A The Last of Us Part I új szintre emeli a PS3 klasszikusát és kihozza belőle, amit csak lehet. Viszont mennyire állja ez meg a helyét manapság?

Még mielőtt belekezdenék a teszt írásába, le kell szögeznem, hogy a The Last of Us volt az egyik olyan játék, ami a legnagyobb hatással volt rám anno. Emiatt nem is biztos, hogy 100%-osan objektív tudok lenni, bár persze ez pozitívum is lehet, elvégre ez a csomag nem feltétlenül a csak és kizárólag az új játékosoknak szól. A Part I lényegében egy új köntös egy régi klasszikusnak, ami csak még tovább fokozza azt, amiben az eredeti remekelt.

Ez a PS5 újrakiadás több szempontból elmossa a remake és a remaster közötti határvonalakat, szinte minden területen felülmúlja az eredetit, s teszi ezt úgy, hogy nem dörgöli az orrod alá. Ez azt jelenti, hogy nem minden fejlesztés lesz azonnal nyilvánvaló a hétköznapi szemlélő számára, de a PS3 kiadással és annak PS4 remasterével együtt összehasonlítva kétségtelenül ez a kortárs klasszikus legjobb változata.

 

A kaliforniai stúdió szerint a 15 órás kampányt és a szívet melengető Left Behind bővítményt az alapoktól kezdve újjáépítették, de fontos kontextusba helyezni, hogy ez mit jelent. A szintkialakítás néhány kisebb változtatástól eltekintve azonos. Néhány belső teret újraterveztek, és a gyűjthető tárgyakat áthelyezték, hogy még több logikát adjanak a világépítéshez, de ettől függetlenül a kaland egy az egyben ugyan az – sok esetben még az ellenségek elhelyezkedése, na meg száma is stimmel.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Naughty Dog hazudik. A játékmenet jelentősen felülmúlja az eredeti kiadást, a The Last of Us 2-ben bevezetett motion-matching technológia nagy részét ide is átemelték. Ez azt jelenti, hogy összességében nagyobb a szabadság, mivel a főszereplő Joel zökkenőmentesen vált az animációk között, ahelyett, hogy abbahagyná a megkezdett mozzanatot és elkezdené az újat, mint az eredetiben. Képesek vagyunk “folyékonyan” egymás mögé dobálni a parancsokat, eldobhatunk egy palakot úgy, hogy arra rákontrázunk egy előrerohanással, majd még útközben egy lövést is kiosztunk. Korábban erre nem volt lehetőség, most viszont gond nélkül hozza ezt a játék.

Ahol viszont szerintem kevesebb a Part I a Part II-hoz képest, az még így is a harc. Lehetséges, hogy jobbak a lehetőségeink, viszont a játék önmagában nem kínál annyit, mint a folytatás. Ez azért is történhet meg, mert ugye ez még mindig a PS3 klasszikus újragondolása, aminek a dizájn korlátai így az új verzióba is átcsusszantak. Az ellenségek számában is megmutatkozik ez, na meg abban is, hogy nem olyan lüktetőek a harcok, mint Abby, vagy éppen a felnőtt Ellie esetében voltak.

Ugyanezek a megszorítások vonatkoznak a szinttervezésre is, amely egy évtizeddel később korlátozottnak érezteti magát. Bár a játéknak minden bizonnyal megvannak a szabad pillanatai, a folytatás összességében sokkal nagyobb fejlesztői teljesítmény volt, ahol lehetőségünk nyílt akár új ösvények felkutatására is. A The Last of Us: Part I csökkentett játéktere ehhez képest elavultnak tűnik, a törmelékkupacok és a kényelmesen elhelyezett kerítések megmagyarázhatatlan módon egy meghatározott útra terelik a játékosokat. Nyilvánvaló, hogy ma már nem így terveznek játékot a nagyobb fejlesztők, itt is megmutatkozik a “rebuild” mivolta.

Viszont a mesterséges intelligencia legalább sokkal jobb, mint volt! Nem mondom, még mindig képesek az NPC-k ordas nagy baromságokra, de sokkal ritkábban fogod magad olyan helyzetben találni, hogy Ellie a legnagyobb tűzharc kellős közepén áll és vicceket olvas a könyvéből, miközben ólomgolyók százai repkednek a feje körül. Az ellenségek együttműködnek és kommunikálnak, felhívják egymás figyelmét a pozíciónkra és aktívan dolgoznak azon, hogy megtalálják a megfelelő helyzetet az ellentámadásra – még a legkönnyebb módozaton is. Ez sokkal szórakoztatóbbá teszi a küzdelmet, ilyen téren teljesen felmosva a padlót az eredeti, illetve a PS4-es Remasterrel.

Ugyanez igaz a rendkívüli művészeti irányváltásokra is. A Naughty Dog jól láthatóan szándékosan, de kevésbé komorrá tette a játékot. Néhány helyszín, mint például a The Capitol Building, jó értelemben felismerhetetlenné vált a régi motorosok számára. Az egyes képkockákba préselt rengeteg részlet fenomenális, így a rebuild joggal tekinthető az eddigi egyik legjobban kinéző PS5 játéknak. Valamennyi helyen úgy érezhetjük, hogy a világ körülöttünk tényleg él; világosan átgondolták a fejlesztők a különféle játékelemek elrendezését, ez pedig nagyon látszik a végterméken. Minden pillanatban úgy érezhetjük magunkat, mintha egy élő-lélegző világban lennénk, amiben minden egyes tárgynak megvan a maga története.

 

Külön említést érdemel a hangzás is. A játék a PS5 remek Tempest chipjét használja, hogy az eddigi legjobb 3D hangzást hozza el nekünk. A Sony első féltől származó kiadásaiban általában óriási a keveredés ilyen téren, de a The Last of Us Part II vízválasztó volt  a hangdizájn tekintetében, ez pedig szerencsére a rebuilden is érződik. Arra lettem figyelmes, hogy a “hallgatást” sokkal ritkábban kellett használjam játék közben, mert ezúttal a hangok tűpontosak és könnyen bemérhetők/behatárolhatók voltak. Mondjuk itt hozzátenném, hogy végig fejhallgatóban játszottam, így lehetséges, hogy egy nagyobb tévén, a nappaliban ez azért nem lenne ennyire egyértelmű.

Az animációk a Part I abszolút csúcspontjai, ilyen téren drámaian nagyot javult és változott a cím. A bejátszások immár valós időben futnak PS5-ön, nincsenek előre renderelve, mint eredetileg. Ez azt jelenti, hogy az átmenetek a játékmenet és a filmek között kevésbé hirtelenek, s ami még fontosabb, hogy a karaktermodellek mindvégig következetesek. A legfontosabb jelenetek így megfelelően intenzívek, nagyobb súlyt adva így a történet fordulópontjainak. A karakterek mimikái új szintre emelik a játékélményt, sok esetben akár egy filmmel is össze lehetne téveszteni a bejátszásokat. Az egyébként is bivalyerős dialógusok és történések így még hangsúlyosabbnak érződnek. Már emiatt megéri ismét átnyálazni magunk Joel és Ellie kalandján.

A Naughty Dog DualSense-szel kapcsolatos erőfeszítései sem maradhatnak figyelmen kívül. A fejlesztő a játék szinte minden helyzetéhez egyedi textúrákat készített, ami azt jelenti, hogy érezni fogod a repeszek csörgését, miközben szögbombát készítesz, vagy az eső csörömpölését, miközben Boston külvárosában haladsz a szitáló esőben. Az Astro’s Playroom óta ez a funkció egyik legjobb felhasználása, hozzájárul, hogy elmerülhessünk a nyugodt és a nagy intenzitású pillanatokban. De persze ez már csak hab a tortán, véleményem szerint enélkül is bőven zseniális játék a The Last of Us Part I, bár lehet, hogy valakinek már ilyen jellegű extrák kellenek ahhoz, hogy ismét fejest ugorjon az eseményekbe.

A haptikus visszacsatolásnak köszönhetően a szériában először, a siket játékosok érezhetik is a beszédet a kontrolleren keresztül. A játékban minden bejátszáshoz teljes audiokommentár is tartozik, ami példátlan szintre emeli az elköteleződést a hozzáférhetőség iránt.

A visszatérő játékosok számára pedig rengeteg bónusztartalom áll rendelkezésre, amiket erősen ajánlott felfedezni. Ezúttal is kaptunk bőven művészeti galériát és abba feloldható és szemet gyönyörködtető tartalmakat, na meg rengeteg új skin is felbukkant Joel és Ellie számára. Azok, akik némi “újrajátszhatósági” értéket keresnek, van egy új speedrun mód, amit a PS5 Activity Cards funkciójába integráltak. Itt akár fejezetről fejezetre ugrálhatunk, nyomon követhetjük a legjobb időket és versenybe is szállhatunk velük.

Minden egyéb csodálatos újítás és bővítés mellett számomra hatalmas szívfájdalom volt, hogy a többjátékos mód ezúttal nem került a csomagba. Anno több száz órát raktunk bele a barátokkal, most is jó lett volna kicsit lövöldözni az új motor alatt. Ez egyértelműen nagy fekete pont, már csak azért is, mert látva, hogy mennyi időt és energiát raktak a felújításba, ezt már igazán hozzácsaphatták volna még.

Továbbá a fent részletezett fejlesztések mindegyike ellenére is nehéz lenyelni a teljes árat (körülbelül 26 ezer forint) az induláskor, és bár nyilvánvaló, hogy lenyűgöző mennyiségű munkát fektettek ebbe a rebuildbe, még így sem győződtem meg arról, hogy indokolt lenne az árcédula.

Itt még be is mutattuk nektek:

Összefoglalás

Egy igazi klasszikus új köntösben – The Last of Us Part I teszt


Szerzői értékelés

8

Gyönyörű grafika

Felturbózott, tartalomdús környezet

Új animációk és technikai vívmányok

Még mindig az egyik legjobb sztori, amit végigjátszhatsz

Kikerült a multiplayer

Az ára

Olvasói értékelés

0

×