Összeszedtük az elmúlt évek legjobb magyar fejlesztésű játékait, melyekre méltán lehet büszke minden magyar szívű játékos.

Sokan őszinte csodálkozással ámulnak el egy-egy újabb magyar fejlesztésű játék láttán, hiszen nem minden nap hallani hazai programokról. Pedig tudvalevő, hogy a magyar szakemberek kiemelkedőek a digitális kreatív szakmában, azaz bőséggel terem nálunk tehetséges programozó, animációs és VFX-szakember, de még az ötleteknek sem vagyunk híján.

Mégis, a videojáték-ipar leginkább a nyugati fejlesztésű címektől hangos, amelyek a Föld ezen szegletén is simán elnyomnak mindent maguk körül. Persze nehéz is lenne versenyezni a legnagyobb kiadók és stúdiók dollármilliókból készült AAA-s játékaival, az azonban mégis különös, hogy idehaza nem nagyon van már kultusza a magyar fejlesztéseknek. Nem úgy, mint például tőlünk keletebbre, Kínában és Japánban, ahol külföldi portékák ritkán rúgnak labdába a helyi fejlesztésekkel szemben.

Pedig régebben kifejezetten nívósnak számított a magyar játékfejlesztés, ez viszont a 2010-es évekre alaposan megváltozott. A legnagyobb stúdiók bezártak, a romjaikon létrejött csapatok pedig hiába készítenek remek játékokat, valamiért sosem sikerült meghonosítani a japán virtust.

Ennek nyilván nagyon sok oka van, az egyik véleményem szerint, hogy egyszerűen nem olyan programokat készítenek, melyekre a magyar piac rávetné magát, és mondjuk egy aktuális Call of Duty, vagy Assassin’s Creed helyett azt választaná inkább. Pedig néhány hónapja nagyot futott a Behind the Beyond, ami annak ellenére, hogy egy klasszikus point & click kalandjáték, simán meghódította a magyar figyelmet és szíveket.

A magyar játékfejlesztés sikertelenségét tehát sok dologgal lehetne magyarázni, azzal azonban nem lehet vádolni az alkotókat, hogy a babérjaikon ülnének. Persze kisebb a költségvetés, sok az egy- és kétemberes projekt, illetve a nagyobb csapatok sem képesek kifarolni a rétegjátékok mögül, de az elmúlt 10 évben azért szívvel-lélekkel odatették magukat, és meglepően sok játékot szállítottak, melyekre érdemes odafigyelni.

Ha ugyanis szeretnénk, hogy a magyar játékfejlesztés is legalább úgy pompázzon, mint mondjuk a francia, akkor bizony abba nekünk is segédkeznünk kell. A hazai játékosok elsősorban azzal járulhatnak hozzá a magyar játékfejlesztés dicsőséges felemelkedéséhez, ha megveszik a játékokat, ezzel is támogatva az alkotókat, akik így egyre jobb és jobb programokat tudnak készíteni.

Na de mégis mit vegyen a magyar gamer, ha valami itthonit kíván?

Nos, szerencsére ezzel egyáltalán nem lesz bajban senki, ugyanis hihetetlenül sok magyar fejlesztésű játék várja, hogy megismerje a közönsége. Ezeket megtalálni már nehezebb, hiszen még a hazai videojátékokkal foglalkozó média is ritkán firkál róluk, mi viszont most összeszedtünk kapásból 26 olyan magyar programot, melyek nemhogy megérdemlik a figyelmet, de idehaza illene is ismerni őket.

1. The Incredible Adventures of Van Helsing-trilógia

Fejlesztő: Neocore Games, Budapest | Stílus: ARPG | Platform: Xbox, PS, PC

2. King Arthur: Knight’s Tale

Fejlesztő: Neocore Games, Budapest | Stílus: RPG | Platform: Xbox Series, PS5, PC

3. Warhammer 40K: Inquisitor – Martyr

Fejlesztő: Neocore Games, Budapest | Stílus: ARPG | Platform: Xbox, PS, PC

4. Operencia: The Stolen Sun

Fejlesztő: Zen Studios, Budapest | Stílus: RPG | Platform: Xbox, PS, PC

5. Morningstar: Descent to Deadrock

Fejlesztő: Red Herring Labs, Budapest | Stílus: Kaland | Platform: PC, Android, iOS

6. Endless Fables: The Minotaur’s Curse

Fejlesztő: Sunward Games, Győr | Stílus: Kaland | Platform: PC

7. The Savior From Above

Fejlesztő:  Kóborfotonok, Budapest | Stílus: Logikai kaland-platformer | Platform: PC

8. Mad Bullets

Fejlesztő:  isTom Games, Budapest | Stílus: Retro-árkád railshooter | Platform: PC

9. Quern – Időtlen Gondolatok

Fejlesztő: Zadbox Entertainment  | Stílus: Puzzle-kaland | Platform: PC, Xbox

10. Falcon City

Fejlesztő: Illés Dániel, Marosi Kitti,  Likely Games | Stílus: Kaland | Platform: PC

11. Infected Shelter

Fejlesztő: Dark Blue Games, Telki és Kistarcsa | Stílus: Beat’em’Up | Platform: PC, Xbox, PS, Switch

12. WarriOrb: Prologue

Fejlesztő: Not Yet | Stílus: Souls-like platformer | Platform: PC

13. CastleStorm 2

Fejlesztő: Zen Studios, Budapest | Stílus: Bázisvédős | Platform: PC, Xbox, PS, Switch

14. Chicken Police: Paint it Red

Fejlesztő: The Wild Gentleman, Budapest | Stílus: Kaland | Platform: PC, Xbox, PS, Switch, Android

15. Totemori

Fejlesztő: Mito Studio és Schrölab, Budapest | Stílus: Co-op partijáték | Platform: PC

16. Moss Destruction

Fejlesztő: Shotgun with Glitters, Budapest | Stílus: Rouge-lite akció | Platform: PC

17. My Last Memories About You

Fejlesztő: Kevei Kristóf | Stílus: Kaland | Platform: PC

18. Through the Fragmentation

Fejlesztő: Pribelszky Máté | Stílus: Kaland | Platform: PC

19. BlackChain

Fejlesztő: Borington, Erdély | Stílus: RTS | Platform: PC

20. Theatre of Doom

Fejlesztő: Artery Studios, Budapest | Stílus: Hack’n’Slash | Platform: PC

21. Tortured Hearts [Meggyötört szívek – Avagy miképp váltottam meg a világot. Sokadjára.]

Fejlesztő: Teleport Games Bt | Stílus: RPG | Platform: PC

22. Wormster Dash

Fejlesztő: Gamelab, Budapest  | Stílus: Platformer | Platform: PC, Android

23. Cardaclysm

Fejlesztő: Elder Games, Pécs | Stílus: Kártya-alapú RPG | Platform: PC, Xbox, Switch

24. Everreach: Project Eden

Fejlesztő: Elder Games, Pécs | Stílus: Akció RPG | Platform: PC, Xbox, PS

25. Vagrus – The Riven Realms

Fejlesztő: Lost Pilgrims Studio | Stílus: RPG-stratégia | Platform: PC

26. Bloop + Bloop Reloaded

Fejlesztő: 2SD, Székesfehérvár | Stílus: Puzzle | Platform: PC

Na és te ismersz még más figyelemre érdemes magyar fejlesztésű játékot? Te melyiket fogod kipróbálni a fenti listáról?

Ezt is érdemes elolvasnod:

4 bukott játékkonzol, ami annyira gagyi, hogy nem is hallottál még róluk

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

blank

Stranger Things bögre - Friends dont lie2990Kosárba

Jurassic Park Bögre Mr.DNA (MUGVJP01)4990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Birmingham2990Kosárba

The Boys bögre - Butcher2990Kosárba

The Boys bögre - Dont be a c*nt2990Kosárba

Stranger Things bögre - fehér3990Kosárba

Stranger Things kulcstartó - Stuck in the UpSide Down1490Kosárba

Stranger Things bögre - Upside Down4990Kosárba

Stranger Things bögre - ABCDEF2990Kosárba

Peaky Blinders Flaska (HFLKPB01)5990Kosárba

The Boys bögre - Homelander2990Kosárba

Jurassic Park - Utazó bögre4990Kosárba

Jurassic Park dombornyomott bögre5490Kosárba

Jurassic Park Vizes Palack Kulacs Fém (WTRBJP01)7990Kosárba

Stranger Things bögre - fekete3990Kosárba

Peaky Blinders Bögre (MUGVPB01)3990Kosárba

Peaky Blinders bögre - Thomas Shelby2990Kosárba

Jurassic Park hőváltós bögre 300ml3990Kosárba

Peaky Blinders bögre - By order of the Peaky Blinders2990Kosárba

The Boys bögre - F**k Supes2990Kosárba

Kiemelt ajánlatok

Tovább a shopba

Strong 4G LTE Router 300 (4GROUTER300)

25 990 Ft

Kosárba

25 990 Ft
blank

4G LTE Router 300 4G LTE Router 300 Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú… tovább »

25 990 Ft

Kosárba

- 4G LTE internet kapcsolatát bárhol - Helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - 2db SIM kártya adapter (A SIM-kártya nincs benne) - Internet kapcsolat bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel - 2db leszerelhető külső antenna a jobb 4G LTE teljesítményért - 4x Ethernet LAN port a vezetékes csatlakozáshoz az internetre

Strong 4G LTE Router 300M (4GROUTER300M)

22 990 Ft

Kosárba

22 990 Ft
blank

Strong 4G LTE Router 300M     Ossza meg 4G LTE Internet kapcsolatát, bárhol bármely eszközével! Túlterhelt vagy lassú internet… tovább »

22 990 Ft

Kosárba

- Ossza meg a 4G LTE internet kapcsolatát bárhol, bármelyik vezetékes vagy Wi-Fi eszközével - Rendkívül kompakt és elegáns kialakítás - Akár további beállítások nélkül is használhatja: Csak helyezze be a SIM kártyáját, és azonnal élvezheti az internet kapcsolatot, akár 150 Mbit/s sebességgel - Szolgáltató független termék, hogy mindig kihasználhassa a szolgáltatók legjobb ajánlatait. - 1x Nano-mikro SIM-kártya adapter bármilyen típusú SIM-kártyához - 1x Ethernet port bármilyen vezetékes eszköz internethez történő csatlakoztatásához - 2x levehető külső antenna SMA csatlakozókkal a jobb 4G LTE teljesítmény érdekében - Ossza meg az internet kapcsolatát bármely Wi-Fi eszközével akár 300 Mbit/s sebességgel

Kacsolódó cikkek

×
blank