A Blizzard menő ajándékokkal próbálja kárpótolni a játékosokat a kezdeti kellemetlenségekért.

A szerkesztőségben többen is rápróbáltak már az október elején elrajtolt Overwatch 2-re, és bár egybehangzóan egy kiváló hero shootert hozott a Blizzard, az indulás sajnos ezúttal sem volt zökkenőmentes. A megjelenéskor például horrorisztikusan hosszú sorokat kellett kivárniuk a játékosoknak, ami ugyan mint kiderült DDoS-támadás miatt történt, az azután jelentkező szerverproblémákat ezzel már nem lehetett magyarázni.

Ha pedig mindez nem lett volna még elég, egy csomó más hiba is belerondított a játékosok élményébe. Eltünödeztek például a már megszerzett skinek és kozmetikumok, de sokan nem találták a feloldott hőseiket sem, sokaknál egyszerűen eltűnt a barátlista, az XP-t nem megfelelően osztotta – vagy jelenítette meg – a rendszer, egy súlyos chat-hiba miatt pedig olyanok is megvettek egy-egy skint, akik egészen biztosan nem tették ezt meg, míg egy csomó hős nem rendeltetésszerűen működik.

Szóval volt probléma bőven, amiért a Blizzard most megköveti magát, és különböző ajándékokkal próbálja kiengesztelni a játékosokat.

Ezért mindenkinek, aki október 25. és az éppen aktuális, azaz az első szezon vége, december 6. előtt belép a játékba, teljesen ingyen megkapja a Health Pack Weapon Charmot, illetve a Reaper legendás Cursed Captain skinjét. Mindezen túl pedig belengették a dupla XP-s hétvégéket is, ezzel kompenzálva mindenkit az ezt érintő kellemetlenségekért, azt viszont nem kötötték az orrunkra, hogy mely hétvégéken számíthatunk majd erre.

A Blizzard blogbejegyzésében még a héten esedékes egy újabb javítást is megemlítik, amiben egy csomó dolgot hivatottak a helyére rakni, első körben a stabilitáson fognak dolgozni. Továbbá Bastion és Torbjorn is kikerült a választható hősök listájából – előbbit teljesen eltávolították a javításig, utóbbi viszont továbbra is elérhető a Quick Play módban.

Ha pedig újként ugrasz fejest az OW2-be, akkor ezt a cikket is olvasd el:

Rápóbálsz az INGYENES Overwatch 2-re? – 5 tipp, hogy kezdőként ne legyél béna

 

×