A héten zajlott az Intel Extreme Masters Road to Rio 2022 eseménysorozat. A név eléggé árulkodó, október 4. és 9. között a CS:GO világ krémje csapott össze Máltán, hogy kiderüljön, mely csapatok juthatnak le a következő Major eseményre. A tét tehát nem volt kicsi, az elmúlt napokban elbúcsúzhattunk olyan neves csapatoktól is, mint a G2 vagy épp az Astralis.
Az európai „B” csoportban két olyan gárdát is felfedezhettünk, melyek lineupját hazai játékosok erősítik. A MOUZ kötelékében Torzsit, míg a Sangal ötösében Koryt találhatjuk meg. A sors fura fintora, hogy mindkét csapat 2-2 mérleggel állt vasárnapra, így az egykori csapattársaknak egymás ellen kellett megmérkőzniük délután az utolsó slotok egyikéért. A magyar rajongók így keserédes szájízzel élvezhették a mecset. Biztosra vehették, hogy legalább egy játékos képviseli Magyarországot a Majorön, ám az álom, a dupla részvétel így már nem volt opció. A külföldi fogadóoldalak a MOUZ-t hozták ki esélyesebbnek, de láttunk már meglepetéseket az elmúlt évek során.
Nézzük is, hogy alakult a mérkőzés!
Már az első percekben kiderült, hogy itt bizony nem egy unalmas összecsapásról lesz szó. Be is igazolódott, hiszen az első mapon is hosszabbításban derült ki, hogy ki viheti haza a Sangal által választott Infernót. Az első mapon a MOUZ bizonyult jobbnak, ezt követően következhetett Vertigo. Az második pálya első felét egyértelműen a Sangal uralta, melyet kamatoztatni is tudtak a másik oldalon is , így Ancientön dőlt el, hogy ki kezdhet el készülődni a brazil kalandra.
Az utolsó, ismét rettentően szoros pályát a MOUZ nyerte, így torzsi képviselheti majd hazánkat az október végén elstartoló tornán. Ha a Valve nem változtat a PGL Stockholm 2022-nél megszokott meneten, akkor torzsi aláírását CS:GO matrica formájában is megkaparinthatjuk majd. Eddig egyetlen hazai játékost, DeadFox-ot ért ilyen megtiszteltetés.
2024.02.06. - Az a baj a méregdrága új kütyükkel, hogy javarészt azok vásárolják meg őket,…
Gábor János 2024.02.06. - A Microsoft bejelentette az Xbox Game Pass konzolra, PC-re és Xbox…
Február 7-én új korszakot köszönthetünk a Call of Duty életében. Ekkor startol ugyanis a Warzone…
2024.02.06. - Amikor tragikusan rossz szuperhős-játékról van szó, akarva akaratlan a Marvel's Avengers ugrik be…
Gábor János 2024.02.06. - Minden idők legmenőbb professzora idén érkezik, és mindannyiunk szép emlékei miatt…
2024.02.06. - Igen sokat kell még várni arra, hogy a Grand Theft Auto következő része…