: az alábbi játékok miatt jó eséllyel már minden vallás összes istenét leátkoztad az égből, és legalább egy billentyűzeted kínhaláláért felelnek. De nem kell többé felhúznod magad – mutatjuk a befejezéseket, hogy ezek a játékok többé ne árthassanak neked.

Flappy Bird

Amilyen egyszerű, annyira mocskos végigcsinálni. Dong Newan vietnámi fejlesztő játéka az egész világot őrületbe kergette. A nehézsége annak ismeretében bosszantó csak igazán, hogy ő maga nem dolgozott rajta néhány napnál többet.

 

A játék 2013 májusában jelent meg az App Store-ban, és októberig szinte senki sem tudott a létezéséről. Aztán virális lett – annak köszönhetően, hogy frusztrált játékosok tömegei kezdtek nyávogni, amiért képtelenek befejezni. Hát akkor itt a SPOILER: a végén jön Super Mario, hogy szétlője a segged, amit NEM tudsz megakadályozni – lsd. a videón!

Pac-Man

A szintén rém egyszerű játéktermi alkotás a sokszor átkozott Namco 1980-as munkája, és a pontzabáló sárga fejjel mintha azt is üzenték volna, hogy „mind kapjuk be”. Sokak heti zsebpénzét már az első napokban megették a játékautomaták, de aztán vége-hossza nincs PC-s és egyéb verziókban is megjelent persze.

 

A Pac-Man a 21. pálya után arcot vált: hirtelen egyre nehezebbé válik, és szinte képtelenség befejezni. A fejlesztők erre a mendemondára ráraktak egy jókora lapáttal, amikor közölték: a game olyan jól bonyolódik, hogy gyakorlatilag nincs vége, vagy legalábbis senki nem jut el addig. Billy Mitchell talán több lábon kihordott agyvérzést sem sajnált a cáfolatra: 1999 júliusában 3.333.360 ponttal elérte a 256. pályát, ahol törvényszerűen összeomlik a játék, ezzel pedig vége is.

Battle Toads

A nyolcbites éra talán legidegesítőbb játéka volt, ami a legtöbb kontrollerébe kerülhetett a játékosoknak. A tini nindzsa teknőcök konkurenciájának szánták, de annyira nehézre sikerült, hogy a ’90-es években kisebb csodának számított, ha bárki is képes volt befejezni.

 

A nehézségét szájukra vették a kritikusok és komoly indulatokat váltott ki a közönségből is – leginkább azért, mert a boss-okat sokkal könnyebb volt kinyírni, mint eljutni hozzájuk. Ami idegesítő, az persze kihívás is, szóval a game nagy siker lett. De a végét valóban kevesen látták a saját szemükkel.

Contra

Szintén játéktermi perverzió, amiben a bázisjáték főellensége egy az emberiség életére törő alien szövetség, a Red Falcon. Ezek gonoszait kellett lekaratetetaekwondojiujitsuzni a humán harcosaiddal, akik úgy néztek ki, mint egy szétszteroidozott Dolh Lundgren, vagy Jackie Chan.

 

Bár ügyes kis izomagyak, az utolsó ellenük érkező boss annyira gennyesre sikerült, hogy szinte senki nem bírt vele. Ha mégis sikerült, akkor a játék gyönyörködhetett egy szétrobbanó sziget képeiben, amit éppen csak elhagy egy katonai helikopter (rajta nyilván a hőseinkkel).

Donkey Kong

Az egyik legidősebb videojáték evör (1981-ben jelent meg), amiben a Nintendo azt várta a játékosoktól, hogy a platformról platformra haladó Super Mario (lánykori nevén Mr. Video) minden útjába kerülő istennyilát elkerüljön, majd eljusson a megmentésre váró hercegnőhöz, akit egy óriási gorilla jól meg akar tartani magának.

 

A nehézsége minden idők egyik legnehezebben befejezhető arcade játékává tette, és ha már majom, legyen kövér – rögtön háromféle finálét kapott.

Tetris

Mégis hogyan lehet egyre nehezíteni, majd méltón befejezni egy game-et, ami nem szól többről, mind építőelemek egymásra pakolgatásáról? Nos, a gyártók azért egészen kreatívok voltak abban, hogy megjutalmazzák a legkitartóbb keveseket. Kiderült, hogy a Tetris-nek nem kevesebb, mint 9.000 szintje van, és e felett kétféleképpen érhet véget.

Az egyikben az akkori legismertebb videojáték karakterek ünneplik meg a győzelmet: vidáman le-felugrálnak, tapsolnak egy vár körül, aminek tornyai rakétaként lőnek ki a magasba…

 

… míg a másikban elszáll az egész katedrális, úgy, ahogy van:

 

T-Rex Game

Annak, hogy a befejezését csak kevesen látták, összetett okai vannak: leginkább azért marad abba, mert visszajön a net, ugye? A pixeles dinoszaurusszal mindenki találkozik, időről időre, aki használ Google Chrome-ot. Vannak emberek, akik nem tudják, hogy az adatkapcsolat stopja minden idők egyik legnehezebb és gyakorlatilag végtelen játékát rejti. Bár állítólag van finálé, csak éppen trükkös…

File:Playing T-Rex Runner.gif - Wikipedia

A kurzorral indítható, majd pattogtatható zsarnokgyík 2014-ben tűnt fel és három évvel később már havi 270 millió alkalommal játszottak vele a felhasználók, ami elég impresszív szám ahhoz, hogy kultgame-nek nevezzük. Edward Jung, a Google egyik mérnöke megerősítette: a game-nek van vége, csakhogy 17 millió évbe telne elérni addig. Borítékolhatjuk, hogy ezt senki, soha nem fogja megközelíteni.

Ha a fentiekkel nem szenvedtél eleget, akkor még itt van ez is:

Őrült nehéz kihívások a multiplayer játékokban (Videó)

 

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

blank

 

blank
shop.leet.hu
shop.leet.hu

Kacsolódó cikkek

×
blank