A közönség úgy tömi pénzzel a 2011 óta készülő játék fejlesztését, hogy a gyártó Cloud Imperium Games még mindig semmilyen konkrétumot nem árult el a megjelenés akár csak lehetséges időpontjáról.
A GameRant észrevette, hogy újabb elképzelhetetlennek hitt mérföldkövet lépett át a támogatás:
eddig 500.000.000 millió dollárt, vagyis mintegy 201,5 milliárd forintot dobtak össze rá a gamerek.
Az űrszimulátornak egy év sem kellett ahhoz, hogy a legutóbbi 400 milliós küszöbről félmilliárd dollárig jusson, vagyis a világ annak ellenére hisz a Wing Commander-rel világhírűvé vált Chris Roberts projektjében, hogy az sokak véleménye szerint fejlesztői purgatóriumban rekedt.
Ha nagyon szigorúan akarjuk meghatározni, akkor tulajdonképpen mi a Star Citizen:
a., játék,
b., technológiai demó,
c., üres márka mögé dugott pénzszivattyú?
A válasz alighanem a b., ugyanis nemrég egy héten át lehetett vele játszani, nyílt alfa teszt keretében, szóval a Cloud Imperium bizonyította, hogy tényleg nagy erőkkel dolgozik rajta, viszont alapvető elemei még mindig hiányoznak.
Egyelőre az sem teljesen világos, hogy a free-fly demóban látott 70-600 dolláros űrhajók árát szó szerint kell-e érteni,
magyarán a játékon belüli virtuális valutáról, vagy igazi USD-ről van-e szó. Mert ha utóbbi, akkor vagy nagyon kiváltságos anyagi helyzetben lévő gamerek rendkívül szűk csoportja számára fejlesztik, vagy teljesen elszakadtak a valóságtól és a stúdió a semmibe vesző mélyűr felé vezeti a projektet.
Azoktól egyébként, akik részt vettek a Star Citizen szeptember 9-16-a közötti alfa tesztjén, viszonylag vegyes vélemények láttak napvilágot. Gyakorlatilag senki sem tagadta, hogy a game van annyira lenyűgöző, mint amit a gyártó állít róla, ám sokan érezték becsapva magukat, amiért álmaik játéka továbbra sem teljes.
Ezen a ponton erősen tartunk tőle, hogy a No Man’s Sky sikere után és a jövőre érkező Starfield árnyékában a Star Citizen már bármit is csinál, kudarc lesz. Főleg úgy, hogy csak PC-re fejlesztik.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…