A világ legnagyobb technológiai vállalata magyar cégtől lophatott tartalmat a saját szolgáltatásához.

A magyar zenék dalszövegeit kigyűjtő portál, a zeneszöveg.hu már 2004 óta rendszerezi bőszen a hazai alkotók műveit. A zeneszámok szövegeit szigorúan a törvényben előírtak alapján jelenítik meg az oldalon, azaz minden jogtulajdonossal és szakmai képviselettel szerződést kötöttek, hogy ezzel is megfeleljenek a szerzői jogi védelemnek.

Itthon igazi konkurenciájuk nem igazán volt, így 2018-ig zavartalanul működtek, amikor is a Google elindította a saját zenei dalszövegeket kilistázó szolgáltatását, a dalszövegkártyát. Igen ám, csakhogy kiderült, hogy a techóriás megoldása forrásmegjelölés nélkül, egy az egyben a Zeneszövegről lopja a magyar előadók szövegeit. Az Index utánajárásából pedig az is kiderült, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is eljárást folytat az ügyben.

A magyarok cselesen buktatták le a megacéget

Persze nem volt mindig egyértelmű, hogy a Google tőlük másolna, bár eleve furcsa volt, hogy hivatkozásként mindig egy nem működő Musixmatch oldalra navigált a dalszövegkártya, ezért a Zeneszöveg munkatársai egészen ötletes módszert választottak a vállalat lebuktatására.

Először csak a szövegek szerkesztési formái keltette fel a gyanút, ezért, hogy meggyőződjenek a lopásról, módszeresen hibákat kezdtek el belecsempészni a leiratokba.

A lopás akkor vált ténnyé, amikor ezek a hibák pontról pontra a Google szolgáltatásában is ugyanúgy megjelentek. Az Index szerint a Zeneszöveg ezután megpróbált kapcsolatot felvenni a techóriással, hogy esetleg megbeszélés, tárgyalás vagy valamilyen egyszerű és észszerű folyamat mentén próbálják megoldani a kialakult helyzetet, hogy miképp lehetne orvosolni a problémát, de a Google egyszerűen nem válaszolt nekik.

Így jutottak el végül a GVH-hoz, ahol indítványozták a visszaélés kivizsgálását. 2021-ben meg is kezdődött az eljárás, amely a mai napig folyamatban van, így a hivatal az Index megkeresésére nem árult el részleteket az ügyről.

Az eset pedig akkor válik még érdekesebbé, amikor megpróbálnánk Magyarországon használni a Google dalszövegkártyáját. A szolgáltatás ugyanis itthon nem elérhető, az Index munkatársai viszont letesztelték VPN-nel német felhasználóként, ahol nemcsak működik, de megjelennek a magyar előadók szövegei is a Zeneszöveg által elrejtett hibákkal együtt.

Nem az a célunk, hogy valami hatalmas győzelmet érjünk el. Amennyiben a GVH megállapítja a jogsértés tényét, a kiszabott büntetést akkor is az államkasszába kell befizetnie a Google-nak. Mi azt szeretnénk, hogy legalább valami visszajusson a jövőben az alkotókhoz és a művészekhez. – mondta az Indexnek Koczka Bori, a Zeneszöveg egyik képviselője.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Óriási sorokban állnak a magyarok a GoW: Ragnarökért a pesti játékbolt előtt

 

×