Ennél egyszerűbben régen pályázhattál ekkora nyereményre, főleg úgy, hogy ezt az Xbox kiadást CSAK MEGNYERNI LEHET, MEGVENNI NEM! Mutatjuk mi a dolgod!

Isteni játékot talált ki a Microsoft a Deathloop minapi premierjére: az időhurkos királyság egy évvel azután, hogy PlayStation exkluzívként napvilágot látott, végre Xbox-ra is megjelent, és ezt azzal ünneplik, hogy

kisorsolnak egy tök egyedi, 499 dollár (kb. 207 ezer forint) értékű Xbox Series X-et.

A GameSpot azt írja, a játék artwork-jével, karaktereivel és színvilágával feldobott konzol nem kerül kereskedelmi forgalomba, szóval ha szeretnéd megszerezni, azt csak a Microsoft alig egyhetes kampánya alatt teheted meg!

 

A Deathloop szeptember 20-án jött ki Xbox-ra, miután letelt az az egy év, amíg a Bethesda és a Sony között érvényes szerződés szerint csak PlayStation-re volt elérhető. Az ActiVision felvásárlása körüli balhé miatt a Microsoft gyorsan leszögezte:

igen, felvásárolták a Bethesdá-t is,

még 2021 márciusában, de a game megjelenése ettől független, hiszen az exkluzív szerződés simán csak lejárt, magyarán így is, úgy is kiadhatták volna ez év szeptemberében.

Megjegyzik: nem a Deathloop az egyetlen Bethesda játék, ami hasonló feltételek mellett egy év késleltetéssel érkezik meg Xbox-ra: a 2022 márciusában PS-re kiadott Ghostwire: Tokyo szintén elérhetővé válik, jövő márciusban.

Forrás: Microsoft

De most nézzük hogyan nyerheted meg az egyedi konzolt!

A Microsoft nagyvonalú volt, és nem bonyolította agyon a játékot: csupán annyi a dolgod, hogy élő fiókoddal beköveted Twitteren az Xbox-ot, majd

retweeteled legalább az egyik promóciós bejegyzésüket, amiben szerepel a #DEATHLOOPsweepstakes hashtag.

Fontos: a retweet-et változatlanul kell hagyni, szóval semmilyen megjegyzést ne fűzz hozzá! A játékszabályok szerint csak 18 éven felüliek vehetnek részt az akcióban, és minden személy csak egyszer, így hiába van több fiókod, mindössze egy account-ról lesz érvényes a jelentkezésed, a többit kitiltják.

A játék elkezdődött és magyar idő szerint szeptember 29-e 08:59-ig tart, míg a sorsolás már másnap megtörténik. Ha Te leszel a szerencsés, a telefonos, vagy e-mail-es értesítésre 24 órán belül reagálnod kell – ekkor tudod megadni az érvényes szállítási címet is.

Xbox-ék mostanában elég jól megtolták az akciókat:

Akciófigyelő: Csomagban veheted az Xbox játékokat, tényleg baromi jó áron

 

×