Persze a Demogorgon is benne van a játékban.

Arra persze számítani lehetett, hogy sok videojáték készül majd a népszerű sorozat alapján, de arra azt gondolom kevesen, hogy a főgonosz Vecna szerepébe bújhatunk majd. A Tender Claws nevű stúdió nemrég bejelentette, hogy egy Stranger Things horrorjátékon dolgoznak, ráadásul a virtuális valóságot kedvelők számára.

A Stranger Things VR a másik dimenzió felfedezéséről szól majd, ahol Vecna él.

 

Persze néha pszichikai csatát is kell vívnunk a sorozat főszereplőivel. A rövid előzetesben láthatjuk Tizit is, ahogy a Demogorgont. A Tender Claws honlapja szerint a Stranger Things VR-ban a játékosok „ismeretlen világok felfedezőjévé válhatnak”. Beléphetünk majd az emberek elméibe, hogy bosszút állhassunk a sorozat főszereplőin és a város lakóin. Nagyjából azt kell végigjátszanunk, amit Vecna művelt a 4. évad alatt.

A Stranger Things VR-t a tervek szerint „2023 telén jelenik meg majd, a főbb VR-platformokon.

Ezt láttad már?

Csak egy dolgot jelenthet? Ez a címe az első résznek a Stranger Things 5. évadjában

 

×