Egy újabb magyar játék van készülőben, amiben ezúttal Trianon miatt állhatunk véres bosszút.

Neked is fáj még a magyar történelem legigazságtalanabb sorscsapása, a trianoni békediktátum? Már oviban is Nagy-Magyarország volt a jeled? Akkor kedves honfitársam, van számodra egy jó hírem, hamarosan ugyanis megjelenik egy játék, ami ha nem is fogja kielégíteni az összes igényed, egészen biztosan elégedetten fogsz bólogatni rajta.

A Revans című alternatív történelmi FPS-t bár nem a Turul tojta, tagadhatatlan, hogy a fészkéhez közel fogant. A játék legfőbb célja ugyanis bosszút állni az 1920. június 4-i magyar sérelmeken, melyekhez fegyverek garmadája áll majd a játékos rendelkezésére. Sőt, szorult helyzetben megidézhetjük az ősöket is, akik lovagi páncélban csapnak szét a trianoni felelősök sorai között.

A Revans egyébként a következő Mortyr is lehetne, hiszen grafikailag, játékmechanikailag, de még a helyszínválasztásban is nagyon hasonló ahhoz – mert mindkettő egy katonákkal megszállt kastélyban játszódik. A magyar ajkú IGN úgy tudja, hogy a program már 5-6 éve áll fejlesztés alatt, ha pedig minden jól megy,

akkor már idén decemberben a karácsonyfa alatt találhatják a nemzeti tragédiát megtorolni óhajtó játékosok.

Jó hír továbbá, hogy számos magyar programtól eltérően teljen lokalizált lesz, azaz nemcsak magyar felirat, hanem magyar szinkron mellett állhatunk bosszút.

A Revans természetesen megtalálható lesz a Steamen, ahol már Kívánságlistához is adható.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Nem semmi: Egy 14 éves magyar srác gyönyörű FPS játékot készít

 

 

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

 

×