A még egészen friss sebeket ejtő Gotham Knights finoman szólva sem váltotta be azt a nem túl sok, de hozzá fűzött reményeket, ami szinte minden téren orbitális csalódást okozott a játékosoknak.
Sokan például már azon is felhorkantak, hogy a játék mindösszesen csak 30 FPS-t tud kipréselni magából a még mindig bivalyerős PS5 és Xbox Series pároson, miközben történetében, játékmenetében, de sok helyütt még látványvilágában is csak fejleszegve kullog a 2015-ös Arkham Knight mögött.
Persze elsőre talán túlzásnak tűnhet a Rocksteady remekével való összevetés, mégis abszolút van helye, hiszen a játék promóciója során nagyon hasonló érzést akartak kelteni vele a játékosokban, de még a játékmenetet is onnan próbálták el-ellesni. Ezzel persze nem is lett volna gond, csak hát csúfosan jött össze a dolog, és inkább egy bazári másolat érzetét keltette, mintsem egy valódi szellemi örökösét.
Szerencsére nincs minden veszve, hiszen az Arkham-sorozatért felelős csapat gőzerővel dolgozik a valódi „folytatáson”, az ezúttal az Öngyilkos Osztagot főszerepbe állító Suicide Squad: Kill the Justice League-en, ami várhatóan 2023-ban rúgja rá a megtébolyult Supermanre az ajtót. Addig viszont érdemes lehet a Gotham Knight helyett inkább a klasszikusokat elővenni, melyek legyenek bár régebbiek, de jelentősen több szórakozást tartogatnak.
Ha pedig valaki újoncként vágna bele, annak remek hír lehet a Fanatical akciója, amely keretében szinte a teljes Batman Arkham-sorozatot szuperolcsón húzhatjuk be.
Azért csak szinte, mert az Arkham Collectionre keresztelt gyűjteményes kiadásban a WB Games Montréal fejlesztette előzmény, az Arkham Origins sajnos nem kapott helyet, vagyis „csak” a három fősodorbeli Rocksteady-etapot, azaz
Viszont! A Fanatical ezt a kifejezetten tartalmas csomagot kínálja pofátlanul olcsón, 24.000 forint helyett (ennyibe kerülne most Steamen) mindösszesen csak 3180 forintért kínálják. Még jobb, hogy ezért az összegért cserébe a trilógia legtartalmasabb kiadásait, a minden földi jóval és kiegészítő tartalommal megtömött Game of the Year, illetve Premium Edition-t adják.
Bár az őrületes akció még 11 napig, egészen pontosan november 14-ig tart, de csak abban az esetben, ha nem fogynak el előbb a Steamen beváltható kulcsok. Érdemes hát sietni, ha nem szeretnél lemaradni Batman legjobb videojátékos kalandjairól, amit méltán nevezhetünk minden idők legjobb szuperhősös játékának is.
2024.02.06. - Arra emlékszem, hogy amikor a Fecsegő tipegők ment egy bizonyos rajzfilmcsatornán, nekem nem…
Gábor János 2024.02.06. - A Microsoft a jövő héten osztja meg a részleteket „az Xbox…
2024.02.06. - Talán emlékeztek rá, hogy a múlt hónapban egy modder csapat nem tudta kivárni…
Gábor János 2024.02.06. - Egy csomó élő közvetítéssel és bejelentéssel, ezernél is több játszható demóval…
2024.02.05. - A Warzone metája folyamatosan alakul. Az elmúlt hetek során, a fejlesztők rengeteg alkalommal…
2024.02.05. - Az Intel jelenleg már a 14. generációját tapossa, ám a 12. és 14.…