A múlt héten ismét jelentősen átalakult a Warzone fegyverek egyensúlya. A fejlesztők úgy érezték, hogy a Reloaded frissítés kiváló alkalmat nyújthat arra, hogy több mint 30 tárgyat érintő nerf- és buffsorozattal együtt érkezzen. Nem is fogták vissza magukat, minden kategóriát érintettek a változások, legyen szó AR, SMG, Shotgun vagy épp Sniper fegyverekről.
Ennek megfelelően az elmúlt napokban a felhasználók és „guruk” kísérletezgetésekbe kezdtek. Néhány fegyver hamar eltűnt a süllyesztőbe. Kiváló példa lehet erre a PPsh-41, mely az utóbbi egy hónapban elképesztő menetelést hajtott végre a meta és K/D listákon, majd 2-3 nap alatt már a legjobb 5 között sem találtuk meg. Éppen ezért érdemes lehet rápillantanunk arra, hogy mit is javasolnak a Warzone loadouttal aktívan foglalkozó tartalomgyártók.
Az Armaguerra 43 és Vargo 52 párosa lehet most a legütősebb?
WarzoneLoadout és yungstaz a fenti fegyvereket nevezte meg szerda este, mint legütősebb Warzone kombináció. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mást nem érdemes a kezünkbe venni, a saját játékstílusunk is hatalmas tényező a történetben. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy azonos skillel rendelkező játékosok párharcában bizony a fegyverek fognak dönteni, így nem szabad teljes mértékben ignorálni a metát. A fenti képen mindkét fegyverhez megtalálhatjuk a javasolt kiegészítők listáján. Ezek sem szentírások, ám kiindulási alapnak tökéletesek lehetnek, ha kicsit elveszve érezzük magunkat a mostani felhozatalban.
Gábor János 2024.02.07. - A napokban megjelent a PlayStation 5 legújabb frissítése - egyelőre csak…
2024.02.07. - Gondold el, hogy mosod a fogad reggel azzal az okosfogkefével, amivel amúgy minden…
Gábor János 2024.02.07. - A CD Projekt RED bejelentette, hogy több magasan jegyzett szakemberrel bővült…
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…
2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…
2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…