A rajongók bizony hevesen dörzsölhetik a tenyerüket, ugyanis Vaják tartalmakban gazdag évnek nézünk elébe.

A méltán sikeres The Witcher regénysorozat alapján készült Vaják című Netflixes fantasy-sorozat közel olyan népszerű lett, mint a legjobbak között emlegetett videojátékos adaptációja. Pedig sokan nagyon tartottak az élőszereplős feldolgozástól, főleg, amikor megtudták, hogy Ríviai Geralt szerepére a Supermanként ismertté vált Henry Cavillt választották.

Aztán 2019 decemberében megjött az első évad, és minden kétséget szertefoszlatott, hiszen Cavill legalább olyan remek és emlékezetes szörnyvadásznak mutatkozott, mint a játékok főhőse. Ez nem is véletlen, hiszen a színész kimondottan sokat kölcsönzött a karakter interaktívabb inkarnációjából. Bár az első évad több kisebb sebből is vérzett, összességében egy remek kezdete volt a Vaják történetének.

Aztán minden nehézség ellenére, amit leginkább a koronavírus-járvány okozott, két évvel később, 2021 decemberében befutott a második fejezet is, ami valamelyest képes volt javítani az előző etap hiányosságain. Így fokozott érdeklődéssel készülhettünk a harmadik szezonra, aminek munkálataival balesetek és betegségek miatt ismét megcsúsztak. Emiatt pedig szinte borítékolható volt, hogy a Vaják idén aligha fog már rémségeket kergetni.

A szeptember 24-i Netflixes eseményen, a Tudumon azonban már konkrétabb infókat osztottak meg a rajongókkal, így többek között az is kiderült, hogy a Blood Origin előzménysorozat, illetve a várva várt 3. évad pontosan mikor fog debütálni a streaming szolgáltató kínálatában.

Eszerint a Sophia Brown (Éile), Laurence O’Fuarain (Fjall) és a csodálatos Michelle Yeoh (Scian) főszereplésével készülő, a Vajákok születését bemutató The Witcher: Blood Origin idén karácsonykor, azaz december 25-én lesz teljes egészében látható a Netflixen.

A fősodorbeli Vajákra sajnos ennél többet kell várni. Mivel a forgatások sokáig álltak, vélhetőleg a premiert is legalább ennyivel el kellett odázni, ami azt jeleni, hogy Geralt, Yennefer és Ciri kalandja leghamarabb csak 2023-ban folytatódhat.

Pontos dátumot nem ismerünk, de a Vaják 3. évadja 2023 nyarán indulhat a streaming szolgáltatón.

De nézzük a jó oldalát: legalább nem kell annyit várni, mint amennyit az első évad után kellett a másodikra. Addig viszont bőven lesz mit tenni-venni, hiszen a Blood Origin mellett a rajongók idén még örülhetnek a The Witcher III újgenerációs frissítésének is, amit mindenki ingyen megkap, aki rendelkezik a játék egy példányával. Ezzel a tuninggal egy időben pedig csomó újdonság is érkezik a legendás alkotásba, például a Netflix-sorozat inspirálta küldetések, melyekkel kellőképp ráhangolódhatunk a nyári szezonkezdetre.

Erről sem érdemes lemaradnod:

A Netflix-előfizetők teljesen INGYEN tölthetnek egy zseniális, díjnyertes játékot

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×