Úgy tűnik, hogy a Hanwha Life Esportsnak komoly tervei vannak.

Ahogy korábban már megírtuk, az év ezen szakaszán mozgolódnak a profi játékosok a csapatok között. Úgy tűnik, hogy a 2022-es világbajnokság nyertesei se maradnak a DRX-ben, az ADC Deftről már kiderült, hogy a 2020-as bajnok DWG-ben folytatja.

Most pedig arról szólnak a pletykák, hogy a topos Kingen és a mides Zeka a koreai Hanwha Life Esportsban játszanak majd 2023-ban.

Tehát úgy tűnik, hogy az eddig nem túl erősnek számító Hanwha Life valamire nagyon készül a 2023-as szezonban. Főleg, hogy a 2021-es világbajnokság nyertes ADC-jét, Vipert is leigazolják a pletykák szerint.

Tehát összeállhat egy szupercsapat, már csak az a kérdés, mennyire lesznek sikeresek.

Európában láttunk már hasonlót, igaz, itt nem világbajnokokról volt szó, de a Team Vitality elég erős roastert rakott össze tavaly, mégse sikerült eljutniuk a vébére. Pedig elég nagy neveket szedtek össze, Perkz, Selfmade és Carzzy is náluk nyomta le a ’22-es szezont.

blank
shop.leet.hu
shop.leet.hu

Kacsolódó cikkek

×
blank