A Londoni Egyetem egy közelmúltban elvégzett kutatás eredményeit összegezve adott választ arra, hogy a társadalomban egyre nagyobb tömeget képviselő gamerek agresszívebbé válnak-e az erőszakos játékok hatására. Elméletek helyett VÉGRE statisztikákra támaszkodva akarták
egyszer és mindenkorra tisztázni, hogy a videojátékokban látott és átélt brutalitás megjelenik-e a hétköznapokban,
miután piacra kerül egy-egy új Call of Duty, vagy Battlefield, sőt, ránéztek a felújított GTA-kiadásokat követő időszakokra is.
A témaválasztás nagyon üdvös, mert utáljuk, ha egy-egy felháborító merénylet, vagy bűncselekmény után a közvélemény rögtön a szórakoztatóiparra – és ezen belül előszeretettel a videojátékokra – mutogat.
KÖNYÖRGÖM: ha valaki egy game-ből kiszállva halomra lövi a sulit, az vélhetően idióta volt már akkor is, amikor leült elé.
Ezzel elég sok szakértő egyetért, viszont csak nem csitulnak azok a hangok (sőt, egyre jobban rikoltoznak), akik folyton a játékokat és a gamereket igyekeznek pellengérre állítani, ha valamilyen közfelháborodást okozó bűncselekmény történik. Az ilyesmire a politika is szeret ráfeküdni: Amerikában 2013-ban egyenesen arra szólították fel a kormányzati szerveket, hogy szabadítsanak fel forrásokat a videojátékok erőszakosságának kutatására.
Nem az ultralaza fegyverviselési törvényt kellene inkább birizgálni?!
Az angolok, Dr. Agne Suziedelyte professzor vezetésével, szerencsére értelmesebb szempontból közelítették meg a kérdést – vázolja a Science Daily. Fogtak egy rakat 8-18 éves kamaszfiút (mivel jellemzően ez a csoport vásárol erőszakos játékokat), és megvizsgálták, hogy a game-ek hogyan befolyásolják a viselkedésüket. Ezt abból szűrték le, hogy az új játék megjelenése utáni időszakban mennyire volt gyakori a körükben a
A csapat ún. ökonometriai módszerekkel, vagyis a szerint elemezte az adatokat, hogy milyen ok-okzati összefüggés lehet az erőszakos videojátékok és a valóságban elkövetett erőszakos cselekmények között.
Kiderült, hogy semmilyen sincs.
A tudósok nem találtak bizonyítékot arra, hogy jogos lenne a szülők aggodalma – pedig elég sokan állítják közülük, hogy a gyerekükön igenis megfigyelhető a fokozott agresszió, miután megjelennek az új, például CoD címek.
„Az eredmények azt sugallják, hogy az erőszakos videojátékok ugyan izgathatják a gyerekeket, de ez nem csap át más emberek elleni erőszakba – ami az erőszaknak az a fajtája, amivel a legjobban törődünk kell”
– fogalmazott Suziedelyte.
Hozzátette: a videojátékok általában otthon kerülnek elő, ahol kicsi a bűncselekmények esélye. Amit a szülők valójában érzékelnek a gyereken, az egyfajta „tehetetlenségi” hatás okozta frusztráció, és erőteljesebb lehet az erőszakra eleve hajlamos fiúk esetében.
„Éppen ezért a videojátékok kiskorúaknak történő értékesítését korlátozó irányelvek valószínűleg nem csökkentik az erőszakot”
– következtetett a professzor. Na tessék!
Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…