A Páneurópai Játékinformációs (PEGI) testület élet és halál ura a játékpiacon: segítünk a sorok között olvasni, hogy miért és milyen címkéket oszt.

A kulturális és politikai értelemben egész Európával azonosuló „páneurópai” kifejezés a korhatár-besorolások esetén egy olyan rendszert jelöl, amit a tartalmak kategorizálására egységesen képes elfogadni az egész kontinens – jelen esetben 38 európai ország (köztük hazánk).

A módszertant azért lehet csak és kizárólag Európára érvényesíteni, mert az itteni – kulturális alapokon nyugvó – törvények szerint így, ahogy van, megfelel a gyermekvédelmi stratégiáknak, szóval a segítségével lehet szabályokat alkotni és betartatni.

Forrás: Rockstar Games

A PEGI a világ más tájain nem feltétlenül állná meg a helyét, hiszen ahány kultúra, annyiféle törvénykezés és gyermekvédelem. Ergo: az erőszakos tartalmakkal valamelyest szigorúbb, de

a meztelenséggel és a szexualitással megengedőbb európai irányelvek kivernék a biztosítékot prűdebb nemzeteknél, például az USÁ-ban, vagy egyes arab és távolkeleti országokban.

A besorolások mindenesetre nálunk is sokat változtak az utóbbi évtizedekben, hiszen régen elég volt csak pár korhatárküszöb, viszont mára annyiféle tartalom jelenik meg, hogy ezekből is több kell, plusz nem árt melléjük néhány kiegészítő embléma, afféle indoklás, hogy minden szülőnek egyértelmű legyen: az adott kontent miért kapott olyan címkét, amilyet.

A 2003 óta létező PEGI besorolást szakértőkből (családvédő szervezetek, gyermekpszichológusok, médiaszakemberek, jogászok, gaming ipari szereplők, akadémikusok, stb.) álló nemzetközi bizottság állapítja meg, egy egységes szempontrendszer szerint működő, kiadás előtti minősítési eljárás során.

Nézzük mi mit jelent!

PEGI 3

A PEGI 3 játékok megfelelőek minden korosztály számára. Nem tartalmaznak olyan hangot vagy képet, ami nagy eséllyel megijeszthet kisebb gyermekeket. Az erőszak nagyon enyhe formája (pl. komikus szövegkörnyezetben) még ebben a kategóriában is elfogadható, de bármiféle trágárság kizárt!

Példa: Farming Simulator, FIFA, Gran Turismo

 

PEGI 7

Ebbe sorolják az olyan képeket vagy hangokat tartalmazó játékokat, amelyek ijesztőek lehetnek kisebb gyermekek számára. Az erőszak nagyon enyhe formája (implicit, nem részletezett, vagy nem realisztikus erőszak) itt már beleférhet.

Példa: Asterix & Obelix, LEGO Star Wars, Dragon Ball Z

 

PEGI 12

Ebbe a korhatár-kategóriába tartoznak azok a videojátékok, amelyek a képzeletbeli szereplőkkel szembeni erőszakot kissé grafikusabb formában mutatják be, esetleg nem realisztikus erőszakot tartalmaznak – emberszerű karakterekkel szemben. Szexuális célozgatás vagy pózolás is jöhet, viszont káromkodásnak csak enyhe formában van helye.

Példa: Overwatch, Outer Wilds, Stray

 

PEGI 16

Ezt a besorolást akkor csapják rá egy játékra, amikor az erőszak (vagy szexuális tevékenység) ábrázolása már valósághű formát ölt, vagyis hasonló ahhoz, amilyen a való életben lenne. A trágár beszéd használata itt már szélsőségesebb lehet, és megjeleníthető a dohány, az alkohol, valamint az illegális kábítószerek használata is.

Példa: Uncharted, Final Fantasy, Halo

 

PEGI 18

Abszolút felnőtt besorolás: akkor használják, amikor a tartalom durva bántalmazást, látszólag öncélú gyilkolást vagy védtelen szereplők felé irányuló kegyetlenséget jelenít meg. Az illegális kábítószerek használatának dicsőítése és az explicit szexuális tevékenység ábrázolása szintén ebbe a kategóriába zavarja a játékokat.

Példa: A Plague Tale, GTA, The Last of Us

Fontos, hogy a korosztály-ajánláson túl egyéb figyelmeztetések tegyék konkrétabbá: a tartalom miért tartozik az adott kategóriába, hiszen e szerint is mérlegelhetnek a szülők.

Vannak például, akiket nem igazán hat meg, hogy erőszakos, vagy trágár egy játék, viszont konzervatívabban állnak hozzá a szexualitáshoz. Mások épp ellenkezőleg: könnyebben megbeszélik a gyerekkel a játékban látott testiséget, mintsem megengednék, hogy cafatokra lőjön bárkit a Warzone-ban. Lehetnek olyanok is, akik mindezektől nem, de a szerencsejáték-függőség kialakulásától, vagy a túlköltekezéstől azért tartanak, esetleg a szorongástól óvnák meg a gyereket. Nekik az alábbi tartalomleírók adnak további támpontot a játék tartalmához:

Violence

A PEGI 7 besorolású játékokban ez nem realisztikus vagy nem részletezett bántalmazás lehet. A PEGI 12 esetén képzeletbeli környezetben zajló erőszakot vagy nem realisztikus erőszakot jelöl (pl. emberszerű figurákkal szemben), de a PEGI 16 és 18-as besorolású játékokban már jóval több valósághű erőszak kap helyet.​​

 

Bad Language

Ez a leíró szintén más-más jelentéssel bír annak függvényében, hogy milyen plecsnihez biggyesztik. Egy biztos: a játék nyelvi szinten expilicit, vagyis káromkodást, csúnya beszédet tartalmaz. PEGI 3-ban és PEGI 7-ben nem is találkozhatsz ezzel az emblémával – mert az argo szöveg eleve kizárja belőlük a tartalmat, viszont PEGI 12 alatt enyhe káromkodást, PEGI 16 és 18 esetén pedig szexuális tevékenységre utaló töltelékszót és káromkodást (lsd. b@szd meg) jelöl.

 

Fear

PEGI 7 alatt azt jelenti, hogy kisgyermekek számára félelmetes, ijesztő képeket és hangokat tartalmazó kontentről van szó. PEGI 12 esetén már lehet horror (mérsékelt félelem-faktorral), míg PEGI 16-nál nem feltétlenül erőszakos, de intenzív és tartósan fennálló horrorisztikus, félelemkeltő kontentet jelöl. Azt külön nem részletezik, hogy PEGI 18-hoz társítva mit akar jelenteni, de nem kell hozzá túl nagy fantázia: akkor tüntetik fel, a fentebb írtakon kívül erőszakos tartalom is megjelenik a játékban.

 

Gambling

A játék olyan elemeket tartalmaz, amelyek szerencsejátékra buzdíthatnak, vagy arra tanítanak. Ezek a szerencsejáték szimulációk olyan szerencsejátékokra utalnak, amelyekkel általában kaszinókban vagy játéktermekben lehet találkozni. Általában PEGI 12, PEGI 16 vagy PEGI 18 besorolás alá eső gameknél látod.

 

Sex

PEGI 12-ben csak szexuális pózolást, esetleg célozgatást tartalmaz, de PEGI 16-nál már van benne erotikus meztelenség, szexuális közösülés (látható nemi szervek nélkül). A PEGI 18 besorolás alá eső gameknél azt jelöli, hogy az alkotók némileg tovább mentek, és explicit szexuális tevékenységet jelenítenek meg. Fontos: önmagában a meztelenség ábrázolása nem szexuális tartalom, szóval ez a leíró csak akkor jelenik meg, ha valakit, vagy valakiket tényleg gerincre fognak vágni.

 

Drugs

Ilyenkor biztos, hogy a játék illegális kábítószerek, alkohol vagy dohány használatát ábrázolja, így csak PEGI 16 és PEGI 18 besorolást kaphat.

 

Discrimination

A játék etnikai, vallási, nacionalista vagy egyéb, gyűlölet szítására alkalmas sztereotípiák ábrázolását tartalmazza. Az ilyen tartalom mindig PEGI 18-as besorolásra korlátozódik, sőt, az is előfordulhat, hogy nemzeti büntetőjogi törvényeket sért (pl. holokauszttagadás, gyűlöletbeszéd, stb.).

 

In-game Purchases

A játék lehetőséget kínál a játékosoknak, hogy digitális árukat vagy szolgáltatásokat vásároljanak meg – valódi fizetőeszközzel. Az ilyen vásárlások közé tartoznak a kiegészítő tartalmak (bónusz szintek, ruhák, meglepetés tárgyak, zene), valamint a frissítések (pl. a hirdetések kikapcsolása), előfizetések, virtuális érmék és a játékon belüli fizetőeszköz más formái. Ez a leíró egyben vészcsengő: ha a bankkártyád el van mentve a készüléken, gyerekzárat rá!

Utóbbihoz érdemes hozzátenni: néha további értesítés is kíséri, ha a belső vásárlások véletlenszerű tárgyakat (pl. loot boxokat vagy kártyacsomagokat) tartalmaznak. A megvásárolható véletlenszerű tárgyak közé tartozik minden olyan játékon belüli ajánlat, amelynél a játékosok a vásárlás előtt nem tudják pontosan, hogy mit kapnak. Ezeket közvetlenül, valódi pénzzel lehet megvásárolni és/vagy játékon belüli virtuális fizetőeszközre cserélni. A játéktól függően ezek a tárgyak lehetnek pusztán dekoratív jellegűek, vagy funkcionális értékkel bírók. Az értesítés mindig a korhatár-besorolás és a tartalomleírások alatt vagy ezek közelében jelenik meg, valahogy így:

Belső vásárlások (random cikkeket tartalmaz)

Verdikt:

A PEGI a ma létező legegyértelműbb, egyben legkompaktabb és legkorrektebb európai korhatár-besoroló rendszer, hiszen az ajánlott évszámon túl anélkül jelöli a tartalomban lévő kockázatokat, hogy bármit is elspoilerezne. Ez ugye a filmes kontenteknél kiírt figyelmeztetésekről (öngyilkosság, nemi erőszak, stb.) nem igazán mondható el. Mielőtt azonban megtapsolnánk,

muszáj kiemelni a szisztéma egyetlen látszólagos ellentmondását, ami a PEGI 16 és 18 esetén fordul elő: az ilyen emblémákkal ellátott game-ek gyakran ugyanazokat a leírókat kapják – de akkor mégis mi a különbség?

A legegyszerűbb magyarázat talán az, hogy a konkrét tartalom milyenségét mérlegelik, és a legnagyobb kérdés mindig a szexualitás, illetve az erőszak ábrázolásának módja. Konyhanyelven: a 16-os játékokban előfordulhat szemérmesebb közösülés, a 18-asokban viszont látszik is mivel csinálják. Az erőszak mértékét tekintve hasonló súlyozás dönt: nem mindegy, hogy az ellenséget diszkréten lenyilazzuk (16), vagy kibelezzük (18).

Mondjuk az már kiderült, hogy a videojátékoktól nem leszünk erőszakosabbak, mint egyébként:

Tényleg erőszakosabbak lesznek, akik erőszakos játékokkal játszanak? – Utánajártunk

 

×