Különös javítócsomag osztja meg a közösséget.

November első felében zajlott a CS:GO kompetitív világának legnagyobb eseménye, a Major. Ezúttal Brazília adott otthont a több hetes versengésnek, melyen a Magyarországot képviselő torzsi és a MOUZ csapata egészen a negyedik helyig menetelt. Az ilyen jellegű összemérettetések azonban nem csak a nézők számára tanulságosak, a Valve is rengeteg értékes információval gazdagodik.

A Major alatt is már sokan úgy gondolták, hogy ideje nerfelni az M4A1-S-t, hiszen a másik variánst nem is láttuk a pályákon. Kupa közben ilyet nem tehetnek a fejlesztők, ezért izgalmasan várhattunk az elkövetkezendő napokat, nem is húzták sokáig. Péntek este megérkezett egy CS:GO frissítés, mely további dolgokat is érintett.

Dust 2 is kikerült aktív pályák közül, de az AWP-t sem hagyták érintetlenül!

Nézzük is a pontos változások listáját szépen sorban:

  • Anubis bekerült az Active Duty pályák közé, azaz mostantól már versenyeken is láthatjuk
  • Az ikonikus CS pályát, Dust 2-t szorította ki a jelenlegi mezőnyből
  • Az AWP tárán erőteljes nerfet hajtott végre a Valve csapata, mostantól 5 golyó a tárkapacitása a korábbi 10 helyett
  • Az M4A1-S range modifier értéke 0.99-ről 0.94-re csökkent, azaz itt is enyhe nerfet tapasztalhatunk majd

A közösség meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadta a frissítést, a Dust 2 döntést még sokan meg is értették, ám az AWP változásokat rengetegen nehezményezik. Napokon belül már talán átfogóbb képet kaphatunk, hogy a fenti nerfek mennyire hatnak ki in-game formában.

DeadFox visszatérne a profi CS:GO világába, máris csapatot keres

×