Nem túl valószínű, hogy Magyarországon tömegek fogják kapkodni a több százezer forintba kóstáló újabb iPhone-készülékeket, pedig üzemidőben is jobban teljesítenek, mint bármi eddig.

Akárhogy is nézzük, az iPhone-készülékek egyik legsarkalatosabb pontja mindig is az akkumulátor volt, ami valljuk be, igen sok esetben el tudott vérezni a konkurenciákkal való összevetésben. Az Apple az elmúlt években ezen az arányon jelentősen javított, ezen a téren viszont jóval kisebb a mozgásterük, mint amekkora újításokat meg tudnak lépni a kamerákkal, az iOS-szel, vagy a mindent is működtető szuper-chipekkel.

Ezért is volt nagy kérdés, hogy minden lényeges újdonság mellett a legújabb darab, a Magyarországon hihetetlenül drága iPhone 14-esek pontosan hogyan gazdálkodnak az üzemidővel. Az új modell még múlt héten pénteken, azaz szeptember 16-án jelent meg, így az elmúlt pár nap alatt néhányak már választ tudnak adni erre az égető kérdésre is.

A legfontosabb talán az volt, hogy mekkora különbség lesz a tavalyi iPhone 13 és az iPhone 14 között, a korábbi telefon erősebbik darabja ugyanis annyira hatékonynak bizonyult, hogy még a nagy rivális Samsung Galaxy S22 Ultrát is lekörözte üzemidőben. Nos, ezen a téren van egy jó hírünk: bár a 13 Pro Max egy hajszálnyival nagyobb kapacitású akksival van felvértezve, a 14 Pro Max kifejezetten impozánsan teljesít hozzá képest.

13 vs 14

Gyorsan rágjuk is át magunkat az akkumulátorok kapacitásán. Mivel az iPhone 14-eseknél az Apple nem osztott meg adatokat, a kapacitást a kínai hatósági adatbázisból ásta elő a MacRumors.

  • iPhone 13
    • mini: 2406 mAh
    • alapmodell: 3227 mAh
    • 13 Pro: 3095 mAh
    • 13 Pro Max: 4352 mAh
  • iPhone 14
    • alapmodell: 3279 mAh
    • 14 Plus: 4325 mAh
    • 14 Pro: 3200 mAh
    • 14 Pro Max: 4323 mAh

Itt érdemes megjegyezni, hogy az iPhone 14 Plus az Apple szerint nagyon hasonló akkumulátorral érkezik majd október 7-én, mint amilyen a Pro Maxot is hajtja, de mivel egy hónap múlva kerül csak a boltokba, konkrét mérési adatokat nem ismerünk. Ugyanakkor mivel gyengébb vasat kell energiával ellátnia, megelőlegezhetjük neki, hogy kifejezetten jól fog teljesíteni a későbbi üzemidő teszteken.

Mielőtt rátérnénk a konkrét tesztekre, érdemes lehet tisztában lenni a cupertinói vállalat hivatalos üzemidő-becsléseivel, melyekben azt látjuk, az újabb készülékek valamelyest javultak, sőt, az új Pro Max akksija még jobban is bírja, mint a 13 Pro Maxé.

Battery life estimates: iPhone 14 Pro Max vs. iPhone 14 Pro vs. iPhone 14.

Battery life estimates: iPhone 14 Pro Max vs. iPhone 14 Plus vs. iPhone 13 Pro Max.

A hivatalos üzemidőkön is túl…

Nos, a nem hivatalos, azaz felhasználói tesztelések ehhez hasonló arányokat mutatnak a két széria között, bár az így kapott órák és percek jóval a hivatalos számok alatt vannak. Ez azt jelenti, hogy az iPhone 14-esekben valóban jobb üzemidő érhető el, ez azonban nagyon sokban függ attól, hogy ki mire és hogyan használja a telefonját.

Nem mindegy például, hogy játszunk is rajta, vagy csak böngészgetünk rajta, esetleg non-stop zenét vagy videót játszunk le vele, vagy hogy mennyit fotózunk/videózunk. Az is fontos továbbá, hogy milyen funkciók vannak bekapcsolva – és meddig, a Bluetooth, a WiFi és egyéb extrák is szívhatják az értékes perceket, ahogyan a fényerő beállítása is fontos szempont.

A Phone Arena tesztje szerint például az Apple eléggé elszámolta magát (az a fránya marketing), bár az arányok valóban helyesek. A portál saját tesztjeiben szinte végig az iPhone 14 Pro Max volt az élen, egészen a videojátékokig, amiben érthetetlen módon a 13 Pro Max alaposan, közel 2 órát rávert. De a többi 14-es sem teljesített ám rosszul, viszont a játékok terén mindegyik elvérzett az elődhöz képest.

Kép: Phone Arena

A Mrwhosetheboss nevű népszerű videós is készült egy teszttel, amit különböző alkalmazások és folyamatok egyidejű futtatásával végzett. Az összes tesztkészüléken valós időben futottak pontosan ugyan azok az dolgok, ugyanolyan rendszerbeállítások és fényerő mellett, így viszonylag hatékony és pontos számokat kapott az üzemidőről.

Persze aligha használja valaki így a telefonját, ugyanakkor egészen jó képet mutat az eszközökbe épített akkumulátorok kapacitásáról és teljesítőképességéről. A tesztben természetesen nem szerepelt az iPhone 14 Plus (mivel október elején jelenik meg), így a videós annak üzemidejét a többi telefon teljesítményéhez mérve saccolta meg.

Az ő tesztjében azonban inkább a 14-esek lettek egymásnak eresztve, amely mellett még versenyeztette az alap 13-at és a minit, illetve a 12-est és az SE-t. A régebbi kütyüket persze csak az újabb alapmodellel tudjuk összevetni, ez alapján pedig a sima 14-es és 13-as között alig akad különbség. Sőt, a Pro-modell sem sokkal acélosabb, míg a Pro Max durván agyonveri az összeset;

  • iPhone SE 3 – 4 óra és 52 perc
  • iPhone 13 mini – 6 óra és 36 perc
  • iPhone 12 – 6 óra és 48 perc
  • iPhone 14 – 7 óra és 13 perc
  • iPhone 13 – 7 óra és 15 perc
  • iPhone 14 Pro – 7 óra és 49 perc
  • iPhone 14 Plus – 9 óra és 23 perc – csak becslés.
  • iPhone 14 Pro Max – 9 óra és 31 perc

A videós egy korábbi tesztjében egyébként a 13 Pro Max  9 órát és 52 percet bírt ki – nem is teljesen értem, hogy ezúttal miért maradt ki az összevetésből.

 

Az iPhone 14 Prót egyébként Magyarósi Csaba is letesztelte, aki szintén készített egy remek videót róla. Csaba szerint ugyan az újabb készülék ugyan valóban jó kütyü, ilyen áron, ilyen kevés különbség miatt nem feltétlenül érdemes 13-ról felváltani. Az üzemidővel kapcsolatban ő nem tapasztalt különösebb eltérést, azaz a hétköznapi használatban nem nagyon érzékelni még a fent mért eltéréseket sem.

Ez is olvasd el:

Az iOS 16 legjobb újdonsága? – Ezekkel az appokkal dobhatod fel az iPhone zárolási képernyőjét

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×