A Bitcoin már közel második hónapja 20-23.000 dollár körül stagnál, ami az egyre dráguló energiaárak miatt nem olyan jó dolog a bányászoknak.

A gamerek jelentős része nyilván nem sajnálja túlzottan a kriptovaluta-bányászokat, akiknek az idei éve ezidáig egészen gyászosan alakult.

Nem elég, hogy a kriptopiac teljesen bedőlt, majd erősen stagnálni kezdett, de még az energetikai szektorban is drasztikus drágulás következett, ami a bányásztevékenységek áraméhsége miatt egyáltalán nem jó párosítás. Ennek következtében a kibányászott érmék jelentősen kevesebbet érnek, mint pár hónappal korábban, míg a munkaköltségként elszámolt rezsi brutális mértékben megnőtt.

Néhányan azonban még erősen dacolnak, és kitartanak, ha pedig kell, hitelt vesznek fel, hogy tudják rendezni a költségeiket. Hasonló cipőben jár az amerikai Stronghold Digital Mining Bitcoin-bányászcég is, ami nem kevés hiteladósságot halmozott fel a hónapok során. Most azonban, ahogy a legfrissebb pénzügyi beszámolóból is kiderült, komoly döntésre kényszerültek.

Úgy sikerült 67,4 millió dolláros, mintegy 27,9 milliárd forintos adósságot rendezni, hogy eladtak 26.200 bányászberendezést.

A Tom’sHardware szerint a vállalat ettől még nem zárja be a kapuit, hiszen még mindig 16.000 bányászeszközt üzemelnek, amelyek hash rate kapacitása meghaladja az 1,4 EH/s-ot, teljes energiafelvétele pedig 50-55 megawatt, bár ezután jelentősen át kell alakítani a munkafolyamatokat. A vállalat ugyanis állítólag nagyobb energiaéhségű eszközöket adott el, a továbbiakban pedig csak olyanokat fognak beszerezni, melyek azoknál kevesebbet fogyasztanak.

Legalábbis akkor, ha egyáltalán lesz több eszköz. Ha a kriptopiac nem áll jobban, az energiaárak huzamosabb ideig az egekben lesznek, a leghatékonyabb bányászcuccok pedig továbbra is sokat fogyasztanak, akkor nem valószínű, hogy továbbra is olyan megérős lesz Bitcoint bányászni, mint korábban. Messzemenő következtetéseket nyilván nem vonhatunk még le, az viszont tény, hogy a kriptobányászok jelenleg a megmaradásért küzdenek.

Ugyanakkor a Stronghold abban a szerencsés helyzetben van, hogy körülbelül 165 MW energiatermelő kapacitással is rendelkezik. Mivel a jelentős mértékben lecsökkentették a bányászati tevékenységet, az így felszabaduló energiát tovább tudják értékesíteni, ami a magas energiaárak miatt jelenleg jobb üzletnek tűnik, mint BTC-t bányászni.

Részben emiatt is alakulhatnak a játékosok számára egyre kedvesebben a GPU-k árai:

Van még lejjebb?! – Így alakultak a videókártyák árai augusztus első felében

 

https://leet.hu/vga-kartyak/

×