Nemcsak az Epic Games Store, a Steam vagy a GoG kínál alkalomadtán ingyenes játékokat, hanem az olyan platformok is, mint az alapvetően kezdő, indie játékfejlesztők lelőhelyeként szolgáló IndieGala.
Az IndieGalán gyakrabban is találhatunk így gyöngyszemeket, melyek sokszor egészen frissítő hatással tudnak lenni a sokszor egy kaptafára készülő AAA-s folytatások tengerében. Arról már nem beszélve, hogy a jövő játékfejlesztő generációját is itt ismerhetjük meg, akik később potenciálisan valamilyen nagyobb stúdiónál helyezkedhetnek majd el.
Pontosan ilyen arcok kalapálják az egyik legígéretesebb indie horrorjátékot, a VORAX-ot, ami az IndieGala kiadásában fog megjelenni egyszer valamikor – de akkor Steamre is. A játék alapvetően egy túlélésre fókuszáló nyílt világú horror, azaz a torzszülöttek halomra gyepálása és lövése mellett nagyon nagy hangsúlyt kap benne például az evés és az ivás, illetve a barikád és a bázisépítés.
A történet alapvetően nincsen túlspilázva, a játék fejlesztésének ezen pontján legalábbis a játékmenet tökéletesítése a legfőbb cél. A sztori szerint egy zsoldost alakítunk, aki egy titokzatos földközi-tengeri szigeten kell kiderítse, hogy mi történt a korábban egy furcsa járvány miatt a szigetre kiküldött katonai egységgel. A helikopter azonban lezuhan, hősünk pedig teljesen egyedül marad a szigeten. Legalábbis ő ezt hiszi.
A VORAX jelenleg alfa állapotában leledzik, de a tehetséges és tevékeny csapat folyamatosan újabb javításokat és tartalmakat pakol bele. Az IndieGala jóvoltából pedig most mindezt teljesen ingyen kipróbálhatja bárki, akinek van hozzá vér a pucájában, illetve nem zavarják az alfából adódó hibák. Ehhez nem kell mást tenni, mint bejelentkezni a Gala-fiókba, majd a freebies fülön igényelni a horrorjátékot.
2024.02.05. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…
Gábor János 2024.02.05. - Egy újonnan közzétett szabadalom szerint a Sony továbbra is azon dolgozik,…
2024.02.05. - Sokan sejtették, hogy a Warzone Ranked módja elstartolhat majd valamikor a Season 2…
2024.02.05. - Az Epic Games folytatja azt, amit évekkel ezelőtt a Fortnite világán belül elkezdett.…
Gábor János 2024.02.05. - Eszement címek ingyenes napjait tartják a legnagyobb videojáték webáruházak - anélkül,…
2024.02.05. - Nagyon, nagyon meglepődtem, hogy milyen jó szórakozás volt számomra tavaly két ünnep között…