Végre megérkezett a kultikus videojáték-adaptáció egészen hidegrázós első előzetese!

Mondhatni a legjobbra tett a Warner, amikor a Sony-val közösen összebútoroztak, hogy közösen készítsék el minden idők egyik legrandiózusabbnak ígérkező videojáték-adaptációját, a minden idők egyik legjobb narratív akciójátékának kikiáltott The Last of Us alapján.

Az HBO és a kultikus játék alkotóinak gondozásában élőszereplős formát öltő sorozatot a játékos társadalom lélegzetvisszafojtva várja, amit még azok is biztosan el fognak majd indítani, akik még csak nem is játszottak Joel és Ellie megrázó kalandjával. A szuperprodukcióból eddig azonban csak egy nagyon rövid részletet láthattunk csupán, amivel még inkább felcsigázták a közönséget.

A mai napon azonban, azaz egészen pontosan szeptember 26-án, végre befutott az első valódi előzetes, ami alapján azt kell mondjuk, hogy a Tha Last of Us legalább olyan jónak mutatkozik, mint az alapjául szolgáló játék. A dátum pedig egyáltalán nem véletlen, ugyanis a történet szerint szeptember 26-án robban ki az a globális gomba-járvány, ami az emberiség nagy részét pedig sétáló agyhalottá változtatja, úgy pedig teljesen véget vet az általunk is ismert modern civilizációnak.

A sztori szerint azonban van egy lány, Ellie, aki valamiért immunis a járványt okozó gombaspórára, így a tragikus múltú öregedő, a civilizáció utáni világban csempészként tevékenykedő Joelt bízzák meg azzal, hogy elvigye a lányt Amerika átellenes pontjába. Erről a kalandos útról, kettejük folyamatosan alakuló kapcsolatáról szól a The Last of Us, amit az HBO Max jóvoltából 2023-ban a világon az is megismer, aki soha még csak egyetlen játékhoz sem szagolt hozzá.

A főszerepeket nem mellesleg két, a Trónok harcából sokak számára ismerős színész játssza majd: a megtört Joelt Pedro Pascal, míg a nem kevésbé hányattatott sorsú Ellie-t Bella Ramsey kelti életre.

Mellettük feltűnik majd Gabriel Luna mint Joel testvére Tommy, Merle Dandridge mint Marlene, Murray Bartlett mint Frank, Nick Offerman mint Bill, Jeffrey Pierce mint Perry, és Anna Torv mint Tess. De egy-egy kisebb szerep erejére a játékok Joeljét és Ellie-jét, azaz Troy Baker és Ashley Johnson szinkronszínészeket is láthatjuk majd.

A sorozat előtt viszont teljesen felújított formában újrázhatod vagy pótolhatod a zseniális poszt-apokaliptikus kalandot:

Leteszteltük, elámultunk! – Így teljesít a The Last of Us: Part I elődjeihez képest

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

 

×