Már több mint 10 millió eurót visszahozott a konyhára.

Kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedben óriási fejlődésen ment keresztül a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás. Az egyre erősebb hardvereknek és egyre jobban optimalizált algoritmusoknak köszönhetően olyan területen is bevethetjük ezeket, mely korábban elképzelhetetlen lett volna.

A francia állam is rájött erre, ezért egy meglehetősen ötletes módon kutatják fel az adócsalókat. A hivatalok 2021 októbere óta vadásznak be nem jelentett medencékre. A francia földrajzi és erdészeti intézet légi fotóit egészítik ki és vetik össze a Google műholdképeivel és több, helyi hatóság adatbázisával. Pillanatok alatt fény derülhet arra, hogy mely állampolgár rendelkezik be nem jelentett medencével.

Több mint 20000 medencét kapott el az algoritmus

Egyre hatékonyabb a program, óriási bevételt hozott az adóhivatalnak!

Az első időszakban meglehetősen sok hibás találatot dobott ki a számítógép, ám a gépi tanulásnak köszönhetően hétről hétre pontosabbá vált. Hamar rájöttek a szakemberek, hogy más épületelemek felismerésére is be lehet tanítani az algoritmust, így az illegális hozzáépítések is napvilágra kerülhetnek. Franciaországban az ingatlanadó számításánál a medence fontos elem. A bejelentés „elfelejtésével” akár évi/havi száz eurókat is megtakaríthatnak az állampolgárok, mely nem elhanyagolható kiesés.

2022 nyarára közel 10 millió bevételt hozott a program, ám a fentebb említett bővítésekkel a 40 millió eurós cél sem elérhetetlen. Eddig több mint 20000 be nem jelentett medencét sikerült beazonosítani, de a becslések alapján még bőven nőhet ezek száma. Ne feledjük, hogy 2020 óta hazánkban is segíti mesterséges intelligencia a NAV munkáját, az algoritmus a gyanús minták felismerésével próbálja elkapni a potenciális adócsalókat.

Forrás: Verge

https://leet.hu/vga-kartyak/

×