Egy nap teljesen másképp fogsz játszani ahhoz képest, amit ma ismersz: egy gamehez nem leülni kell majd, hanem lefeküdni, és akár az egészet megálmodni.

A nem is annyira távoli jövőben szó szerint csak a képzeleted fog határt szabni a videojátékoknak, hiszen azoknak nem csak fogyasztója, hanem alkotója is leszel! A ma még teljesen hihetetlen elképzelést David Holz, a Discord-on elérhető Midjourney nevű – szövegből képet generáló – AI egyik teremtője vázolta a PC Gamernek. A cégalapító-vezérigazgató szerint mindannyian olyan konzolon fogunk majd játszani, amit egy hatalmas mesterséges intelligencia-chip vezérel, és

minden játék egy-egy álom lesz!

Erre a technológiára persze még nem állunk készen, sőt, a jelenlegi eszközeink korlátok közé szorítanak bennünket: a hagyományos értelemben vett számítógépekkel ugyanis nem tudjuk kihasználni mindazt a potenciált, amit egy AI jelenthet a videojátékok számára. Viszont elképesztően jó úton haladunk a felé, hogy rövidesen így legyen!

Forrás: Midjourney / MIXED

Azok a mesterséges intelligencia-generátorok, amelyeknek az alkalmazása egy részben általad megálmodott videojáték készítése/bővítése kapcsán szóba jöhetnek, döbbenetes mennyiségű grafikai teljesítményt igényelnek, szóval a mai vasad – legyen bármekkora király – elvi szinten sem lesz képes befogadni azt, amiről Holz beszél. Azt mondja,

a Midjourney képalkotó algoritmusai felhőben futnak – nagyon nagy GPU-kon, amelyek teljesítménye kb. 40 ezer dollár (több mint 16 millió forint) értékű GPU szervereknek felel meg.

Ennek ismeretében alighanem a legnagyobb számítási és energiaigényű fogyasztói alkalmazásról van szó, de még viszonyítva és a legnagyobb jóindulattal sem lehet kifejezni egy olyan változatát, ami akár az árat, akár a gépigényt tekintve felhasználóbarát lenne. És ez még „csupán” egy kétdimenziós képeket alkotó AI, ami beírt szavak, vagy rövid szövegek alapján dolgozik. Hol van még attól, hogy nyílt világokat bővíts, vagy egyenesen hozz létre vele, úgy, hogy arra csak utasítást adsz?!

Forrás: Midjourney

Holz ettől függetlenül nagyon hisz a Midjourney technológiájában, és miért is ne lenne igaza, hiszen nézd meg mire lesz képes a hamarosan mindenhol IS használt Unreal Engine 5 ahhoz képest, amit az Atari tudott, ötven évvel ezelőtt! A fejlődés persze a mi korunkban sokkal gyorsabb lesz: magát a Midjourney-t sem csupán a Discord-ra találták ki.

„Nem Istent akarjuk megépíteni, hanem kiterjeszteni szeretnénk az emberi faj képzelőerejét”

– magyarázta Holz, aláhúzva, hogy az önkifejezés új vizuális eszközeként tekint a Midjourney-re. Úgy véli, a használatával egyre vizuálisabbak lesznek az emberek, és ez kulturális szinten hatalmas értékváltást jelez előre, hiszen

képzeld el, hogy azt, amit elképzelsz, egy AI tűpontosan megjeleníti!

Mindezek ismeretében már kevésbé science fiction a fent írt állítás, ugye? A jövő videojátékai csak félig-meddig lesznek kész termékek, hiszen bárhogyan változtathatsz rajtuk és bármekkorára bővítheted majd őket.

Forrás: Midjourney

Az agyad teremtette világ megszűnik tűnékeny álomnak lenni, ami szinte azonnal szertefoszlik, amint kinyitod a szemed. Az AI majd helyetted menti el, idézi fel, majd kínál meg vele újra, hogy szebbé, jobbá, nagyobbá, SAJÁT elméd csodás alkotásává növeszd.

Egy napon megteheted!

A cégvezető levezette: mielőtt egy videojáték végleges formát öltene, nagyon sok réteg épül egymásra. Ha mindezeket folyamatszerűen néznéd végig, látnád az eszközgenerálás minden lépését, így azt is, hogy milyen technológiákat alkalmaznak a tartalom kreativitásának, minőségének és mennyiségének bővítése érdekében. Ehhez a stúdiók már ma is mesterséges intelligenciákat használnak, hiszen sokkal gyorsabb az ő segítségükkel elővarázsolni textúrát, tájat, karaktert, eszközt, vagy bármi mást.

Holz az interjúban elárulta: azt vizionálja, hogy mához kb. tíz évre már nem lesz szükség a ma ismert statikus tartalmakra, hiszen minden kontent menet közben születik majd, vagyis

„eltűnnek a határok valaminek a felhasználása és létrehozása között, így az egész olyan lesz, mint a folyékony képzelet, ami kitölti a teret”.

Ha a Midjourney alkotójának igaza van (és jelenleg semmi okunk sincs kételkedni benne), akkor a mai nap és a fentebb vázolt jövő között rendkívül gyors minőségjavulás fog lezajlani. A feladat az, hogy minél több tartalmat állítsanak elő 3D-ben, és ezek egyre gyorsabban fussanak, egyre nagyobb felbontásban, miközben a vezérlő chipek mérete drasztikusan lecsökken. Neked persze könnyű dolgod van, mert csak ülnöd kell, és szépen megvárni, amíg a technológia utoléri az elképzeléseidet. És a technológia minden jel szerint a nyomodban lohol.

westworld 1x01 | Explore Tumblr Posts and Blogs | Tumgir

Az megvan, hogy a Westworld éppen futó szériájában Dolores úgy „gyárt” videojátékot, hogy a megálmodott történetét tollba mondja egy AI-nak? Ez a jövőbe látás egy rendkívül tehetséges sci-fi író bravúrja, de durva, hogy sehol sincs ahhoz képest, amit a Midjourney készít elő, még egyszer: várhatóan egy évtizeden belül!

Öveket becsatolni, mert máris itt tart:

Ezt a menő űrhajós játékot egy mesterséges intelligencia csinálta

 

×