Gaming

Vallott a Rockstar: Ezért kell olyan sokat várnunk a GTA VI-ra

Gondolom azok, akik nagyon várják már a GTA 6 megjelenését, folyton azt a kérdést teszik fel: mi a fene tart ilyen sokáig? Az előző játék 2013-ban jelent meg, hogy nem volt még elég idő a GTA 6-ra? Ezt a kérdést a világ minden táján felteszik. Igen, a GTA 5 kilenc évvel ezelőtt jelent meg, azóta pedig többször is kiadták újra. Miközben a GTA 6 érkezését már hivatalosan is leleplezték, sőt szivárgás is volt belőle, a megjelenés még mindig messze van. Miért?

Erről vallottak most Rockstar vezetői.

A Grand Theft Auto játékok kiadója, a Take-Two Interactive vezérigazgatója, Strauss Zelnick elmagyarázta, hogy miért kell ilyen sokat várunk a játékra. A rövid válasz az, hogy a szeretnék elkerülni a bukást.

„Nagyon magasak a minőségi elvárásaink, ami tükröződik abban, hogy jól teljesítünk” – mondta Zelnick egy befektetőkkel folytatott negyedéves beszélgetés során 2022 novemberében. „Ez a vállalat egy slágergyár. Amióta az eszemet tudom, nem volt csalódást okozó kiadásunk, és őszintén szólva: ez a legfontosabb.”

„Ha választani kellene, sokkal inkább a jelenlegi helyzetet választanám. Vagyis hogy volt néhány késés és módosítani kellett a terveket. De bármikor inkább ezt választom, mint a bukást. Ez a kulcs ebben az üzletben. Voltak olyan problémáink – elég régóta vagyunk már a piacon ahhoz, hogy emlékezzünk ezekre -, amikor késve jelent meg egy-egy cím.”

„Végül mindig megérte várni, és a késés nem befolyásolta az elért eredményeket. Bízom benne, hogy ez ebben az esetben is így lesz”.

Ez tehát azt jelenti, hogy a Rockstar tisztában van azzal, hogy mostanra a rajongók elvárásai az egekben vannak a GTA 6 kapcsán. Számos nagy játék, mely sokat váratott magára, a megjelenéskor hatalmas gyűlöletáradatot kapott a nem megfelelő minőség miatt. Gondoljunk csak a Cyberpunk 2077-re vagy a Battlefield 2042-re.

A Rockstar egyértelműen nem szeretné elkövetni ugyanezt a hibát, pláne azok után, hogy a korábbi GTA játékok felújított verziót sem szívlelték a rajongók.

Emiatt tehát tökéletes munkát szeretnének végezni. Ez valamelyest megnyugtató, ahogy az is, hogy folyamatosan dolgoznak a játékon. A GTA 6 várhatóan 2024-ben vagy 2025-ben jelenhet meg. Reméljük tényleg nem okoz majd csalódást!

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

4 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

4 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

5 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

7 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

8 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

9 óra telt el azóta...