TSBlackii az Unibet Korea Climb keretében Dél-Koreába utazott, ahol egy hónapja van arra, hogy elérje a League of Legendsben legmagasabb rangját.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ismert League of Legends streamer, TSBlackii az Unibet Korea Climb program keretében

egy hónapot tölt Dél-Koreában, amit a tervek szerint végig is streamel majd.

Ahogy egy korábbi interjúból kiderült, már régóta szerette volna kipróbálni, milyen lehet Koreában megmászni a ranglétrát Katarinával. Most ez összejött, és a Unibet is beszállt mellé, ők szponzorálják ugyanis az útját.

Dél-Korea egyébként az egyik legerősebb régió, ha League of Legendsről van szó. Az ottani csapatok mindig kiemelkedően teljesítenek a világbajnokságon, sőt, hatszor vitte haza koreai csapat a világkupát.

Mondhatjuk tehát, hogy hatalmas fába vágta a fejszéjét Blackii, a kihívás pedig már félútnál tart.

A magyar Red Bull SoloQ bajnok félelmetes sebességgel halad felfelé a ranglétrán. Gyakorlatilag néhány nap alatt átlépte az első komolyabb mérföldkövet, s felküzdötte magát Diamondba. Itt szintén eltöltött pár napot, talán a Diamond IV és III volt az, ami kicsit visszafogta őt, viszont nemrég elérte az áttörést és már Master szinten pofozza az ellenfeleket.

Összesen 10 nap kellett Blackiinek, hogy feljusson a koreai Master szintre, ami azért félelmetes, mert voltak olyan profik korábban, akik egy bootcamp során ilyesmire nem voltak képesek.

Természetesen nincsen megállás, Blackii folytatja a menetelést, az új cél a Grandmaster, méghozzá, ha lehetséges, Katarinát irányítva. Facebook oldalán azt ígérte, hogy 13 órától nézhető a live, reméljük nem törik meg a lendülete és sikerül elérni a csillagos eget, ebben az esetben a koreai Challengert.

Jelenleg egyébként hatalmas vihar söpör végig azon a koreai térségen, ahol éppen Blackii is megszállt, így még az infrastruktúra is nehezíti néha a magyar fiú teljesítményét. Eddig elmondása szerint minden rendben, az árvíz reményei szerint nem fogja befolyásolni a kihívást.

Az Unibet Korea Climb kihívás összefoglalóit TSBlackii Youtube csatornáján lehet követni, míg a streamet pedig Twitchre lövi fel.

Ezt olvastad már?

TSBlackii nem csak a Master szintre hajt – Az Unibet Korea Climbról kérdeztük

 

https://leet.hu/california-access/

×