Az elmúlt időszak változtatásai után egyre több, korábban szinte számításba sem vett Warzone fegyver tér vissza a köztudatba. Nem véletlenül, hiszen a fejlesztők tudatosan nyúltak hozzá több mint 30 SMG-hez, AR-hez vagy épp Sniperhez. A cél nem volt más, mint az erőviszonyok balanszolása, mely valamilyen szinten sikeres is volt. Egy-két fegyver azért kimagaslik a mezőnyből, de a K/D lista is sokkal kiegyenlítettebb lett, a statisztikák nem hazudnak.
A meta lista sem minden, hiszen már a múltban is roppant jó választásnak bizonyult néhány olyan SMG vagy AR, melyet szinte senki sem használ. A Dexerto munkatársai is egy ilyen daragépre bukkantak, mely a Vanguardból került implementálásra, így bizony a felszerelhető kiegészítők számára sem lehet majd panasz.
Nézzük is, hogy milyen módon érdemes felszerelnünk a Stent!
A fegyver SMG, így nem meglepő módon közelharcokban bizonyíthat igazán. TTK értéke is kiváló, ahogy a mobilitásra sem lehet panaszunk a harcmezőn. Nézzük is az ajánlott kiegészítők listáját:
Az attachmentek felszerelésének célja a fegyver fenti tulajdonságainak megerősítése, úgy, hogy más erősségein se essen csorba. A saját szájízünk szerint még alakíthatunk rajta, de kiinduló alapnak tökéletes lehet a fenti javaslat. Néha érdemes kipróbálni a metán kívül is fegyvereket, hátha a játékstílusunkhoz jobban passzolnak.
2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…