Tech/Tudomány

Hullarablás, amit II. Erzsébet halálával művelnek a hackerek: a Microsoft nevében Téged is behúzhatnak

Még a Microsoftot is belekavarták az utóbbi idők biztosan legvisszataszítóbb csalási kísérletébe azok a hackerek, akik a minap eltemetett angol királynő nevével és a gyászolók jóhiszeműségével élnek vissza. A PC World a Proofpoint információira hivatkozva közölte:

személyes adatokat lophatnak azok a hackerek, akik egy AI-vezérelt gyűjtőoldalon való részvételre biztatják a felhasználókat, de közben rosszindulatú site-okra irányítják őket – mindezt úgy, hogy a Microsoft kezdeményezésének állítják be az egészet.

Forrás: Kaspersky

A megtévesztő linkek e-mail-ben érkeznek. Ebben eleve gyanús, hogy a feladó egy bizonyos „Microsof” – így, a -t betű nélkül, miközben a címe (Costumersupport@famouscounselors.com) ügyfélszolgálatnak igyekszik álcázni magát. Aki felületesen futja át, azt simán megtévesztheti a levél – úgy meg pláne, hogy a fejléc már egy az egyben a Microsoftot idézi:

 

Az Egyesült Királyság Nemzeti Kiberbiztonsági Központja elkezdte vizsgálni az adathalász kampányt, amit ráadásul egészen új módszerrel tolnak a bűnözők:

az ún. EvilProxy technológia lényege, hogy visszafordított proxy és süti injektálással képes megkerülni a kétfaktoros azonosítást.

A The Hacker News figyelmeztet: a Microsoft-on kívül egy sor olyan nagy cég nevében próbálkoztak már hasonlóval, mint az Apple iCloud, a Facebook, a GoDaddy, a GitHub, a Google, a Dropbox, az Instagram, az NPM, a PyPI, a RubyGems, a Twitter, a Yahoo, vagy a Yandex.

Egyébként vannak nagyon ismert játékok is, amik sebezhetővé tehetnek:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

18 perc telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

1 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

2 óra telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

11 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

15 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

17 óra telt el azóta...