Ahogy arra számítani lehetett, az NA és LATAM régiókba megérkezett a Valorant legújabb frissítése. Az Episode 5 második Actja startol el, ám ezúttal sem új ügynök, sem új pálya nem színesíti majd a játék felhozatalát. Ez nem jelenti azonban azt, hogy újdonságok nélkül maradnánk, hiszen a fejlesztők továbbra is folyamatosan dolgoznak a játékon. Több olyan apróság és kisebb fejlesztés érkezett, melyeket már régóta kért a közösség, illetve az új Battle Pass belépőt sem felejthetjük el.
Nézzük is, hogy mit tartogat számunkra a Valorant 5.04!
Bár nem biztos, hogy szerdától éles lesz a funkció, egy igazán hasznos újdonsággal bővül majd a Valorant. Az „Avoid” listára azon játékosokat vehetjük fel, akikkel a jövőben nem szívesen játszanánk több meccset. A játék figyelembe veszi ezt és kevesebb eséllyel kapjuk meg csapattársként őket az elkövetkezendő pár napban.
Ha új szezon, akkor új Battle Pass belépő. Ezúttal sem lesz ez másképp, ám azok is örülhetnek, akik nem fizetnék be az 1000 VP-t. Ismételten kapunk egy Event Pass névre hallgató eseményt is , mely teljesen ingyenes lesz minden játékos számára. Természetesen BP szintű felhozatalra nem számíthatunk, ám több aprósággal is megajándékoz majd minket a Riot Games csapata. Nézzük is előbb a Battle Pass felhozatalát:
Gun Buddy
Spray
Playercard
Skinek
Melee
A közösség meglehetősen vegyes fogadtatásban részesítette a kiszivárgott skineket, talán az utóbbi idők egyik legmegosztóbb belépője lehet. A Champions Event Pass az alábbi tárgyakat tartalmazza majd:
A 2021-es Champions Bundle után két újabb skinnel bővül a „Champions” repertoár. A karambitot és a Vandal skint követően ezúttal egy pillangókést és egy Phantomot vásárolhatunk meg. Nagy eséllyel ezek sem térnek már vissza soha többé a játék Store szekciójába az eseményt követően.
Phantom
Kés
A frissítés várhatóan magyar idő szerint szerda 9 órakor startolhat el az éles szervereken. Az elmúlt időszakban nem tapasztalhattunk csúszásokat, ám sosem lehet ennek lehetőségét kizárni.
Forrás: PlayValorant
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…
RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…