Az amerikai kongresszus hivatalosan is elismerte, hogy nem minden UFO emberi kéz alkotta szerkezet.

Korábban UFO-nak neveztek szinte minden olyan repülő tárgyat, amit sikerült valahogyan észlelni, de a szakemberek valamiért (például rossz minőségű felvétel, információhiány, furcsa viselkedés) egyszerűen képtelenek beazonosítani. Ez azonban az esetek többségében mégis valamilyen földi eszközt jelent, a köznyelvben viszont mégis a földönkívüli látogatókat szokták a hárombetűs rövidítéssel emlegetni.

Nem is olyan régen ezért is nevezték át az UFO-kat UAP-nek, amitől nem feltétlenül a köznyelv megváltozását, sokkal inkább a pilóták és katonák észleléseiről szóló jelentések megszaporodását remélték. Sokan ugyanis a rájuk ragadó stigmák miatt féltek hivatalosan beszámolni az UFO-król. Ez azonban az elmúlt egy évben gyökeresen megváltozott.

Sokat segített a helyzeten, hogy az amerikai kormány az UFO-észlelések nyilvánosságra hozására kényszerítette a Pentagont, így májusban a kongresszus és a világ elé tártak 400 egyelőre megmagyarázatlan légi jelenséget. Emellett a Pentagon létrehozta a kifejezetten UAP-figyelő szervezetét is, ami a korábbinál jóval komolyabb mértékben és hozzáállással vizsgálja az azonosítatlan repülő tárgyakat, de már a NASA is előre készül az idegen lények fogadására.

Most azonban az amerikai kongresszus történelmi beismerést tett:

Egy dokumentumban elismerték, hogy nem minden UFO/UAP emberi eredetű, azaz sok az olyan ismeretlen eszköz, amelyet feltehetőleg nem emberi kéz alkotott.

A dokumentum a VICE szerint a 2023-as pénzügyi évre vonatkozó hírszerzési engedélyezési törvény kiegészítése, amelyben a a Kongresszus két megdöbbentő állítást tett:

  • „Az Egyesült Államok nemzetbiztonságát fenyegető, tartományokon átívelő transzmediális (cross-domain transmedium) fenyegetések exponenciálisan bővülnek” – vagyis egyre több az olyan azonosítatlan tárgy, ami számunkra ismeretlen módon nemcsak a levegőben, hanem a vízben és a világűrben is képes közlekedni.
  • „Az ideiglenesen nem hozzárendelhető objektumokat, vagy azokat, amelyeket az elemzés után egyértelműen ember alkotta tárgyként azonosítanak, a megfelelő hivataloknak fogják továbbítani, és nem szabad őket az azonosítatlan légi- és űr alatti jelenségek definíciója szerint figyelembe venni” – azaz különbséget akarnak tenni az emberi eredetű és a nem emberi eredetű UFO-k között.

Ez a fajta beismerés pedig azért lehet sokak számára sokkoló, többeknek pedig kielégítő, mert ugyan eddig sem tagadták az UFO-k létezését, de a hivatalos narratíva szerint ezek szinte minden esetben valamilyen szuperfejlett emberi kütyük lehetnek, és semmiképp sem idegen eredetű eszköz. Most azonban úgy tűnik, hogy a kongresszus kifejezetten különbséget akar tenni az „ember alkotta” és a nem „ember alkotta” objektumok között.

Az amerikai törvényhozók kétpárti csoportja már régóta nyomást gyakorol a Pentagonra, hogy derítse ki, mik azok a furcsa fények, amelyeket az emberek is észlelnek. 2021-ben az amerikai Védelmi Minisztérium kiadott egy jelentést, amelyben részletesen beszámolt több mint 100 észlelésről, és amelyek egy része egyszerűen nem magyarázható a jelenleg alkalmazott tudományos modellekkel. Ezért a kongresszus első körben több forrást biztosított ezen jelenségek kivizsgálására, most pedig azt kéri a Pentagontól, hogy csak azokra az objektumokra koncentráljon, amelyeket feltehetőleg nem emberi kéz tervezett.

Na és ezt az UFO-s cikket olvastad már?

Ez az elmúlt évek 6 legvadabb UFO-észlelése, amit videóra is vettek

 

https://leet.hu/vga-kartyak/

×