A Xenoblade Chronicles egy akció-szerepjáték-sorozat, amelyet a Monolith Soft fejleszt és a Nintendo ad ki. Most leteszteltük a harmadik részt!

A Xenoblade Chronicles egy akció-szerepjáték-sorozat, amelyet a Monolith Soft fejleszt és a Nintendo ad ki. A Tetsuya Takahashi által létrehozott “Xeno-metasorozat” része, ám csak azután jött létre, hogy a Nintendo 2007-ben felvásárolta a Monolith Softot.

Az első Chronicles 2010-ben látott napvilágot Japánban, Nintendo Wiire. Az NTSC és a PAL verziók viszont csak egy évvel később, 2011-ben kerültek fel a boltok polcaira. Akkor még kevesen számítottak arra, hogy mekkora siker lesz, a kritikusok az egekbe magasztalták, ennek hatására pedig a pénztáraknál is kimondottan jól teljesített a játék.

Megmondom őszintén, amikor a Xenoblade Chronicles megjelent Wiire, még nem igazán keltette fel az érdeklődésem. Valahogy a hírek elkerültek, a nagy hype pedig tényleg csak közvetetten ért el engem, holott gyerekkorom óta nagy Nintendo fannak számítok. Ezért is érdekes, hogy még a New Nintendo 3DS-es korszakból is kimaradtam, holott az egyik legjobb barátom megesküdött arra, hogy az egyik legjobb RPG, amivel valaha is játszott. A Monster Hunter mellett nem nagyon volt esélyem másik játékba is többszáz órát pakolni, így a nagy találkozás ismét elmaradt.

 

Ezért gondoltam sorsszerűnek a Xenoblade Chronicles: Definitive Edition megjelenését Switchre. Tudtam, hogy ezúttal nem állhatok ellen, legalább egyszer esélyt kell adjak a szériának, már csak azért is, mert egyébként tényleg az egyik kedvenc műfajom az RPG, hát még a japán verziók. Ekkor 2020-at írtunk, a koronavírus javában tombolt, az emberek nem mehettek sehova, így adott volt, hogy ezúttal bőven lesz lehetőségem temérdek órát belerakni az alapanyagba. Az eredmény pedig komolyabb volt, mint amire számítottam…

Természetesen tudtam, hogy egy kritikusok és rajongók által igencsak kedvelt címről van szó, viszont az, amit a játék adott, minden várakozásomat felülmúlta. Instant klasszikus lett, a Definitive Edition végigjátszása után azonnal meg is vásároltam a második részt.

Ezúttal is úgy éreztem, hogy a Monolith Soft nagyot alkotott, viszont az első két Chronicles epizód csupán csak címében hasonlítható össze. A játékmenet teljesen más irányból közelítette meg az akciót, a gatcha-vonal pedig még a kanyarban sem volt az első Xenoblade Chronicles esetében. Ezúttal nem lehetett autoattackok közben mozogni, számított az animáció megszakítás, a fegyverek nyitogatása pedig egy kisebb szerencsejátékos vonulatot is beemelt az alapformulába. Imádtam, viszont talán inkább az első irányába húztam.

 

Számomra ezért is volt sorsfordító a tavaszi Nintendo Direct, amiben nemhogy bejelentették hivatalosan is a Xenoblade Chronicles 3 érkezését, hanem egyből arról beszéltek a fejlesztők, hogy pár hónapon belül kézhez is kapjuk. A nyár végi megjelenés hatalmas meglepetés volt, tekintve, hogy ott van egy másik Nintendo-projekt, a The Breath of the Wild 2, amit már évek óta csak “Coming Soon” címkékkel emlegetnek. A széria szerelmeseként rettentően izgatott voltam, na meg féltem is, ugyanis emiatt komoly elvárásaim is voltak a harmadik epizódot illetően.

A játékot Koh Kojima és Genki Yokota rendezte, ami azért is fantasztikus, mert mindkét korábbi mainline Chronicles játékot is ők jegyezték, így a fanok megbizonyosodhattak arról, hogy a történet jó kezekben lesz. Egy ilyen nagysikerű sorozat esetében mindig ott a hibafaktor, hogy új kezekbe adják a megrendelők a projektet, ami a történetkohézió oldalán komoly buktatókat eredményezhet.

Ezúttal viszont maradt minden a régi kezekben, ám mint harmadik rész, sokan egy kapcsot vártak, ami összefogja a két első részt. Tudni illik ugyanis a Xenoblade Chronicles játékokról, hogy nem szerves folytatásai egymásnak. Több száz év is eltelhet a játékok története közt, ami nagyban befolyásolja a világot is. Az első két rész például a történetüket tekintve csak az abszolút legvégén találkozott, akkor is közvetett formában. A világ, amit a két rendező megteremtett, irtózatosan kaotikus, viszont, ha az ember hagy időt a megértésére, egy zseniális sci-fi fantáziavilág tárul elé.

A tesztek esetében mindig az a nehéz, hogy egy játék történetéről nem nagyon ildomos írni, elvégre mindenki azért vásárolja meg, hogy átélje a kalandot. Így csak annyit mondhatok, hogy véleményem szerint nagyon jól fogták meg a készítők a harmadik epizódot és méltó folytatása lett az első kettő résznek. Külön öröm, hogy ezúttal nem kell Noponokat irányítani, amit már a korábbi részekben sem szerettem. A világ részei, a csapatunkhoz is tartozik egy páros, ám nem nyomják le az emberek torkán a készítők, hogy “most márpedig kedvelni és játszani fogod őket”. Számomra már ez telitalálat volt.

A harcrendszer, ahogy arra számítani lehetett, természetesen teljesen át lett dolgozva. Ami számomra érdekes volt, hogy ötvözte a Chronicles és a Chronicles 2 sajátosságait. Eleinte szomorúan konstatáltam, hogy a második rész “autoattack cancel” mechanikáját tartották meg a készítők és nem lehet mozgás közben csapkodni, ám ha ezen át tud lendülni az ember, az új harcrendszer oktávokkal jobb, mint a korábbiak voltak.

Ebben közrejátszik az is, hogy végre megkötések nélkül, azonnal karaktert válthatunk, ha szeretnénk, így tényleg mindig abban a szerepben fogunk tetszelegni, amit igazán élvezünk. Különféle parancsokkal még irányba is állíthatjuk a társainkat, így a különféle kombókat is rendeleti úton irányíthatjuk. Korábban is volt lehetőség karaktert váltani, viszont csak harcokon kívül, így könnyedén rá lehetett unni a küzdelmekre. Ez itt teljesen megszűnt, a béklyó lekerült a játékosok kezéről.

Olyannyira, hogy a különféle szerepek sincsenek kőbevésve. Minden karakter lehet minden, sőt erre egyébként a játék is ösztönöz minket. Különféle Skilleket és Artokat ugyanis átemelhetünk más Classok repertoárjából, ám ehhez tökélyre kell fejlesszük a technikáinkat. Egy végigjátszás során tehát, ha tökéletes csapatot akarunk, akkor minden karakternek meg kell tanítanunk az összes lehetséges Classt. Higgyétek el, ez sokkal szórakoztatóbb a gyakorlatban, mint így leírva.

A csapatokhoz a sztori során úgynevezett Herok, vagyis hősök csatlakoznak majd, akiknek speciális kasztjuk van, természetesen speciális képesség kiosztással. Ha csatlakoznak a kerethez, egy főszereplő “megörökli” a kasztot, vagyis onnantól kezdve ő is felveheti a hős pozícióját. Nem kell félni, ha elég időt töltenek a többiek a harctéren egy hős kasztot használó karakterrel, idővel ők is eltanulhatják ezeket a speciális képességeket.

A sztori szerint két ellenséges frakció küzd folyamatosan egymással a túlélésért, ők a kevesiek és az agnusiak. Ahogyan az lenni szokott, egy kevesi és egy agnusi csapat találkozni fog és egy hatalmas összeesküvés kellős közepén találják magukat. Egy titokzatos alak speciális képességet ad nekik, így egy pillanat alatt ők lesznek az “Ouroboros”, akik innentől kezdve képesek lesznek új alakot felvenni, ám ehhez egybe kell olvadniuk az egyik “lelkitársukkal”.

Rendben, ez leírva irtózatosan katyvaszos és higgyétek el, a játékban is pontosan ilyennek érződik. Hosszú ideig fogalmam sem volt arról, hogy mi a fene történik, viszont idővel nagyon szépen megmagyaráznak a készítők mindent. Ezt is csak azért volt érdekes kitárgyalni, mert az úgynevezett Ouroboros-formát is felvehetjük harc közben, ezzel újabb réteget adva a küzdelemrendszernek.

S ha ez nem volt elég, akkor még a jól menedzselt harcok során úgynevezett Chain Attackokat is elsüthetünk, amire ha ráérzünk, temérdek buffot, debuffot kaphatunk, na meg őrült mennyiségű sebzést oszthatunk ki az ellenfelekre. Érdemes a speciális bossokat, vagy lényeket, amik ontják magukból a tapasztalati pontot, ilyen Chain Attackkal kivégezni, ugyanis ha “Overkilleljük” őket, megsokszorozhatjuk a kapott pontokat, így gyorsabban szintezhetünk.

A képi világ talán az egyik legszebb, amit eddig a Nintendo Switchen láttam. Az egész úgy fest, mint egy cel-shaded grafikás anime film, ami egyszerre játszatja és nézeti is magát. A történet nagyon is lebilincselő, a világ hatalmas és változatos, a karakterek kellően érdekesek és kidolgozottak, a játék folyékony, egyszóval minden bőven több, mint rendben van ezen a téren!

Minden térség hatalmas, szabadon bejárható, a flora és fauna sokszínű, éghajlattól és égtájtól függően változik, egy technikai telitalálat a Xenoblade Chronicles 3.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem képes beszaggatni a cím bizonyos esetekben, hiszen nem lett hirtelen atomerőmű a Switchből, viszont alig érhető szó a ház elejét ilyen téren, a Monolith Soft kiváló munkát végzett.

A játékot OLED Switchen teszteltem elsősorban, majd kipróbáltam egy Lite-on is, s míg utóbbin is abszolút élvezhető, egy ekkora kaliberű játék esetében már ajánlanám az OLED kijelzőt, ugyanis nagyot dob az élményen.

A Xenoblade Chronicles-sorozat mindig is remekelt a zenékben, a rajongókat pedig ezen a téren sem hagyta cserben a fejlesztőcsapat. Yasunori Mitsuda mester felelt az aláfestő zenékért, az eredményről pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Észre tudtam venni magamon, hogy ülök a vonaton és perceken keresztül csak a főmenü zenéjét hallgatom és bámulok ki az ablakon. Varázslatos, amit a harmadik rész alá készítettek, ha más nem, ajánlom, keressétek fel az interneten ezeket a felvételeket.

A hanghatások is rendben vannak, a játék természetesen játszható angol, illetve japán szinkronnal, előbbi esetében erősen brit akcentusokra kell számítani. Ha ez nem működik az anime-stílusú világgal, érdemes az eredeti szinkront pörgetni a játék alatt. Már csak azért is, mert a karakterek folyamatosan beszélnek egymással játék közben. (Viszont itt hozzátenném, hogy sokkal kevesebbet, mint a korábbi címekben, jól látszik, hogy itt visszavettek a lendületből a fejlesztők, véleményem szerint jogosan.)

A Xenoblade Chronicles 3 az idei év egyik, ha nem a legjobb JRPG és Nintendo játéka. Nehezen tudom elképzelni, hogy bármi más a falhoz tudná szorítani. A legjobb Nintendo játék esetében elgondolkodnánk, ha kijönne az új Breath of the Wild, viszont még így sem adnánk oda a díjat hezitálás nélkül Linknek. A Chronicles 3 az eddigi legjobb és legkomplexebb kalandja a sorozatnak, a karakterek pedig legalább annyira emlékezetesek, mint a korábbiak. Nem lennénk meglepve, ha a jövőben ők is felbukkannának majd Smash Bros.-szerű crossover címekben.

Igazi mestermű, csak ajánlani tudom!

Összefoglalás

„A zűrzavar a háború lelke”- Xenoblade Chronicles 3 teszt


Szerzői értékelés

10

A Xenoblade Chronicles 3 az idei év egyik, ha nem a legjobb JRPG és Nintendo játéka. Nehezen tudom elképzelni, hogy bármi más a falhoz tudná szorítani. A legjobb Nintendo játék esetében elgondolkodnánk, ha kijönne az új Breath of the Wild, viszont még így sem adnánk oda a díjat hezitálás nélkül Linknek. A Chronicles 3 az eddigi legjobb és legkomplexebb kalandja a sorozatnak, a karakterek pedig legalább annyira emlékezetesek, mint a korábbiak. Nem lennénk meglepve, ha a jövőben ők is felbukkannának majd Smash Bros.-szerű crossover címekben.

Hatalmas, bejárható világ

Jól működő, stílusos harcrendszer

Lepucolt játékelemek

Többszáz óra játékidő

Gyönyörű zene

Szerethető karakterek

A bejelentett DLC-k ezt még tovább szépíthetik

Néha beszaggat a hardver gyengesége miatt

Minimális glitchek, bugok

Olvasói értékelés

0

×