A Treyarch és Sledgehammer Games után ismét az Infity Ward vette kezébe az irányítást.

A hivatalos tervezet alapján hétfő este ér véget a Call of Duty: Modern Warfare II második béta hete. A múltban előfordult már, hogy ráhúztak 1-2 napot a fejlesztők, most sincs kizárva egy utolsó órás módosítás. Az első héten a PlayStation tulajdonosok próbálgathatták a játékot, az elmúlt napokban azonban mindhárom nagy platform becsatlakozhatott. Szombat óta az előrendeléssel nem rendelkezők is bejuthattak a szerverekre, így igazán színes és sokrétű felhozatallal találkozhattunk a szervereken.

Kétségtelen, hogy az utóbbi 3 COD cím (Modern Warfare, Black Ops Cold War, Vanguard) közül a 2019-es játékot szerették a legtöbben. Fontos megemlíteni, hogy az egyes címekért más stúdiók felelnek, ezért lehet akkora eltérés bizonyos elemekben, mechanikákban. 2022-re ismét az Infinity Wardra került a sor, akik úgy döntöttek, hogy a 2019-es cím folytatásával jelentkeznének. Az elvárás nagy volt az utóbbi két játék után.

Nézzük is, hogy sikerült-e megugraniuk a lécet: ilyen volt a Call of Duty: Modern Warfare II bétája!

Gépigény, FPS

PC-s tulajdonosoknak mindig több okuk van egy kis izgulásra, hiszen az ezerféle komponensből álló rendszerekre nehezebb optimalizálni, mint a 4-5, egységes hardverrel rendelkező konzolra. Egy 12700K-val és RTX 3070-nel felszerelt számítógépen, FullHD felbontáson és Extreme beállításokon 130-150 FPS körüli értékeket mértem, míg minimumra letekerve felugrott akár a 200-as tartományba is, de inkább a 160-180 FPS volt a jellemző. Ezeket kikapcsolt FSR és DLSS mellett tapasztaltam, azokat bevetve további FPS-t is kisajtolhatunk a játékból, némi képminőséget beáldozva.

Hatalmas grafikai hibákkal személy szerint nem találkoztam. Ami fontos lehet a végleges kiadásnál is, az a legfrissebb Nvidia/AMD driver feltelepítése. Régebbi Nvidia driver esetén nálam percenként kifagyott a játék, ám amint feltelepült az éppen aktuális verzió, tökéletesen működött. Rengeteg játék felhívja a figyelmet újabb driver használatára, ám az esetek nagy részében ez nem szokott ekkora problémát okozni, a Modern Warfare II azonban extra érzékeny volt erre.

Tapasztalatok

Elérkeztünk a szubjektívebb részhez, hiszen míg az FPS értékek egyértelmű számok, addig a személyes tapasztalatok, észrevételek már játékosonként eltérhetnek. A TTK értékeket eszméletlen gyorsnak éreztem, rengeteg esetben reagálni sem lehet, ha előbb felfedeznek minket ellenfeleink. Ennek ellentéte sem lenne sokkal jobb, ám egy arany középút talán jobb lehetne. A nagyon rövid TTK idő hosszabb távon a campereknek kedvezhet.

A fegyverek viselkedése, a gunplay meglehetősen kellemes volt, ahogy a mozgásmechanikával sem voltak nagyobb problémák. Nem találkozhattunk 100 métert csúszó, 360 fokot forduló, aztán instant fejelő emberkékkel sem. Kicsit taktikusabb vonalat vett fel a Modern Warfare II ilyen téren. Ez sokaknak bejön, ám többen is nemtetszésüket fejezték ki, egyéni preferencia kérdése. Az első hét után finomítottak a fejlesztők a torkolattűz effektjén, ám még így is zavaró volt a PC béta alatt.

A minimapos piros pontok hiánya engem sokakkal ellentétben továbbra sem zavar, de az ellenfeleink láthatóságán még van mit javítani. Erre jó megoldás lehetne az ellenséges nameplate-ek bekapcsolása, így egyértelműen meg lehetne különböztetni ellenfeleinket csapattársainktól. Újdonság, hogy kapaszkodás közben akár már pisztollyal is tudunk pötyögtetni. A leírások alapján ez jól hangzott, ám a valóságban inkább megtöri a támadások lendületét, folytonosságát.

TPS kamerát használó módokkal is találkozhatunk a menüben. A fejlesztők érdekesen oldották meg a dolgot, hiszen az alapértelmezett jobbklikk egyből ADS/FPS nézetbe ránt át, a hipfire pedig nem igazán hatékony az esetek nagy részében. A TPS rajongóknak talán jól jön ez a lehetőség és akár új felhasználókat is beránthat a cím. A Call of Duty veteránok azonban biztos maradnak a régi, jól bevált FPS nézetnél. A fegyvereket öt kiegészítővel szerelhetjük fel, mely talán nem is baj, hiszen így jóval könnyebb követni a loadout változásokat, a Vanguard jóval többet felvonultató megoldása nem biztos, hogy a legjobb út volt.

Min lehetne javítani?

Jól látható, hogy magával a játékélménnyel nem volt nagy probléma, ám a végleges kiadásig néhány dolgon még mindenképp faragnia kell a fejlesztőknek. Ide sorolhatjuk a hangokat, zajokat, melyek bár a PS béta óta javultak, még mindig nem tökéletesek. Néhol túl hangosak, sok esetben pedig nehéz megkülönböztetni, hogy ellenfél vagy társ lépéseit halljuk-e. A láthatóság is nagy probléma, több játékelem is ront ezen a dolgon, az ellenséges nameplate-ek megjelenésével és a torkolattűz további finomításával talán már egy jó irányt vehetne fel a széria.

A menü/UI nem néz ki rosszul, ám sokkal inkább hasonlít egy launcherre. A megfelelő mód megtalálásához túl sok lépést kell elvégezni, hiába kellemes a körítés. Egyetlen reprodukálható vizuális bugot fedeztem csak fel, ez pedig a KillCam villódzása, ám a programozók tudnak erről a hibáról is, így a végleges verzióban ezzel sem kell találkoznunk.

Verdikt

A Call of Duty: Modern Warfare bétája alapvetően kellemes élményt adott. A kezdeti, részben saját magam okozta nehézségek után sem a szerverekkel, sem a játékteljesítménnyel nem volt nagyobb probléma. Az FPS értékeket szépen tartotta a játék. Csalóval szerencsére nem találkoztam, ám az interneten bizony felbukkant már néhány videó, melyben látható, hogy néhány „segédprogram” már támogatja a friss COD-ot is.

Ha a fenti, egyértelmű hibákat javítja a cég és a közösség által felvetett, népszerű javaslatokat is figyelembe veszik, akkor egy sokak számára szerethető cím érkezhet meg október végén a játékosokhoz. Ezt természetesen csak szubjektíven lehet megítélni, lehet a számomra tetsző újdonságok, fejlesztések másokat éppen elriasztanak a 2022-es Call of Duty-tól. A belsős statisztikák úgyis árulkodóak lesznek az Infinity Ward számára, a profitmaximalizálás miatt pedig kénytelenek lesznek hallgatni ezekre.

Nektek hogy tetszett a béta? A mobilos változat is fejlődik:

Nem fogunk unatkozni Verdanskon – Ilyen felhozatallal érkezik a Warzone Mobile

https://leet.hu/vga-kartyak/

×