Egy aprócska kütyünek köszönhetően akár örökre otthon hagyhatod a pénztárcádat.

Pár hónappal ezelőtt egyre nagyobb figyelem kezdte el övezni a brit-lengyel cég, a Walletmor kézbe ültethető chipjét, amit alapvetően egyetlen dologra lehet használni: fizetéshez. A parányi, rizsszemnél is kisebb, kevesebb mint egy grammnyi eszközt a kézfejbe ültetik be sebészeti úton, amivel a tulajdonos tulajdonképpen pontosan úgy tud fizetni, mint a bankkártyájával.

A Walletmor mikrochipje pedig most Magyarországra is megérkezett, azaz a Portfolio szerint kezdetét vette a magyar forgalmazás.

A fizetés pedig pofonegyszerűen működik. Le kell tölteni az okoseszközünkre az iCard nevű alkalmazást, majd párosítanunk kell a chippel. Ezután az így létrehozott profilunkra, azaz digitális pénztárcánkra pénzt kell utalhatunk a bankszámlánkról, ami rendelkezésre áll majd a chippel történő fizetéskor.

Ez a fajta megoldás több szempontból is előnyös. Például nem kell mindenhová magunkkal vinni a pénztárcánkat, például egy koncertre, fesztiválra, vagy kirándulásra és egyéb eseményekre, így nem hagyjuk el a bankkártyát, ha pedig mégis, akkor az új kártyát pofonegyszerűen párosíthatjuk a chippel. Továbbá elkerülhetjük a túlköltekezést is, hiszen így nem tudjuk túllépni a digitális pénztárcán lévő keretet sem.

A chipet már 32 országban forgalmazzák, fizetéshez pedig állítólag minden olyan üzletben használható, ahol elfogadnak bankkártyát. Hazánkban Schumacher Vanda színésznő-műsorvezető az elsők között volt, aki beültette ezt az eszközt, de ehhez neki júliusban még Svájcba kellett kiutaznia.

„Beadnak egy érzéstelenítőt, egy pici vágást ejtenek, majd kialakítanak egy kisebb helyet, ahova becsúsztatják a csipet, majd összevarrják” – mondta a színésznő a műtétet követően.

Na és erről hallottál már?

Na ez a para: Póktetemekből készítenek irányítható robotokat a kutatók

 

https://leet.hu/california-access/

×