Összeszedtük az Xbox legfrissebb akcióiban fellelhető 3000 forint alatti játékokat, amikkel nemcsak brutál sokat spórolhatsz, de kiválóan is szórakozhatsz.

Manapság egy gamernek kétszer is meg kell gondolnia, hogy megveszi-e azt a bizonyos játékot amit kinézett, vagy inkább vár még vele pár akciót, hátha valamikor majd olcsóbban is le tud rá csapni. Persze a videojátékok sosem számítottak olcsó kikapcsolódásnak, de ebben a rohanó, stresszel és fáradalmakkal teli világban már nemcsak egy drága hobbi, hanem egy igen hatékony stresszoldási forma.

Emiatt pedig egyáltalán nem lehet hibáztatni senkit, ha még a látszólag megállás nélkül romló gazdasági helyzetben sem hajlandó lemondani a játékokról. Ugyanakkor most már különösen érdemes figyelni, hogy mikor, mire és mennyit költünk. Ebben szerencsére kiváló partnerek a platformok és a digitális boltok üzemeltetői, akik jellemzően hétről hétre előállnak valami olyan akcióval, amelyben szinte biztosan találunk valami nekünk valót.

Persze ennek ára is van, még ha azt nem is feltétlenül forintban mérhetjük. Az így megvásárolt játékok ugyanis jellemzően régebbi megjelenésű alkotások, de több olyan cím közül is csemegézhetünk, melyek független fejlesztőket dicsérnek. Ha viszont ez egyáltalán nem zavar minket, vagy hajlandóak vagyunk a spórolás oltárán ennyi kompromisszumot kötni, akkor érdemes lesz a LEET hetente/kéthetente jelentkező Akciófigyelőjével tartani.

Alaposan átnézzük ugyanis a platformok összes elérhető akcióját, és kiválasztjuk azt a pár játékot, melyek nemcsak nagyszerű szórakozást nyújtanak, hanem amikkel nagyon, de tényleg nagyon sokat is tudunk spórolni. Ebben az Akciófigyelőben

az Xbox legújabb ajánlatai között csemegézünk – de szigorúan csak 3000 forint alatt.

1. Assetto Corsa

Az olasz Kunos Simulazioni csapata nem feltétlenül a tapasztaltabb vagy ismertebb fejlesztők táborát erősíti, 2014-ben mégis egy olyan elképesztő versenyjátékot villantottak, aminek még a legnagyobbak is a csodájára jártak. Az Assetto Corsa a generációjának egyik legjobb szimulátoros versenyjátéka, ami mind a mai napig elképesztően fest. Nem is meglepő, hogy a kiemelkedő kritikák és a nem várt siker miatt már javában készül a folytatás, az viszont leghamarabb csak 2024-ben fog megjelenni. Sebaj, addig akciósan nyúzhatjuk az elsőt, méghozzá teljes pompájában.

ÁR: 1195 forint | EDDIG: 09.26.

2. Assetto Corsa Competizione

Ami igaz a 2014-es első Assetto Corsa-játékra, az hatványozottan igaz a Competizione című folytatására is. Azaz egy egyik legjobb valósághű versenyszimulátor, amire költheted a pénzed. A Competizione még gyönyörűbb, még élethűbb, még élvezetesebb, így ha rongyosra pörgetted az elsőt, akkor mindenképpen pattanj át ebbe, amíg megérkezik az Assetto 2.

ÁR: 2660 forint | EDDIG: 09.26.

3. Dragon Ball: Xenoverse 2

A Dragon Ball Xenoverse-sorozat első része pont pár hete volt 900 forintra leárazva, így ha akkor bezsákoltuk az időutazással megfűszerezett csihi-puhit, akkor itt az ideje jegyet váltani a folytatásra. A Xenoverse 2-ben két évvel járunk az első rész cselekménye után, de mivel a Dragon Ball-történelem nem javítja ki magát, ezúttal is bőven lesz mit helyre pofozni – természetesen Son Goku és barátai hathatós segítségével.

ÁR: 2995 forint | EDDIG: 09.26.

4. Spec Ops: The Line

A játékipar szégyene, hogy a Spec Ops: The Line nem lett gigantikus siker, pedig nemhogy egy zseniális akciójáték lett, de történetében is olyat mutatott, amitől valóban kirázza az embert a hideg. A Spec Ops az Xbox 360-as generáció egyik legjobbja, ami még ma is simán a betonba képes ejteni az állakat. A grafikája kissé ugyan már meg-megkopott, mégis nagyon ajánlatos leülni elé, mert tényleg egy újszerű, remek megoldásokkal teli, emlékezetes, de megrázó kalandban lehet része a játékosnak.

ÁR: 1195 forint | EDDIG: 09.26.

5. Little Nightmares – Complete Edition

A Little Nightmares az Inside és a Limbo mellett a világ harmadik legjobb horror-platformere. A groteszk látványvilág már önmagában elborzasztó, a mély társadalom kritika pedig kifejezetten húsba maró. A zseniális alkotás már a második részénél tart, azonban akinek még az első is kimaradt, az kötelező jelleggel pótolja! Szerencse, hogy az Xbox Store-ban most a kibővített kiadást kínálják pofátlanul olcsón, vagyis a pénzünkért a remek kiegészítőjét, a Secrets of Maw-ot is megkapjuk.

ÁR: 1995 forint | EDDIG: 09.26.

6. The Darkness 2

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik szerintem a világ valaha készült legjobb képregényből készült videojáték-adaptációja, akkor azonnal, bármiféle agyalás nélkül a The Darkness 2-t vágnám rá.  A The Darkness 2 ugyan az előző előtti konzolgeneráció éke volt, igazán sikeres – teljesen érthetetlen módon – sosem tudott lenni.

Pedig a játék 2022-ben is csodálatosan néz ki, nagyban köszönhetően a képregényes látványvilágnak, de a fordulatos története előtt is csak meghajolni tudunk. Ez azonban senkit ne tévesszen meg, a The Darkness ugyanis egy kifejezetten brutális játék, aminek főszereplője egyáltalán nem finomkodik azokkal, akik az útjába kerülnek. Sajnos azonban a sikertelenség még erre a csodára is rányomta a bélyegét, ezért mindenkit figyelmeztetek a játék végi cliffhangerre, vagyis csak az indítsa el, akit nem zavar, hogy a történet folytatását már csak a képregények hasábjain olvashatja.

ÁR: 1195 forint | EDDIG: 09.26.

7. Duke Nukem Forever

Tudom, mit gondolsz, és részben meg is értem, de ennyiért azért bőven elviselhető az a szenvedés, amit a Duke Nukem Forever nyújt. Arról már nem is beszélve, hogy egy akkora kult-klasszikus mém a játék, hogy minden valamirevaló gamernek meg kell legyen.

ÁR: 995 forint | EDDIG: 09.26.

8. XCOM 2

A legendás XCOM-sorozat legfrissebb, de még így is 2016-os darabját talán keveseknek kell bemutatni, sokan viszont nem biztos, hogy játszottak is vele. Pedig a körökre osztott taktikai stratégia egyik legnagyobbikáról van szó, ami azok számára is kifejezetten élvezetes lehet, akik nem feltétlenül a műfaj rajongói. Ezért pedig a remek világot, az azonnal beszippantó atmoszférát, és a kifejezetten jó (ám sokat mémelt) harcrendszert és játékmenetet tehetjük felelőssé.

ÁR: 1695 forint EDDIG: 09.26.

9. ReCore

A ReCore ugyan nem váltja meg a világot, mégis egy remek történetet mutat be egy egészen jól felépített utópisztikus sci-fi világban. A játék pár éve hasonlóan igazságtalan tortúrát járt  a kritikusokkal, mint a Mad Max-játék, pedig minden hibája ellenére is egy kifejezetten szórakoztató program.

A történet szerint a több száz évig hibernált Joule Adams egyszer csak felébred, majd nagy meglepettségére egy teljesen lepusztult világ várja őt. Mivel ennek nagyon nem így kellene lennie, Joules három robot társaságában elindul, hogy kiderítse mi és miért mehetett ennyire félre. A játék alapvetően az egyszerűbb RPG-k, az akció-kaland-puzzle és platformjátékok keveréke, így egészen sokan megtalálhatják benne a számításukat.

ÁR: 1725 forint | EDDIG: 09.26.

10. Sunset Overdrive

A Sunset Overdrive volt az Xbox One egyik legnagyobb várományosa a konzol megjelenése előtt, amit meglepő módon egy bejáratott PlayStationös csapat, az Insomniac készítette – közvetlenül a 2018-as Pókember, illetve a 2016-os Ratchet & Clank reboot előtt. A Sunset Overdrive pedig magabiztosan hozta, amit ígért, azaz a könnyed, színes-szagos, hihetetlenül vicces lövöldözéssel tarkított platformer mókázást. Mélységesen elszomorít a tény, hogy máig nem készült hozzá folytatás…

ÁR: 2995 forint | EDDIG: 09.26.

11. Brothers in Arms: Hell’s Highway

Nagyon sokan egyetértenek abban, hogy a Brothers in Arms-sorozat legjobb darabja a Gearbox által fejlesztett 2007-es Hell’s Highway, ami egészen brutális oldaláról mutatja be a második világháborút. Sajnos egyben ez volt a sorozat utolsó olyan része, ami nagyobb konzolokra is megjelent, bár máig egy kifejezetten élvezetes kaland. A BiA: HH ugyan egy FPS, de a hangsúly leginkább a taktikázáson, az embereink mozgatásán, helyezkedésén van. Külön érdekesség, hogy magyar szinkron is készült hozzá, de sajnos az aligha része az Xbox Store-os digitális kiadásnak.

ÁR: 295 forint | EDDIG: 09.26.

Fontos tudni, hogy a fent felsorolt játékok között akadnak olyanok is, melyek a Game Pass kínálatának részét képezik. Ezért érdemes előbb lecsekkolni ott, hiszen az Xbox legjobb spórolós akciója nem más, mint a Game Pass játékszolgáltatása.

Ezt is olvasd el:

7 kult-klasszikus videojáték, ami eredetileg teljesen más játéknak készült

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×