Gaming

Még gombócból is sok! – Irdatlan mennyiségű pénzt termel az Xbox Game Pass

A Microsoft csodafegyverének tartott Game Pass-t korábban a Sony egész egyszerűen egy pénzégetőnek nevezte, ami szerintük egy soha meg nem térülő szolgáltatás – legalábbis ilyen olcsó – 3000 és 4200 forintos – konstrukciókkal.

Aztán csak meggondolták magukat, és idén nyáron PlayStationön is elindult egy szinte ugyanolyan játékszolgáltatás, amiért épp csak egy leheletnyivel kérnek többet havonta. A Sony néhai véleményét természetesen az Xbox fejesei nem különösen osztották, így a Game Pass szépen menetelt tovább, mára pedig az egyik legjobb és legtöbb előfizetővel büszkélkedő videojátékos szolgáltatássá vált.

Ez azonban még nem jelenti egyenesen azt, hogy pluszos az üzlet, azaz bevételt is hoz a konyhára, hiszen nemcsak a háttérmunkát kell finanszírozni, de egy-két esetből tudhatjuk, hogy a külsős játékok bekerüléséért nagyon komoly pénzeket kell kicsengetniük. Aztán még nem is számoltuk a saját fejlesztésű alkotásokat, melyekbe jó eséllyel több millió, nem ritkán több tízmillió dollárt is beleönthetnek.

Pontos számokat és költségeket azonban nem ismerünk, mivel a Microsoft egy jó ideje már nem oszt meg ilyen információkat a nagyérdeművel, ezért csak megtippelni tudjuk, hogy nagyjából hányadán állhat a Game Pass. Most azonban kapunk némi betekintést a számokba – köszönhetően a brazil szabályozó hatóságnak, ami épp a napokban adott zöld utat a Microsoft – Activision Blizzard akvizíciónak.

A közzétett, majd a TweakTown által szemlézett dokumentumokból például az derül ki, hogy 2021 januárjában véget érű pénzügyi évben a Microsoft játékokból származó bevételének mintegy 18 százaléka származott csak az Xbox Game Pass-előfizetésekből.

Számszerűsítve ez körülbelül 2,9 milliárd dollárt jelentett, azaz kizárólag Xbox konzolokról ennyi összbevétele származott a szolgáltatásból.

Ez egy egészen nagy számnak tűnhet, ugyanakkor ebben még nincsen benne a PC-s Game Pass bevétele. Ahogyan azt sem tudni pontosan, hogy a fenti összeg tartalmazza-e a játékon belüli vásárlásokat, illetve a bevétel mekkora része származik a kedvezményesen, jellemzően 300 forintért kínált előfizetésekből, de a sima 3000 forintos, illetve a 4200 forintos Ultimate-csomag megoszlása sem ismert.

A TT szerint a Game Pass-nak 2021 januárjában nagyjából 18 millió előfizetője lehetett, egy évvel később, 2022 januárjában pedig már 25 milliónál járt. Ez az utolsó ismert információ az előfizetői számról, de ebből nagyjából kimatekozható, hogy milyen mértékben növekedhetett ~ valószínű, hogy már 4 milliárd fölötti éves bevételről beszélhetünk +- PC. 

De még így is messze nem túl nyereséges a Game Pass. Az év elején például Chris Charla, a független fejlesztőket egyengető ID@XBOX részleg egyik vezetője elárulta, hogy több százmillió dollárt költenek a játékok licencjogaira, azaz arra, hogy bekerülhessenek a Game Pass kínálatába. Ehhez érdemes még hozzászámolni a saját gyártású címek költségeit, melyek hasonló mértékű kiadást jelentenek.

Viszont, ha a Microsoft a jövőben is hasonló ütemben megújuló tartalmi kínálattal kalkulál, mint amilyen most is van, akkor a növekvő bázissal valamelyest faraghatnak a számokon. Ugyanakkor azt sem érdemes elfejelteni, hogy a játékfejlesztési költségek is egyre nőnek, így igazán sosem dőlhet majd hátra a Microsoft.

A Sony ezt egyébként úgy próbálja meg kibekkelni, hogy a saját gyártású játékaikat nem rakják azonnal a szolgáltatásba, így azok, akik mihamarabb játszani szeretnének, mindenképpen meg kell venniük őket, amiért már megemelt árat, több mint 27.000 forintot kérnek. Ezzel viszont a szolgáltatás sokat veszíthet a vonzerejéből.

Azt viszont, hogy melyik modell bizonyul végül működőképesnek, csak az idő fogja eldönteni.

Ezt is olvasd el:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezekre a szabályokra és korlátozásokra épül majd a Warzone Ranked

Február 7-én új korszakot köszönthetünk a Call of Duty életében. Ekkor startol ugyanis a Warzone…

28 perc telt el azóta...

Még a Marvel’s Avengers számait sem éri el a Suicide Squad Steamen

2024.02.06. - Amikor tragikusan rossz szuperhős-játékról van szó, akarva akaratlan a Marvel's Avengers ugrik be…

58 perc telt el azóta...

Nem bírsz várni? Ezzel a 7 játékkal hangolódj az új Indiana Jones játékra!

Gábor János 2024.02.06. - Minden idők legmenőbb professzora idén érkezik, és mindannyiunk szép emlékei miatt…

1 óra telt el azóta...

Már előrendelhető a GTA VI 48.000-ért, de jobb, ha még vársz

2024.02.06. - Igen sokat kell még várni arra, hogy a Grand Theft Auto következő része…

2 óra telt el azóta...

KVÍZ: Nem lesz könnyű kitalálni, hogy Pokémon vagy gyógyszer

2024.02.06. - Az oldal hasábjain kisebb-nagyobb időközönként jelentkezünk különböző felépítésű kvízekkel. Ezek hol viccesek, hol…

2 óra telt el azóta...

18+: Új előzetest kapott Micimackó második ámokfutása

2024.02.06. - A filmkészítők úgy állnak a lejáró filmes jogok körül, mint dögevők az állattetemet…

3 óra telt el azóta...