A Call of Duty 2 Zombimódja inspirálta azt a fejlesztést, amit két magyar srác visz a hátán. Nézz bele a Day Of The Dead korai változatába!

Az utóbbi időben több alkalommal is írtunk magyar fejlesztésű játékokról. Először azt mutattuk be, hogy mely magyar fejlesztésű játékokra lehetünk büszkék, később pedig a legjobban várt magyar játékokat is összegyűjtöttük. Úgy tűnik azonban, hogy a magyar gamerek egyre inkább szeretik belevetni magukat a fejlesztésbe, és saját ötleteiket is készek megvalósítani, maguk és a gamer közösség szórakoztatására. Így most szintén egy egyedi kezdeményezést mutatunk be, melyek két fiatal indított.

A Call of Duty 2 zombimódja inspirálta a Day Of The Dead projektet.

 

Az egyik fejlesztő, Németh Ádám szerint Day Of The Dead kiindulópontja a Call of Duty 2 zombimódja volt, amivel még ma is szívesen játszik. A játék közben megismerkedett fejlesztőtársával, „Horrorral”, akivel ma már egy közös projekten dolgoznak.

A Day Of The Dead fejlesztése egyébként 2021-ben indult, idén a srácok már áttértek Unreal Engine 5-re. Eddig elkészült az Account System, az egyjátékos és a többjátékos (coop) mód. A játék a CoD zombimódjához hasonlóan körökre osztott, 999 a maximális köt. Természetesen itt a zombik kiiktatása a cél, minden körben több és több zombi érkezik, persze több életerővel és sebzéssel. Minden harmadik körben egy boss is érkezik, csak hogy ne legyen könnyű a helyzet.

Eddig 9 fegyver került a játékba, ám ez folyamatosan bővül majd. A zombik öléséért egyébként pontok gyűjthetők, melyeket fegyverekre, lőszerre, perkekre (HP töltés, gyors töltés, gyors futás) lehet költeni. A játékba több pálya is készül, sőt 9 játszható karakterre lehet számítani, FPS és TPS nézetben is.

A fejlesztők persze leszögezik, hogy a fent látható képek, videók a játék korai szakaszát mutatják be, vagyis ez nem egy végleges verzió. A fejlesztés folyamatosan halad, ám fontos tudni, hogy ez egy rajongói kezdeményezés, melyet eddig két gamer irányít.

A megjelenés valamikor 2023-ban várható, ami pedig fontos, hogy a játék teljesen ingyenes lesz, és játékon belüli bolt sem lesz.

„Hobbiból csináljuk és nem a pénzért” – mondta Ádám.

Amin a fejlesztők jelenleg dolgoznak:

  • Zombi skin animáció
  • 3 modell
  • Bugtalanítás
  • Speciális zombi
  • 2 karakter

Ha érdekel a projekt, akkor az alábbi linkeken éred el a csapatot.

Ezúton is sok sikert kívánunk a játékhoz!

Ezt láttad már?

Amikre büszkék lehetünk! – 19 remek MAGYAR játék, amire érdemes várni

 

×